Erre nincs mentségem

 

Már megint jól eltűntem, hosszú hónapokra. Mivel a hímzésemmel semmit nem haladtam, nincs is mit mutatnom.

Unokáztam... nagyon sokat. November legvégén saját lakásba költöztek egy közeli városba. Így már nem mindennapos a babázás. Időközben már 8,5 hónapost lett Noel, nagyon sok mindent megtanult már. Hetente kb. 2-3 alkalommal látjuk a kis csillagszeműt, van, hogy reggeltől estig a papa vigyáz rá, én csak akkor látom, mikor hazaérek a munkából. Lányom még tanul a főiskolán, elvileg ez az utolsó félév, de alighanem csúsztatnia kell fél évet. Tanárai nem igazán támogatják az egyetem/baba kombinációt. De majd csak vége lesz.

A nagy koronavírus mizéria közepette a munkahelyi dolgok is nehezedtek, de hol nem? Legalább van munkahelyem. Fáradtan, kedvetlenül jövök haza, ezért jól elraktam az ablakos hímzést, rá se bírtam nézni. De a napokban újra elővettem, bár még nem böktem bele újra a tűmet. Izgat is a dolog, meg nem is. Folytatnám is, meg nem is. De nem vagyok az a típus, aki ha elkezd valamit, félbehagyja. Idő kérdése csupán, mikor lesz kész. Tehát folytatnom KELL.

Gondoltam, jelentkezem ezzel a pár sorral, hogy tudjátok, még élek...

(Húúú, úgy megváltozott a blog szerkesztése, hogy csak nézek. Szerintem nem lett jobb, mint volt.)

Ajaj...!

Mostanában... vagyis igazából már 2,5 hónapja egy mukkot se írtam a blogomba. Egyszerűen nem volt időm foglalkozni vele. Azért a követett blogokat időnként megnézem, de töredelmesen be kell vallanom, hogy már nem napi szinten.

Az időm a munkahelyem és az unokám között oszlik meg, nem sok időm marad másra. Szabadságot se tudtunk kivenni annyit, amennyit terveztünk, a vírus közbeszólt.

Lányomék itt laknak nálunk a babával, napi szinten láthatom, és imádok vele foglalkozni. Azonban nemsokára elköltöznek, mert saját lakást vettek, addig még kihasználom a babával tölthető időt. Ezután is gyakran fogjuk látni a kisunokát, hiszen lányom még főiskolára jár, jó lenne, ha be tudná fejezni, hiszen ez az utolsó éve. A babafelügyeletet mi oldjuk meg, ha kell.

Babácska csodásan fejlődik, 2 hónapos korára 9 cm-t nőtt a születési hosszához képest és 2 kg-ot hízott (azóta még nagyobb lett). Nagyon sokat mosolyog, megismer bennünket és sokféle hangot is kiad már. Egy kis cukiság! :)

A macska is a sértődés jeleit mutatja, vele is kevesebbet foglalkozunk mostanában. A babával még nem barátkozott meg, még mindig fél tőle.

Gondolom, ezek után sejthető, hogy a hímzésemhez sem nyúltam mostanában... :(

Nagyi lettem! :)

Itthon

Ezen a héten én is a "Maradj otthon" jegyében élek. Szerencsére a munkahelyem megmaradt, nem azért vagyok itthon, mert nincs munka. Van.., méghozzá rengeteg. Múlt héten gyakorlatilag annyira túlhajtottam magam, hogy a hétvége nem volt elég ahhoz, hogy magamhoz térjek. Ezen a héten próbálom meg bepótolni az elmaradt házimunkákat.

A múltkori influenzából való kigyógyulás vagy egy hónapig tartott, azt hittem, már sose múlik el a köhögés, nátha. (Szerintem a munkahelyemen mindenki tőlem rettegett, hogy biztos koronavírusos vagyok. Persze nem.) A fejfájás megmaradt viszont, bár erősen gyanakszom arra, hogy lehet, a szemem okozza. De nem tudok szakrendelésre menni, legutóbb épp a veszélyhelyzet kihirdetése előtti napon voltam, de már akkor is csak a receptet adták a kezembe, aztán viszlát.

Történtek említésre méltó dolgok is. Pl. a nagy veszélyhelyzet közepén esküvőt tartottunk. A lányom ment férjez 27-én. Alapvetően nem szerveztünk nagy esküvőt, csak pár rokon, néhány barát a fiatalok részéről. Ehhez képest a végére alig maradtunk. Az idősebbeket eleve kértük, ne jöjjenek a saját érdekükben, szerencsére megértették.

Első körben ugye betiltották a 100 fő feletti rendezvényeket. Ez nem is érintett volna bennünket. Aztán az esküvő hetében, hétfőn azt mondták, hogy maximum 10 fő lehet bent a teremben az anyakönyvvezetővel együtt. Jó, még ez sem okozott volna különösebb gondot, bár szelektálni kellett volna erősen. De az, hogy végül már csak a pár és a két tanú mehetett be, mindent felülírt. Ennek ellenére elkísértük őket a hivatalig, megvártuk, míg összeadják őket, aztán néhány fotó, majd indultunk haza.

Haza... Mert az étteremből az ételt is el kellett hoznunk, elsőre nem így terveztük. Nem akartam itthoni bulit, erre nem voltam felkészülve. Bár a létszám végül 7-re csökkent, így is át kellett rendezni picit a nappalit, hogy meg tudjak teríteni.

A süteményt, tortát már hetekkel ezelőtt megrendeltem. A torta elkészült, nagyon szép lett, a hölgy viszont nem vállalt 2 helyett 1 tálca süteményt, így itthon kellett azt is megoldani. Úgyhogy ez az esküvő elég rendhagyóra sikerült.

Szóval jól betett ez a veszélyhelyzet nekünk is.

De a legeslegjobb hír, hogy nemsokára megszületik a kisunokám! :)

Mindenszentek

Saját fotó

Szívünkben örökké élnek azok, akik már elmentek közülünk... :(

Édesapám!

Neked már nem fáj semmi... :(

Nyugodj békében!

A bakonyi Gyilkos-tó (Hubertlaki-tó)

Hetek óta készülünk túrázni, de több esetben a hétvégi rossz időjárás, máskor pedig egyéb elfoglaltság miatt voltunk kénytelenek elhalasztani. Na de most! Csodaszép idő lett mára, eltűntek a borongós hangulatot árasztó felhők és az állandóan szemerkélő vagy éppen zuhogó eső. Nem is kellett több, ebéd után útnak indultunk.

Bakonybél települést elhagyva az Odvaskő hotel parkolójában álltunk meg autónkkal. Innen indultunk a kb. 3,3 km-re található Hubertlaki-tóhoz, vagy ahogy a túrázók hívják, a bakonyi Gyilkos-tóhoz. Erősen emelkedő erdei út vezet a tóhoz, de megéri a fáradságot, mert az a csoda, amit megpillant az ember, elmondhatatlan. Amikor meglátod a tavat, valami óriási nyugalom vesz körül, főleg, ha nincs más túrázó a környéken. Érdekes, hogy a legtöbben éppen csak vetnek rá néhány pillantást és már fordulnak is vissza (ez is kipipálva?). Mi nem így tettünk, hanem körbejártuk a tavat, a másik oldalon az erdőben rajtunk kívül nem járt éppen senki. Csend, béke, ez nagyon kellett. Jó volt ott időzni. Utána még megpihentünk a kiépített tűzrakó mellett az asztalnál, én elfeküdtem az egyik padon, mert olyan jól esett a nap melege és a lengedező szellő simogatása.

Aztán megjelent egy nagyobb baráti csoport, és lőttek a nyugalomnak, akkor indultunk hazafelé.

A továbbiakban meséljenek helyettem a képek:

Anyák napjára

Kb. 1 órányi munkával készítettem ezt a képeslapot, anyukám kapja Anyák napja alkalmából. Elsőre nem sikerült, mert amikor egymásra kellett ragasztani a darabokat, én teljesen összeragasztottam, a másodiknál már úgy csináltam, hogy csak a széleket ragasztóztam meg (ha valaki szeretné megcsinálni, ne essen ebbe a hibába). Persze, másféle virágot is lehet rajzolni, kreativitás, kézügyesség kérdése az egész. :)

Telefonos gif kép

Az ötlet innen származik.

Közvélemény-kutatás - Karácsonyi ajándékozás kollégáknak

A véleményetekre vagyok kíváncsi. A téma: karácsonyi ajándékozás a közvetlen kollégáknak.

- Mennyire jó ötlet meglepni őket?

- A karácsonyi ajándékozás családi esemény, vagy a munkahelyen is teret engedhetünk neki? (Itt nem a céges ajándékra gondolok, hanem annak ajándék, akinek te gondolod.)

- Ha ajándékoztatok kollégának, örült az ajándéknak, vagy nem? Ha igen, mennyire mutatta ki? Vagy csak úgy tett, hogy örül? Ha nem örült, mi volt a véleménye?

- Mondott-e már valaki olyat, hogy köszi, de többet nem kérek ajándékot? Ha igen, mi volt az oka?

- Ha ajándékot kaptál, érezted úgy, hogy MUSZÁJ viszont-ajándékot adnod?

Örülnék, ha lenne válasz a kérdéseimre, mert ez a gondolat most nagyon foglalkoztat.

(Nem tudom, hogy én miért érzek mindig késztetést arra, hogy ajándékozzak?)

Életjel

Hát, itt vagyok! :)

Ide nem írtam, de az elmúlt néhány hetet a vállműtétre felkészüléssel, várakozással töltöttem. A műtét április 20-án megvolt, a vállam már most sokkal jobb, mint előtte volt, pedig bizonyos magasság fölé még nem is emelhetem a karom. A gyógytorna majd csak a varratszedés után kezdődik.

Most már csak ebből a vírusos nyavalyából kellene kikeverednem, ami a műtét után 2 nappal kezdődött. :(

Már nagyon várom, hogy újra hímezhessek!

Winter Friends

Nem tudom, olvas-e még egyáltalán valaki, azért írok pár sort.

Nem is tudom, mikor hímeztem ki ezt a képet, nem mostanában, az biztos. Augusztus elején mutattam már a blogon, hogy tervben van a kihímzése. Azóta elkészült. :)

Idén nem hímeztem még semmit, a HAED képem is parkolópályán van sajnálatos módon. Hosszú ideje fáj a bal vállam, semmilyen kezelésre nem reagál. Jelenleg az injekciónál tartok, pár napig jobb volt, de most újra nagyon fáj. Így nincs kedvem hímzést venni a kezembe, sőt, lassacskán már semmihez sincs kedvem... Nem vagyok jól. Ez az oka a hallgatásomnak is, hogy nem írok, mert nincs is miről.

Sajnálom, hogy a TI blogjaitokban is hanyagolom a kommenteket, legalább most már tudjátok, miért.

Bunkó csaj a buszon

Ma az egyik megállóban sokan szálltak fel a buszra, köztük egy 18-20 év körüli leányzó. Nagy hévvel végigrobogott a buszon, és levetette magát a még egyetlen szabad ülésre. Mögötte idős néni jött az unokájával, látszott rajta, hogy örült volna, ha legalább a kislányt le tudná ültetni, de a fiatal lány, ha látta is a nénit, tudomást sem vett róla. A nénivel egy röpke pillanatra összeakadt a tekintetünk, láttam, hogy neki is épp úgy megvan a véleménye az egészről, mint nekem (mivel én is álltam, sajna, nem tudtam átadni a helyem.) Szerencsére más is érzékelte a történést, mert a csaj mögött ülő fiatalember rögtön felállt, hogy legalább a kislány le tudjon ülni.

 

És ha ez még nem lett volna elég, jöttek a csajszi ismerősei, akikkel olyan hangerővel kezdett beszélgetni, hogy tőle zengett a busz, ezen felül folyamatosan artikulátlanul, hangosan vihogott. Nagyon megkönnyebbültem, amikor leszálltam a buszról...

Olyan kedvem lett volna (be)szólni ennek a fiatal lánynak, de végiggondoltam, és rájöttem, nem hiányzik nekem, hogy olyat szóljon vissza, hogy utána még én szégyellhessem magam, ha ugyan lenne miért.

A Michael Powell kép és két örömteli esemény

A napokban végre befejeztem ennek a mini MP képnek a hímzését, de nem volt időm megmutatni. Már csak a kontúrozás hiányzik, szeretném ma megcsinálni.

Gyűrött, mert kis rámával hímeztem, de majd mosás után kisimul.

Az örömteli eseményekről pedig annyit, hogy a lányomat felvették az első helyen megjelölt helyre, a Semmelweis Egyetemre, dietetikusnak készül. :)

A másik esemény tegnap, augusztus 20-án volt. A fiam tisztavatása volt a Kossuth téren. :) A diplomáját augusztus 18-án vehette át ünnepélyes keretek között.

Ő is rajta van a képen. :)

Büszke vagyok rájuk, és sok sikert kívánok nekik az életben!

Választásaim

Előző bejegyzésemben írtam, hogy több mintát is választottam, melyekről el tudom képzelni, hogy szabadságom alatt legalább elkezdem. Már 2. napja nyaralunk, és persze nem böktem egy xszemet sem, mert a tenger egyelőre jobban vonz. (Olvastam a mai hírekben, hogy a Balaton vize majdnem 30 fokos volt, nos, én a tengert sem éreztem még ilyen melegnek, mint amilyen most, szerintem van 28 fokos).

Megmutatom a választott képeket:

Két Michael Powell kép, ezek minikék. Tudom, sokan nem szeretik a stílust, amit MP képvisel, de nekem tetszik. Én eddig egy nagyobb képét hímeztem még csak ki, de azóta sincs keretben.

Ez pedig a téli hangulat miatt tetszik:

Még 3 nap...

... a munkában, és végre szabadságra jöhetek! Olyan végtelenül hosszúnak tűnnek a napok, főként, ha még meleg is van. Most egy picit javult a helyzet ezzel a hűvösebb idővel, bár jelenleg újra hétágra süt a nap.

Elfáradtam nagyon. A mai nap egy merő rohanás, kapkodás volt. Utálom a kapkodást! Az ember semmit sem tud rendesen megcsinálni, könnyebben hibázik. Egész nap csöngött a telefon, még le se tettem, már újra vehettem fel. Volt olyan is, hogy én akartam hívni valakit, és amit felvettem a kagylót, már a vonalban volt valaki más. Csak torlódtak a feladatok, nem is értem a végére a mai napra tervezett dolgoknak, de nem voltam hajlandó túlórázni. Úgysem fogott már az agyam.

De nem csak a munkahelyen, itthon vagy a hétvégi háznál is sok a feladat. Utóbbi helyen végre rendet raktunk (két hétvégénk arra is ráment), ezután szívesebben megyek majd oda. Persze, még rengeteg munka van ott, de alakulgat.

A hímzéshez elfogyott az a kis lendület is, ami eddig volt, de minden nyáron ez van, már megfigyeltem. Mióta a HAED-em 26. lapja elkészült, egyetlen xszemet sem böktem, még a vásznat se tettem vissza a keretre. De majd ennek is eljön az ideje, nem vagyok olyan típus, aki könnyen feladja. :)

Nem akartam panaszkodni, főleg nem itt, de ez most így alakult, elnézést, ha valakit ezzel untattam.

Mostanában is fotózgattam. :)

Húsvét

Kellemes húsvéti ünnepeket kívánok

minden kedves olvasómnak! :)

Forrás: Internet

Ráülős keretem - kérésre :)

Dóra kérdezte az előző posztom kommentjében, hogy bejött-e a ráülős keretem, illetve írjak róla, vagy mutassak képet.

Ott kezdem, hogy ez a keret nem az a klasszikus ráülős keret, amit nagyobb kézimunka boltokban, vagy webáruházakban meg lehet venni. Ez egy házilag barkácsolt keret, és még mindig úgy érzem, hogy jobb ezzel hímezni, mint az állványon.

A hozzávalók a bolhapiacról származnak. Amiből átalakult, az valamikor egy lámpa volt, a talpa fém,  hajlítható szárral, ami a lámpaburát tartotta, ennek a végére van felfogatva a keret. Egy másik sétám alkalmával ugyanezen a piacon találtam azt a 40 cm átmérőjű kerek rámát, amit nem bírtam ott hagyni, sem az ára, sem a használhatósága miatt. Gondoltam, jó lesz a nagy képhez. (Hogy aztán később mihez fogom használni, nem tudom, mert az az érzésem, hogy ilyen nagy képet többet nem hímzek. Bár "soha ne mondd, hogy soha.") Tehát hazahoztam a rámát, és rávettem a férjemet, hogy ebből csináljon nekem olyan hímzőalkalmatosságot, amire rá tudok ülni, velem szemben van az egész, és még forgatható is legyen, hogy el tudjam varrni hátul a szálakat.

A hajlítható szár miatt úgy tudom formálni a keret állását, ahogy akarom.  Most szándékosan tettük a keretben ferdén az anyagot (kellett hozzá segítség), mert ha ráülök, így áll egyenesen előttem a keret, nem fordul át a súlyától, hogy csak a hátoldalát lássam. Már magának a lámpaváznak is van egy jó kis súlya, de a kereten sok az anyag, és már sok benne a fonal is, ez mind plusz súly. Az anyagot a keret hátuljára csipeszeltem, és az elején is csipesszel fogtam össze, így nem akadályoz a hímzésben sem. Nem kell tartani, tudok akár két kézzel is bökögetni, bár nem nagyon szeretek.

És megszületett ez:

Talán kicsit jobb felé át kell tennem az anyagot, úgy még kényelmesebb lesz,

de mivel a szár hajlítható, azzal is megoldható.

Lehet, hogy összességében nem túl szép, de nagyon is hasznos eszköz számomra!

Hát, ennyi lenne...

Megint paprikás a hangulatom?

Ma nem volt rossz napom, annak ellenére, hogy az egyik kolléganő már 2. hete hiányzik, és nagyon sok a munka.

Ma csak az történt, hogy munkából hazaindulva a buszmegálló felé ballagtam, amikor nagy fékezésre figyeltem fel, nagyon megijedtem. Azt láttam, hogy egy idősödő férfi bottal ment át az úton, és egy autó majdnem elütötte. Szinte magam előtt láttam, ahogy a férfi repül a levegőben, mert az autó elüti, de a sofőr elkapta a kormányt jobbra, nehogy elüsse a férfit. Ezért viszont a kocsi felugratott a járdára, szerencsére épp senki nem volt olyan közel, hogy baj lett volna, pedig általában elég sokan jönnek-mennek ott. Közben a férfi a másik sávban jövő autók között átért arra az oldalra, ahol - gondolom - a felesége várta, és én is épp odaértem. És még neki állt feljebb, hogy milyen gyorsan jött az a kocsi. Pedig nem. Merthogy az a kocsi az első volt abból a kocsisorból, amelyik csak pár pillanattal előbb indult el a lámpától.

Én, aki nem vagyok egy beszólogató típus, most a férfi és a felesége után szóltam:

- Uram! Látom, hogy bottal jár, de el kellett volna menni a gyalogátkelőig. Az az autó majdnem elütötte!

Ő elég csúnyán nézett rám, és arrogánsan válaszolt:  - Nem üt el az autó!!!

Én: - Hát, most még szerencséje volt...

A gyalogátkelő kb. 40 méterre volt a helyszíntől. Nem hiszem, hogy ha bottal is járt, nem tudta volna megtenni ezt a kis utat. Inkább kockáztatott, aztán majdnem ott is maradt. Igaz, azt sem tudhatom, hogy nem épp egy ilyen manőver miatt jár bottal.

Hm, nehéz dolog a helyesírás és a fogalmazás

Mit várunk a mai fiataloktól, a felvételizőktől, ha még "mi" sem tudunk helyesen írni, fogalmazni? És itt nem az átlagemberekre gondolok, hanem azokra, akiknek ez a foglalkozásuk, hivatásuk. Engem rendkívüli módon fel tud bosszantani az ilyesmi, lehet, hogy nem kellene vele foglalkoznom, de nem tudok szó nélkül elmenni az ilyesmi mellett. Vagy mondjam azt, hogy báncsa (sic!) a szememet? (Elnézést, de ezt még leírni is fájt.)

A napokban olvastam, hogy a 8. osztályos felvételiző diákok nehéznek találták mind a magyar, mind a matematika feladatsorokat. Csodás hozzászólásokat olvastam felnőttek "tollából", akik szépen leszólták a gyerekeket. Szerintük egyszerű volt a feladatsor, nem értették, mi okozott gondot a gyerekeknek. Jah, kérem, felnőttként, minden tét nélkül, nagyon könnyű beszélni. A magyart én is megnéztem, mostani fejemmel én is könnyűnek találom. De... Emlékszem, még általános iskolás koromban a magyar tanárom elküldött egy magyar verseny iskolai fordulójára. Mindig jó voltam magyarból, de azok a feladatok akkor borzasztóan nehéznek tűntek. Pedig igazából az volt a gond, hogy többségében nem nyelvtani megközelítése volt a megoldásoknak, hanem ki kellett logikázni. Most már ez sem okoz gondot, hamar átlátom az ilyesmit, de akkor...! Ráadásul 3 fős csapatban kellett volna dolgozni, de a másik két kijelölt személy nem jött el, egyedül kellett megcsinálnom. Ha erre az esetre gondolok, a mai napig belém hasít az az érzés, amit akkor éreztem. Tehát pontosan el tudom képzelni, hogy a most felvételiző gyerekek milyen stresszben lehettek a feladatsor megoldása közben.

Most kanyarodjunk vissza az eredeti témához, íme néhány gyöngyszem online híroldalakról:

 Az a "," nem kellene oda, vagy talán a két szó közé egy kötőjel, vagy nem tudom.

Személyes kedvencem a "herevert" :D

Itt csak egy betű maradt ki.

Ez csöppet értelmezhetetlen,
de lehet, hogy csak nekem nem egyértelmű.
Egyébként a teljes cikk furcsán van fogalmazva.

Ez a cikk címe volt, vastagon kiemelve!!!

Mintha azt mondanám: "száznegyvenel". Furcsán is hangzik.

Ugye tudjuk, hogy helyesen 140-nel?

Sajnos szomorú, de szülők és megrendülve.

Az eredeti cím az volt, hogy "kígyó marta meg", de a bővebb leírásban már a "nem tudta megmarni" szövegrészlet szerepelt. Később javították a címet, de a fenti sorban is látszik, hogy az eredeti cím így is megmaradt. :)

Talán télapóruhás?

A levelezőmből kilépve pedig ez a reklám fogadott.
Az áru és árú szavak még mindig sokaknak okoznak gondot.

... Pápáig. Ez is egy cím volt!

Utoljára hagytam az egyébként is "kedvencemet": ma a munkahelyemen az "egyelőre" és "egyenlőre" szavakat se tudta valaki helyen alkalmazni írásban, pedig már nem 8. osztályos felvételiző diák.

Itt és most mondom: ezzel nem állt szándékomban senkit sem megbántani, nem szeretném, ha bárki is magára venné a "kioktatást". Itt most kizárólag az olvasóközönség tájékoztatására szolgáló online híroldalakat kritizálom (közülük is leginkább kettőt)! Szándékosan nem linkelek, mert még a végén becsületsértésért beperelnek. (De hát ők írták!)

Szilveszteri trombita...

Mielőtt szilveszteri trombitát vesztek...

... gondoljatok arra, hányan próbálhatták már ki, hogy jól szól-e!?

A kép forrása: Internet