2021. március 1., hétfő

Erre nincs mentségem

 

Már megint jól eltűntem, hosszú hónapokra. Mivel a hímzésemmel semmit nem haladtam, nincs is mit mutatnom.

Unokáztam... nagyon sokat. November legvégén saját lakásba költöztek egy közeli városba. Így már nem mindennapos a babázás. Időközben már 8,5 hónapost lett Noel, nagyon sok mindent megtanult már. Hetente kb. 2-3 alkalommal látjuk a kis csillagszeműt, van, hogy reggeltől estig a papa vigyáz rá, én csak akkor látom, mikor hazaérek a munkából. Lányom még tanul a főiskolán, elvileg ez az utolsó félév, de alighanem csúsztatnia kell fél évet. Tanárai nem igazán támogatják az egyetem/baba kombinációt. De majd csak vége lesz.

A nagy koronavírus mizéria közepette a munkahelyi dolgok is nehezedtek, de hol nem? Legalább van munkahelyem. Fáradtan, kedvetlenül jövök haza, ezért jól elraktam az ablakos hímzést, rá se bírtam nézni. De a napokban újra elővettem, bár még nem böktem bele újra a tűmet. Izgat is a dolog, meg nem is. Folytatnám is, meg nem is. De nem vagyok az a típus, aki ha elkezd valamit, félbehagyja. Idő kérdése csupán, mikor lesz kész. Tehát folytatnom KELL.

Gondoltam, jelentkezem ezzel a pár sorral, hogy tudjátok, még élek...

(Húúú, úgy megváltozott a blog szerkesztése, hogy csak nézek. Szerintem nem lett jobb, mint volt.)


3 megjegyzés:

Palkó írta...

Örülök, hogy jelentkeztél!
Szerintem egy unoka tökéletes mentség az eltűnésre :)
A blogger nekem sem tetszik, nagyon nehezen szokom.

CathlenKata írta...

Hiányoztál!
Megértelek.....

Tüzes Beáta írta...

Helló! Sok a dolgod, így nem jut energia a hímzésre. De majd visszatér a kedved, az sem baj ha soká. Amúgy mindenki kedvetlen. A félelem, a bezártság...

Megjegyzés küldése