A héten befejeztem az utolsó RP Espressioni szívecskét is. Nagyon vártam ezt a pillanatot, mert nagyon bele akartam már bökni a HAED képbe.
Más miatt a T-ban jártam, és kíváncsiságból elmentem a képkeretek felé. Találtam olyat, amibe 3 kép fér. Gondoltam, jó lenne az RP-knek, de nem mertem megvenni, mert féltem, hogy nem fognak beleférni. Itthon megmértem, hogy mekkorák a hímzések, még jó, hogy egyformák. Másnap megkértem anyukámat, ha már úgyis megy a T-ba, megnézné nekem, hogy mekkora kép fér el a paszpartun belül? És igen!!! Pont a szívecskéim magassága a paszpartu. :) Úgyhogy rögtön kettő keretet is vetettem anyuval. Ma jött el az ideje, hogy a szívecskék elfoglalják végső helyüket. Nekem tetszik az eredmény. :)))
Először megmutatom az utolsó RP-t, a mályva színű virágokat. Itt a színeken kicsit variáltam, a középső virág külső, világos szirmait kétszer is kibontottam, mert a többi szín, ami a közepébe kellett, nem illett hozzá. Végül csak sikerült kiválasztanom a megfelelőt.
Keretezve az összes:
 |
| RP Emozioni |
 |
| RP Espressioni |
Miután ezt befejeztem, nekikezdtem a HAED-nek. Először a kis Q-snapre tettem a mintát, mert a nagy hímzőállványomra egyszerűen nem tudtam felfogatni. A Q-snapet viszont ezzel a nagy anyagtömeggel nehéz volt tartani.
Az anyag 1 m széles, a hímzőállványom kerete meg nincs olyan nagy. De nem is ez volt a fő gond, hanem a tetejének és aljának szoros rögzítése. Férjem megígérte, hogy másnapra megcsinálja, hogy tudjam használni. Mire hazaértem a munkából, kész is volt! :) Igaz, a fél várost bejárta, hogy megtalálja a megfelelő megoldást, de szuper lett! Most olyan módszerrel tudom szorosan rögzíteni a keretre a hímzést, mint a Q-snapre.
Tegnapelőtt feltettem az állványra, de az oldalán így is vissza kellett hajtani. A hímzőállványon való hímzés azonban sokkal lassabban halad, mintha kézben tudnám tartani. Most kb. 700 xszem van beleöltögetve. Nem tudok klasszikus HAED technikával hímezni (itt a szálvezetésre gondolok), azt azonban próbálgatom, hogy megy-e a kétkezes hímzés. Hellyel-közzel sikerül is. Most úgy hímzek, hogy kihímzek olyan színeket, amikből kevés van, aztán köré hímzem a "kitöltő színt. Így kisebb annak az esélye, hogy 1-1 szemecske kimarad.
Jelenleg itt tartok, az állványt kivittem az erkélyre, hogy napsütésben tudjam fotózni, így kb. színhű is lett a kép.
 |
| 18-as Aidára készül |