A héten befejeztem az utolsó RP Espressioni szívecskét is. Nagyon vártam ezt a pillanatot, mert nagyon bele akartam már bökni a HAED képbe.
Más miatt a T-ban jártam, és kíváncsiságból elmentem a képkeretek felé. Találtam olyat, amibe 3 kép fér. Gondoltam, jó lenne az RP-knek, de nem mertem megvenni, mert féltem, hogy nem fognak beleférni. Itthon megmértem, hogy mekkorák a hímzések, még jó, hogy egyformák. Másnap megkértem anyukámat, ha már úgyis megy a T-ba, megnézné nekem, hogy mekkora kép fér el a paszpartun belül? És igen!!! Pont a szívecskéim magassága a paszpartu. :) Úgyhogy rögtön kettő keretet is vetettem anyuval. Ma jött el az ideje, hogy a szívecskék elfoglalják végső helyüket. Nekem tetszik az eredmény. :)))
Először megmutatom az utolsó RP-t, a mályva színű virágokat. Itt a színeken kicsit variáltam, a középső virág külső, világos szirmait kétszer is kibontottam, mert a többi szín, ami a közepébe kellett, nem illett hozzá. Végül csak sikerült kiválasztanom a megfelelőt.
Keretezve az összes:
![]() |
| RP Emozioni |
![]() |
| RP Espressioni |
Miután ezt befejeztem, nekikezdtem a HAED-nek. Először a kis Q-snapre tettem a mintát, mert a nagy hímzőállványomra egyszerűen nem tudtam felfogatni. A Q-snapet viszont ezzel a nagy anyagtömeggel nehéz volt tartani.
Az anyag 1 m széles, a hímzőállványom kerete meg nincs olyan nagy. De nem is ez volt a fő gond, hanem a tetejének és aljának szoros rögzítése. Férjem megígérte, hogy másnapra megcsinálja, hogy tudjam használni. Mire hazaértem a munkából, kész is volt! :) Igaz, a fél várost bejárta, hogy megtalálja a megfelelő megoldást, de szuper lett! Most olyan módszerrel tudom szorosan rögzíteni a keretre a hímzést, mint a Q-snapre.
Tegnapelőtt feltettem az állványra, de az oldalán így is vissza kellett hajtani. A hímzőállványon való hímzés azonban sokkal lassabban halad, mintha kézben tudnám tartani. Most kb. 700 xszem van beleöltögetve. Nem tudok klasszikus HAED technikával hímezni (itt a szálvezetésre gondolok), azt azonban próbálgatom, hogy megy-e a kétkezes hímzés. Hellyel-közzel sikerül is. Most úgy hímzek, hogy kihímzek olyan színeket, amikből kevés van, aztán köré hímzem a "kitöltő színt. Így kisebb annak az esélye, hogy 1-1 szemecske kimarad.
Jelenleg itt tartok, az állványt kivittem az erkélyre, hogy napsütésben tudjam fotózni, így kb. színhű is lett a kép.
![]() |
| 18-as Aidára készül |






9 megjegyzés:
Szép lett az RP- sorozatod!!!
A HAED-hez sok sikert és kitartást, várom az alakulását!
Szép lett a te virágosod is, én 27.-es Linda hímzővászonra vakultam rá, de kész lett a kórházi kezelés alatt,
A HAED képpel sokat haladtál ! Hajrá, mert csuda szép lesz.
Csodásak lettel a keretezett szívek!!! (Mi az a T? Hol lehet ilyen szuper kereteket kapni?)
A HEAD-hez pedig kitartást!!! :)
Örülök, hogy nektek is tetszenek az RP képek így keretezve.
Ildikó, a kereteket a Te.coban vettem, így már tudod? A munkahelyemre vízforralót akartam venni, és ott is megnéztem, akkor láttam meg a keretet.
A HAED képpel megint haladtam, eddig még nem unom, de nem tudom, meddig mondhatom még ezt. Rengeteg lesz a bal szélen a rózsaszínű függöny, aztán majd a jobb szélen is, de hol van az még!
Még sokat nem látni, de nagyon jó hogy mutatod..és a rózsaszin függönyt is jó lehet varrni..."gyorsan" haladtál vele...
Én is láttam ezt a keretet, mert ép akkor valamilyen szíves keretbe gondolkodtam... Bevallom nem is gondoltam hogy ilyen jól fog mutatni..Nagyon szép lett!! Szép hetet és szép vasárnap délutánt!
Nagyon jó lett a keret a szívekhez!
Sok időt és kitartást a HEAD-hez.
Vera, én 18-as Aidára hímeztem ezeket a mintákat, így épp belefér. Ha nagyobb lyukú anyagra, vagy kevésbé sűrű vászonra van hímezve, akkor ez nem jó hozzá, mert nagyobb az egész hímzés.
Az enyémnek a magassága épp 13 cm.
Goblen, köszönöm neked is. :)
köszi az infot...
Gyönyörűek az RP szívek!
Megjegyzés küldése