A következő címkéjű bejegyzések mutatása: konyha. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: konyha. Összes bejegyzés megjelenítése

2019. május 28., kedd

Piték


Almás-rebarbarás - szeletben

Múlt héten kaptam egy csomag rebarbarát, aminek nagyon örültem. Tudtam, hogy pite lesz belőle, mert tavaly találtam egy klassz receptet, a tészta pont elég a kerek pitetálhoz, egyszerű és gyorsan elkészíthető. Szombaton nagyon hamar össze is állítottam az epres-rebarbarás pitét.

Maradt még rebarbara, és nem akartam lefagyasztani (mert nem tudom, milyen lehet kiolvasztva), inkább nyersen dolgoztam fel. Úgyhogy hétfőn, munka után nekiálltam még egy pitének, az almás-rebarbarás lett. Kicsit visszavettem a cukor mennyiségéből és tettem bele fahéjat. Nagyon-nagyon finom lett. Az epresben a receptnek megfelelő cukormennyiséget használtam, de oda meg az kellett, mert több volt a rebarbara, mint az almásban.

Mindkét pitéhez kb. 60 dkg gyümölcsöt használtam, szerintem a receptben megadott 40 dkg nagyon kevés.

Epres-rebarbarás - még sütés előtt

Epres-rebarbarás - sütés után

Almás-rebarbarás - sütés előtt

Almás-rebarbarás - sütés után

A recept INNEN való, próbáljátok ki!

2019. május 18., szombat

Kávés brownie


Mostanában nem sütögetek már, csak az ünnepekre. De a napokban találtam egy receptet, ami nem hagyott nyugodni. Merthogy sütöttem én már browniet, de valahogy nem lett olyan, amilyenre számítottam. Na, ez olyan lett. :) A teteje roppanós, a belseje lágy, szaftos, omlós. Az biztos, hogy máskor is fogok ilyet sütni. Próbáljátok ki, nem bánjátok meg, főleg, ha szeretitek a kávé ízét is!

Kávés brownie


2018. július 1., vasárnap

Ez + az


Nagyjából 2 hónapig jártam a vállműtétem után gyógytornára. Két gyógytornász foglalkozott velem ez idő alatt, nekik köszöntem meg az alábbi levendulazsákokkal a munkájukat. A hímzés része az enyém, a varrást a férjem követte el. :)



Jól megtömtem a belső zsákocskát saját termesztésű levendulával. :)


Tegnap délután a telken voltunk, út közben pillantottam meg ezt az őzikét. Szép nyugodtan megvárta, míg készítek róla pár képet, aztán beszaladt az erdőbe.


Egy napraforgó a kertünkből:


Nagyon szeretem a rebarbarát, ezért a kertből begyűjtöttem az összeset, amit csak lehetett. De eredeti tervemtől eltérően pitét sütöttem egy részéből. És mivel a josta termés is igen szép, abból is szedtem egy jókora adagot, az is került bele, meg a már leérő málnából is néhány szem. A josta érdekes, savanykás, feketeribizlis ízt ad az egésznek. Nagyon finom lett. A recept ITT található, csak eredetileg eperrel készült.



2018. május 22., kedd

Még mindig nem hímeztem :(


Sajnos, még mindig nem jött vissza úgy igazán a hímzős kedvem, bár ha már mintákat nézegetek, az nem tűnik rossz jelnek. :)

A vállam kezd javulni, bár a gyógyulttól még kicsit messze van, ahhoz idő kell. Fájdalmaim még vannak, de igyekszem annyit tornáztatni, amennyit csak tudom. De napról napra érzem a javulást. :)

Veránál már többször láttam a fahéjas fátyol sütit, kedvet kaptam az elkészítéséhez. Igazából azért csináltam, mert sütöttem kenyeret, és az élesztő fele megmaradt, gondoltam, ha elég a fahéjas sütihez, akkor megcsinálom. (És még kedvem is volt hozzá!)
Úgy tűnik, jól sikerült, most egy finom fahéjas illat lengi át a lakást. Meg is kóstoltam, hihetetlenül finom. Azt hiszem, többször fogok ilyet sütni.

Fahéjas fátyol
 A recept INNEN való.

Idén végre virágzik az erkélyen a dalmát harangvirág. Évek óta dédelgetem, de valahogy nem akart kinyílni, csak zöldje volt. Most kinyílott, annyira szép! :)

Két héttel ezelőtt.

Ma.
 A levendula is áttelelt a cserépben, sok-sok virágja van.


Remélem, hamarosan már valami hímzés félét is tudok mutatni.

2017. augusztus 18., péntek

Cukkini cukkinivel


Egyik bejegyzésemben említettem, hogy a kertünk most bőségesen ontja a terméseket. Már szépen érik a paradicsom, egyik nap bazsalikomos-paradicsomos tésztát készítettem belőle. Annyira finom, édes, nap érlelte íze van a paradicsomnak, hogy a boltban vásárolt tényleg elbújhat mellette.

Aztán a cukkini... Az már jó ideje csak nő, és nő, nem győzöm kitalálni, mit is készítsek belőle. Volt már mediterrán cukkinis egytálétel, cukkinis lecsó, cukkini főzelék (állítom, finomabb, mint a tökfőzelék), töltött cukkini (ez nálam a No.1.), és nemrégiben kipróbáltam a cukkinis süteményt is, és nem csalódtam benne. Ma is megsütöttem, most annyi változtatással, hogy 2 dkg liszt helyett 2 dkg kakaóport tettem bele, és persze a tetejét is bevontam jó vastagon csokimázzal.
Bárki kóstolta eddig, senki sem tudta kitalálni, hogy cukkini van benne, méghozzá nem is kevés!

Cukkinis süti
A receptért kattints a képre!

És még mindig cukkini... Az ebéd is cukkinis étel volt. Hagymát dinszteltem, majd fűszeres zöldségeket pároltam meg a cukkinivel, adtam hozzá egy kis sót, borsot, főzőtejszínt, majd sajtot reszeltem bele. Teljes kiőrlésű spagettivel tálaltam, nagyon finom volt, és nem utolsósorban gyorsan elkészült.


Egy csomó cukkini legyalulva, kaporral várja a fagyasztóban, hogy majd fincsi főzelék készüljön belőle a télen, amikor emlékezni szeretnék a nyár ízére.

2017. február 24., péntek

Tortát sütöttem


Holnap ünnepeljük családilag a fiam szülinapját, az ő kérésére készítettem ezt a tiramisu tortát. Párszor már megsütöttem, mert könnyű elkészíteni és nagyon finom! Itt a receptjét is belinkeltem, ha valakit érdekel.

Hamis tiramisu torta


A tetejét még beszórom kakaóporral, de lényegében készen van.

2016. november 26., szombat

Zöldborsóleves - kicsit másképpen


Kb. 1 hónapja nagyon finom zöldborsólevest ettem az egyik étteremben. Amikor kihozták, meglepetésünkre fehér színe volt, és fokhagymától illatozott. Először csak ízlelgettük a finom illatát, de nagyon hamar bekanalaztuk. Mindenkinek ízlett, akikkel voltam. Itthon este próbáltam receptet keresni, hogyan készíthetném el ezt a levest, de nem igazán találtam. Ezért hát még akkor hétvégén gondoltam egyet, és elkészítettem úgy, ahogy szerintem az étteremben is készült. Ránézésre nem lett pont olyan, de az íze talán még jobb is.

Nagyjából ugyanúgy szoktam csinálni, ahogy leírtam, csak fokhagyma és tejszín nélkül, maximum egy kis liszttel megszórtam a zöldségeket, illetve adtam hozzá zöldségzöldet és lestyánt. A fokhagymával és a tejszínnel azonban sokkal intenzívebb lett az íze.

Tejszínes-fokhagymás zöldborsóleves:

Hozzávalók: friss vagy fagyasztott zöldborsó, sárgarépa, gyökér, étolaj, kb. 3 gerezd fokhagyma, víz, 2-3 db húsleves kocka (helyette lehet vegeta), főzőtejszín, liszt

Kevés étolajat öntök egy lábosba, majd rádobom a zöldborsót, a karikára vágott sárgarépát és a gyökeret, ezeket párolom egy ideig. Ha már félig puhák, akkor feloldom a húsleves kockákat a vízben és ráöntöm a zöldségekre, majd fokhagymapréssel összenyomom a fokhagyma gerezdeket és a leveshez adom. Puhára főzöm a zöldségeket. Ha kész, 1 dl főzőtejszínt elkeverek 2 teáskanál liszttel, és ezt a leveshez adom. Összeforralom, és kész is!

(Ma így csináltam, de első alkalommal a zúzott fokhagymát együtt pároltam a zöldségekkel. A mai változat jobb lett, máshogy jött ki a fokhagyma íze.)

2016. augusztus 10., szerda

Rókagombás melegszendvics


Úgy kezdődött, hogy hétfőn a férjem a telken volt, és este hozott haza egy jó nagy adag sárga rókagombát azzal, hogy a szomszédtól kapta. Még sosem ettem rókagombát, ezért elkezdtem keresni a neten, hogy mit lehet belőle készíteni. Egy tejszínes-rókagombás tésztát csináltam, igazán finom lett.

Aztán tegnap megint a telken volt, és elment a szomszéddal gombázni. Kb. fél kg-ot szedett, talán kicsit többet. Egy kolléganőmnek odaadtam a felét, a másik felét megtartottam. Ennek a feléből melegszendvics krémet csináltam. Nem recept szerint készítettem, csak úgy a magam feje után mentem. Mennyeien finom lett! :)

Mutatom, hogy mi lett belőle:


Ahogy készítettem:

Egy serpenyőben egy kisebb fej hagymát dinszteltem meg 1 gerezd fokhagymával, majd megsóztam, majorannát szórtam rá, tekerten rá egy kis vegyes borsot és rádobtam az összeszelt gombát. Összefőztem, majd  öntöttem hozzá tejszínt (lehet csak tejet is használni), aztán liszttel megszórtam. Ha sűrűre sikerül, tejjel még hígítható. Még főztem picit, aztán kenyérre kentem, szórtam rá reszelt sajtot és sütőben a rácson megsütöttem.

Ennek a gombának kicsit borsos íze van, ezért 2-3 fűszernél nem kell több hozzá, mert elnyomja az aromáját (lehet kakukkfűvel és rozmaringgal is ízesíteni, ki hogy szereti). Úgy érzem, ennek most a majoranna kifejezetten jót tett.
Érdekes, a pereszke-féléket nem szeretem, azok nekem túl intenzív ízűek, de azt hiszem, ezt bármikor meg tudnám enni. (Szerintem holnap a maradék gombából is melegszendvics lesz...) :)

2016. július 16., szombat

Új hímzés és egy finom étel :)


Ma délután új hímzésbe kezdtem, mert muszáj volt. :D A Jysk-ben jártunk, és már majdnem fizettünk, amikor egy kosárban megláttam pár leárazott asztalterítőt, (úgy látom, van egy pozitív értékelés is a termékre). Nézegettem, aztán megláttam, hogy ez bizony hímezhető! Igaz, jó nagyok a lyukak, az xek mégsem lesznek óriásiak, úgy látom, szép egyenletesen hímezhető az anyag. De ha nem hímezném ki, akkor is szép, csak úgy magában.

Itthon aztán kerestem hozzá mintát, úgy gondoltam, nem csak a sarkokat hímzem ki, hanem körben is lesz hímzés. Az anyagot szándékosan nem mostam ki hímzés előtt. Ha engedi a színét, később is engedni fogja. Mivel csak fehérrel hímzek rá, az sem zavar, ha mosás után majd rózsaszínű lesz a hímzés. Rosace fonal 3 szálával hímzek, így szépen takar.

Azért írtam mindezt, hátha valakit érdekel. :)

Forrás: a Jysk honlapja
A képen nem látszik annyira szépnek a terítő, mint igazából.

 Látszik, hogy nem csak a sarok hímezhető!


Frissítés (2016.07.17.):

Tegnap este el is készült az egyik sarok minta!


És egy finomság!

A napokban voltunk a telken, és szedtünk cukkinit, úgy látszik jó lesz ebből a termés idén. De nem is baj, hiszen szeretjük. Tavaly találtam egy receptet, amit most is elkészítettem. Sőt, egy másik klassz rakott cukkini receptet is találtam, ezt is megkóstoltuk, fincsiiii! (Ez utóbbiról nincs képem.) Aki szereti a cukkinit, nem fog csalódni!


Jó étvágyat hozzá!

2016. május 29., vasárnap

HAED - 16. lap KÉSZ! :)


Tegnap késő este elkészültem a HAED-em 16. lapjával is! Már 31,32 % kész van, olyan hihetetlen.

Egy hónap alatt 2 lapot tudtam kihímezni, ez betudható annak, hogy múlt hónap végén 3 napot, most pedig 5 napot itthon tudtam lenni szabadságon. Ezen a héten az első napon azonban kényszerpihenőt kellett tartanom, mert vasárnap este elkezdett fájni a jobb karom, hétfőn már szó szerint mozdítani sem voltam képes. Gondolom, ez az előző napi kertészkedésnek tudható be.
Kedd délutánra nagyon sokat javult a helyzet, szinte teljesen elmúlt a fájdalom, tudtam tovább bökögetni. A mostani szabadságom alatt a 16. lap jobb oldalán lévő színes fá(ka)t hímeztem ki. Egyszer elrontottam, mert más színnel hímeztem vagy 200 xszemet, mire észrevettem, bonthattam vissza.

Nagyon tetszik, ahogy alakul, főleg messziről mutat jól.

16. lap

Amennyi eddig elkészült...

Részlet

Részlet

A múltkor mutatott recept szerint már háromszor készítettem el a túrós papucsokat, nagy sikerük volt. Vittem anyuéknak, és kapott a szomszéd is belőle. :)

Most egy másik receptet próbáltam ki, nagyon finom kis túrós kiflik lettek. A megadott mennyiségből 64 db lett, tegnap sütöttem, ma már nincs belőle (azaz csak annyi, amennyit a fiam elvitt magával). Nagyon könnyű elkészíteni!




2016. május 14., szombat

Túrós papucs


Nemrégiben az egyik kolléganőm kerek szülinapja alkalmából hozott nekünk sütiket. Az egyik egy túrós töltelékes süti volt. Kértem a receptjét, nem kaptam meg...

Tegnap gondoltam egyet, a neten kerestem hasonlót. Végül szerintem teljesen más lett a végeredmény, amikor megtaláltam a receptet, már tudtam. Ugyanis a recept, amit ma kipróbáltam, egy túrós papucs névre hallgató finomság. Jóval nagyobb méretű, mint amit a kolléganőm sütött - az övé szinte falatnyi sütik voltak.

Ma délelőtt meg is sütöttem, és mondhatom, nagyon finom! A tésztája nagyon jó, könnyű vele dolgozni, sütés után légiesen könnyű.
Igaz, nekem nem lettek olyan szépségesek, mint az eredeti recept szerintiek, de nem is ez a lényeg. Ebéd után kettőt be is faltam. :)


Ha nektek is kedvetek lenne elkészíteni, a receptet az Illéskrisz Konyhája c. blogon találjátok.
 

2016. február 27., szombat

HAED - 12. lap kész! :)


Ma délután elkészültem a HAED képem 12. lapjával is. Megint bejött a papírforma, 1 lap = 1 hónap.
Már 23,73 % elkészült, majdnem a kép negyede! A színesebb részeket jobban szeretem, mint a rózsaszín-fehér függönyt, viszont a színesnél jóval több a színváltás. Persze, azért lehet 1 színnel nagy részeket is hímezni. Még mindig nem használom a parkoló technikát, inkább színenként haladok. Kiválasztom, melyikkel lehet nagyobb részleteket hímezni, és úgy haladok a minél kevesebb színt használó részek felé.

Ezen a 12. lapon számomra is meglepetésként bontakozott ki a képen egy pókocska az ablakkereten. Nem is tudom, eddig hogy nem vettem észre. Vagy észrevettem, csak mire idáig jutottam, elfelejtettem... Mindegy.
Messzebbről jobban látszik, mint így közelről.

A 13. lapon megint leginkább sötét színek következnek, de középtájt ezt megbontja ismét az ablakkeret részlete. Még mindig szeretem hímezni, bár ezt kisebb-nagyobb szünetekkel művelem. Ez attól is függ, mennyire fáradtan jövök haza a munkából. És mostanában bizony nagyon fáradt voltam. Lehet, hogy ez a télnek tudható be, már alig várom, hogy szép, napsütéses idő legyen, tovább legyen világos.

De ha már ennyit beszéltem a képről, megmutatom, hogy hol tartok.

12. lap kész!

Részlet

Ezeket a fánkokat még múlt szombaton sütöttem. 22 db volt, de estére nem maradt belőle!


2015. szeptember 1., kedd

Egy kis gasztro


Aki nem szereti a finom kajákat, a gasztro bejegyzéseket, az el se olvassa ezt az írásomat! Aki viszont szeretne egy nagyon egyszerűen, gyorsan elkészíthető, és mégis finom ételt készíteni mondjuk holnap ebédre, annak melegen ajánlom!

A történet nem sok. A napokban voltunk a telken és megint sok finom, érett paradicsomot le lehetett szedni. Már kétszer hoztunk haza ezen kívül, a koktélparadicsomokat olajba tettük el, illetve fagyasztottam is le, a nagyobb paradicsomokból pedig bazsalikomos, oregánós szószt főztem, majd jó lesz pizzára, milánóihoz. Azonban a mostani adagot nem akaródzott nekem befőzni. Sok macera van vele, csak a főzés 3 óra, és akkor még hol van a forró vízbe dobott paradicsomok megtisztítása...

Érthető, hogy most mást akartam. Egy receptet kerestem a neten, hogy valami finomat készítsek a friss paradicsomokból. És találtam egy nagyon jónak ígérkezőt! Nem túlzok, ha azt mondom, hogy kb. fél 5-re értem haza, és 5 órakor már az asztalon volt a késői ebéd vagy korai vacsora. Nem igazán szeretem a tésztás ételeket, de ebből kétszer is szedtem, annyira ízlett! Próbáljátok ki ti is, nem fogjátok megbánni! :)

A recept a következő:
(kép is van a recept alatti linken, azonban ide nem másolnám, mert nem az én fotóm)

Spagetti friss paradicsommal és bazsalikommal
Spaghetti al pomodoro e basilico

Hozzávalók: (3-4 főre)

500 gramm spagetti
5-10 közepes vagy nagy paradicsom (jó érett, ízes!)
5-10 gerezd fokhagyma
pár deka vaj
olívaolaj
egy maréknyi friss bazsalikom


Elkészítés: (benne Michael Ruhlman, nagyon jó gasztroíró fejlesztésével!)

Felteszem a vizet a tésztához. Közben Felaprítom kb dobókocka méretűre a paradicsomokat (lehet kicsit nagyobb is), megsózom, belekeverem a felaprított bazsalikomot és beteszem egy tálba állni. Felaprítom a fokhagymát kicsire, olajat hevítek egy serpenyőben, közepes lángon kicsit megpirítom a fokhagymát. (Közben mehet főni a tészta, a csomagoláson található időtartamra.) Most jön a trükk, készítek egy emulziót, valami olyasmit, mint a franciák beurre blanc-ja. Ha egyik kifejezés sem cseng ismerősen, az se baj, úgyis sikerül fog:
A serpenyőbe beleöntöm a kész fokhagymához a paradicsom által engedett levet és dobok hozzá egy kis vajat, ennek segítségével a híg paradicsomvíz kissé sűrűbbé válik, így könnyebben tapad a tésztára (a majonéz is ugyanezen az elven működik). Az elkészült tésztát megforgatom a szószban, és csak tálaláskor adagolom a tetejére a friss, semmiféle hőkezelést nem kapott paradicsomkockákat bőkezűen.

Az eredmény: forró tészta, hűvös paradicsom, erőteljes, érett, friss ízek és illatok, nem nagyon lehet vele betelni!

A recept forrása.

2014. december 23., kedd

Gesztenyés torta - sütés nélkül! Képpel frissítve! :)


Az egyik kolléganőm hozott nekünk névnapja alkalmából ilyen gesztenyés tortát, és mondhatom, nagy sikert aratott. Akkor többen azt mondtuk, hogy ilyen biztos lesz nálunk is karácsonyra. Nem tudom, hogy a többiek elkészítették-e, de én ma délután összeállítottam. Megosztom veletek is a receptet, hátha valakinek még lesz kedve/ideje megcsinálni. Nekem az tetszett benne, hogy viszonylag gyorsan megvan, és ízre is tuti jó, legalábbis a kolléganőmét kóstolva ez a véleményem. Én nem szeretem a nagyon édes dolgokat, sőt, érdekes módon a gesztenyéseket sem, de ez a torta nekem is nagyon ízlett.

Gesztenyés torta - sütés nélkül:

Hozzávalók: 2 cs. gesztenyemassza, 25 dkg darált keksz, 15 dkg margarin, 15 dkg porcukor, rum v. rumaroma
Krém: 3 cs. vaníliás puding, 9 dl tej, 25 dkg Ráma, 20 dkg porcukor, babapiskóta, 0,5 l Hulala tejszín

Elkészítés:

A gesztenyét, a kekszet, a margarint, a cukrot rummal összegyúrjuk és a tepsi aljára nyomkodjuk (én egy 26 cm-es kerek tortaformába tettem).
A pudingot felfőzzük a tejjel, ha kihűlt, összekeverjük a ráma és cukor keverékével.
A krém felét rátesszük a gesztenyés masszára. A babapiskótát rumos, cukros feketekávéba forgatjuk, és a krémre tesszük. Rákenjük a maradék krémet. Tetejére a felvert tejszínt tesszük.

(Még annyit változtattam, hogy a Hulalának csak kb. felét vertem fel, így is jól tele lett a tortaformám.)

Update (2014.12.24.): Hoztam képet is, mert ma este megkóstoltuk. És igen! Nagyon finom! :)))


Minden kedves olvasómnak
nagyon boldog karácsonyi ünnepeket
kívánok!!!


2014. november 7., péntek

És újra a kert! :) + egy süti


Mivel a jobb oldalon már nem tudtam folytatni a hímzést, ismét lekerült a hímzőkeret róla, és készítettem egy fázisfotót. Most már látom, kár lett volna az elején feladni, és abbahagyni a hímzést. Igaz, hogy a boltív "köveinek" színével nem vagyok kibékülve, de ettől függetlenül az összhatás kifejezetten tetszik. :) Persze, egy csöppnyivel már megint előbbre járok a hímzéssel, de nem olyan számottevő, mint az elmúlt napokban volt.


Tegnap délelőtt süthetnékem volt. Már egy ideje tervezgettem valamilyen ánizsos sütit, mert nagyon szeretjük az ánizs ízét. Kb. 1 hete egyik üzletben véletlenül a kezembe akadt egy csomag őrölt ánizs, hát nem hagytam ott. :) Ez sült ki belőle:




Recept ITT!

Egyszer a bolhapiacon járva találtam egy gyönyörű mázas cserép kuglófsütőt. Elsőre nem vettem meg, mert sokalltam az árát, de picit később visszamentem érte. Megvettem. Elmondhatom, hogy nem bántam meg, csodaszép kuglófokat lehet vele sütni, mindig tökéletes a végeredmény. Azóta már kaptam hozzá egy ugyanolyan, csak kisebb formát. Ez a süti a nagyobb formában készült.

Ez a kicsi forma

2014. augusztus 31., vasárnap

Pele-család... és egy kis almás pite :)


Tegnap a telken voltunk, és kíváncsian kukkantottunk be a szerszámtárolóba, hogy megvan-e még a pelénk, amit tavaly óta látunk itt. Meglepetésünkre nem csak egy pele volt, hanem három! A mama és a két kicsinye. Egy - valamikor darált húsos - dobozban rendezte be a fészküket, ágakat hordott bele, szép takarosan elrendezve. A kis pelék, és a mama is nagyon aranyosak! :) Óvatosan tettünk a fészek mellé nekik őszibarackot és kukoricacsövet, a barackot már meg is kóstolták. :)

Pár kép róluk:




Eddig azt hittem, hogy tökéletes almás pitét tudok sütni, de tévedtem. Kaptam nagyjából 1,5 kg almát, gondoltam, pitét sütök belőle. Nem találtam az eredeti receptemet, így hát kerestem egyet a neten. Wiselady blogjába vezérelt a jó szerencsém, tetszett az általa leírt recept. Nagyon könnyű elkészíteni, és issssteni finom! Legközelebb a tésztájába belereszelem 1 citrom héját, de egyebet nem kell változtatnom rajta. Ha kedvetek van, próbáljátok ki ti is EZT!

Tepsiben.

Tányéron. :)