Tegnap reggel megint kimentünk a piacra. Újság most nem volt, de találtam helyette mást! Egy kirakót! :) De milyet! Én ilyen kerek puzzle-t még sosem láttam.
Originál csomagolásban volt, tehát a külső dobozán is rajta volt még a fólia. Ez ragadta meg a figyelmemet, mert bontott kirakót nem veszek. Az árából is tudtam alkudni, így nagyon szuper áron az enyém lehetett. :)))
Az átmérője 67,5 cm, éppen csak ráfért az asztalunkra. A legérdekesebb, hogy teljes sötétségben foszforeszkálnak a részletek.
Valamivel ebéd után a lányommal nekikezdtünk. Eleinte nehezen ment, de aztán egész szépen haladtunk. Közben jókat nevetgéltünk, beszélgettünk.
Lányom egyik jó beszólása:
- Azt hiszem, megtaláltam az egyik sarkot! - Pár másodperccel később - Ja, ez kerek puzzle! :)
Ebben a kirakóban nem sok egyenes van, mondhatni, szinte az összes darab amorf jellegű. Éppen ezért is volt nagyon érdekes. Az állatövi jegyeket ábrázolja, még a csillagképek is ott vannak.
Kb. 5 óra hosszat raktuk, mire kész lett, a vége azonban furcsára sikeredett. Ugyanis 1 db hiányzott a képből. Felforgattuk a fél nappalit, hátha leesett, mindent megnéztünk a közelben és még a nem közeli helyeket is. Már elkönyveltük, hogy annak ellenére, hogy bontatlan volt a csomagolás, bizonyára gyári hibás készletet sikerült kifognunk. Aztán nekiálltam porszívózni, és hopp, a porszívó felszívott valamit, ami keresztben elakadt a csőben. levettem a fém részt és ott volt a hiányzó darab! :)
Így hát meg tudom mutatni, hogy mivel is töltöttük a vasárnap délutánt.






6 megjegyzés:
Húúúú, ez hatalmas meló és hatalmas élvezet lehetett! :)
Nem is láttam ilyet... Nagyon szép...Amig nem lett Nettünk, puzzlet raktunk télen, sokszor hajnalig.....Már olyan rögeszmések voltunk, hogyha valamit láttunk, rögtön a puzzle jutott eszünkbe, hogy milyen lehetne azt amit láttunk kirakni....De most megfordítom.... ez is gyönyörű lenne ám xszesen kivarrni...
Nagyon klassz lett! Jó fogásokat kapsz ki a piacon. Én sajna nem jutok ki még egy darabig:-(
Prózai módon az asztalt kissé irigylem, mióta elvitték az ős régit nincs új :-(
Köszi! :)
Ildikó, hatalmas meló, de közben nagyon jól szórakoztunk. :)
Vera, ez tényleg nagyon szép lenne kihímezve is. Így kirakva arra gondoltunk, hogy egy kerek asztalon üveg alatt milyen jól mutatna...
Kata, igen, nagyon jó cuccokat lehet találni kint, szó szerint van ott minden. Már-már csodaszámba megy, ha valami nincs. :D Az asztalunk nem olyan nagy ám, meg nem is új már.
Nekem jelenleg asztal helyett a vasalóállvány van a konyhában :-( Szóval azért kissé sárgulhatok ha lehet ugye? :-D
Ez remek! Jó nézni ahogy alakul. Jó ó. Porszívózni ne tessék hétvégi "komoly meló" mellett!
Megjegyzés küldése