Még tavaly megbeszéltük Dórával, hogy eljön hozzám, mert van pár nadrág, amit az én fiam már régen kinőtt, de az ő gyerkőceinek még jó lehet. Aztán egy bőröndben a szekrény tetején találtam még egy csomó más ruhát is, azok lányruhák. Igaz, Marikának még jó sokára lesz jó a méret, de szívesen adtam....
Októberben lett volna eredetileg a tali, de az időjárás nem kedvezett, ezért nem jött össze. Most viszont Dóra megint jött látogatóba a húgához, és most már sikerült találkoznunk is. :)
Eddig őt csak a netről, pontosabban a blogján keresztül ismertem, személyesen még sosem találkoztunk. De éppen ilyennek képzeltem a személyiségét, mint amilyen valójában. Persze könnyű dolgom is volt, hiszen ő legalább mutat magukról képeket (nem úgy, mint én), és nagyon részletesen szokott írni a családjáról is. Olyan jó látni, ahogy nőnek a gyerekek, sikereket érnek el, akár az oviban, akár az iskolában.
Nos, most szombaton sem volt jó időnk, épp akkor jött az a borzalmas szél, meg csöpörgött az eső is. Ettől függetlenül nagyon jól elbeszélgettünk egy kávé mellett egy közeli kávézóban.
És még ajándékot is kaptam! Egy doboz tenger gyümölcsei bonbont, és egy hímző készletet. :) Tatty Teddy a drága, az a szőrös kis mackó. Még nem kezdtem bele a hímzésbe, pedig vasárnap már majdnem hozzáfogtam. De ami késik, nem múlik.
Örülök, hogy találkoztunk, és még egyszer köszönöm az ajándékokat is! :)
![]() |
| Ajándékaim :) |







