Most látom csak, hogy már 2 hete nem írtam ide... Zajlik az élet, és sajnos nem minden abban a mederben folydogál, amelyben az ember elképzeli. Eléggé megviselt vagyok az utóbbi időben. Azért hoztam nektek két képet is, mindkettőt befejeztem!
Az egyik természetesen a Naptánc, végre sikerült hozzá fonalat vennem, és két este kihímeztem a hiányzó részeket. Azon gondolkodtam, hogy mi lenne, ha fekete paszpartú lenne körülötte, és úgy menne sárga keretbe? A KM-be egyszer hímeztem egy képet, igaz, az fekete alapra készült, de az is ilyen szép színes. Annak lenne a párja, ezért gondoltam sárga keretre. Szerintetek?

A hímzés még mosás, vasalás előtt áll!
Ez pedig a KM-be hímzett fantáziakép:

Mutatom még egy munkámat, ezt még a múlt héten kezdtem el, két este alatt elkészült. Apropója is van, egy esemény, amely pozitív hatással volt rám. Ez az angyal egy angyalnak készült! Remélem, örülni fog majd neki. :) A hímzést körbevágtam, majd egy vastagabb filc anyagot ragasztottam mögé, aranyszállal, pelenkaöltéssel körbehímeztem. Élőben sokkal jobban néz ki, mint a képen, nagyon szépen csillog az arany fonal a szélén. Az angyal szárnya Metallic hímzővel készült, azzal a szép gyöngyházfényűvel.

Készülget a babaköszöntő is, a vonatos-állatkás mintát választottam végül. Már az utolsó "szerelvényt" hímzem. Ezt a képet keményített panamára készítem. Nem mondom, hogy nem furcsa a hímzővászon után, mert ezen az anyagon széééép nagy xszemek lesznek. Választhattam volna hozzá élénkebb fonalakat is, de most már ilyen marad. Nemsokára ezt a képet is megmutatom nektek.
A hímzés még mosás, vasalás előtt áll!Ez pedig a KM-be hímzett fantáziakép: