A következő címkéjű bejegyzések mutatása: munka. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: munka. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. július 25., kedd

Még 3 nap...


... a munkában, és végre szabadságra jöhetek! Olyan végtelenül hosszúnak tűnnek a napok, főként, ha még meleg is van. Most egy picit javult a helyzet ezzel a hűvösebb idővel, bár jelenleg újra hétágra süt a nap.

Elfáradtam nagyon. A mai nap egy merő rohanás, kapkodás volt. Utálom a kapkodást! Az ember semmit sem tud rendesen megcsinálni, könnyebben hibázik. Egész nap csöngött a telefon, még le se tettem, már újra vehettem fel. Volt olyan is, hogy én akartam hívni valakit, és amit felvettem a kagylót, már a vonalban volt valaki más. Csak torlódtak a feladatok, nem is értem a végére a mai napra tervezett dolgoknak, de nem voltam hajlandó túlórázni. Úgysem fogott már az agyam.

De nem csak a munkahelyen, itthon vagy a hétvégi háznál is sok a feladat. Utóbbi helyen végre rendet raktunk (két hétvégénk arra is ráment), ezután szívesebben megyek majd oda. Persze, még rengeteg munka van ott, de alakulgat.

A hímzéshez elfogyott az a kis lendület is, ami eddig volt, de minden nyáron ez van, már megfigyeltem. Mióta a HAED-em 26. lapja elkészült, egyetlen xszemet sem böktem, még a vásznat se tettem vissza a keretre. De majd ennek is eljön az ideje, nem vagyok olyan típus, aki könnyen feladja. :)

Nem akartam panaszkodni, főleg nem itt, de ez most így alakult, elnézést, ha valakit ezzel untattam.

Mostanában is fotózgattam. :)




2016. augusztus 5., péntek

Nincs kedvem hímezni! :(


Tudom, nem én vagyok az egyetlen, aki így van ezzel, ebben a melegben nincs kedvem hímezni. Legutóbb a nyaraláskor volt a kezemben hímzőtű, azóta azt sem tudom, hová tettem, legalábbis nincs szem előtt.
Lehet, hogy nem csak a meleg teszi, hanem az is közrejátszik, hogy a héten mentem vissza dolgozni, és 3 ember munkáját egyedül végeztem. Igaz, így augusztusban kicsit kevesebb van, mint egyébként, de egyedül ez is őrület. Szinte minden nap túlóráztam, és mire hazajöttem, már semmihez sem volt kedvem, legszívesebben már 7 órakor aludtam volna... Sajnos, még itthon is a munkahelyi dolgok foglalkoztattak, nem nagyon tudtam kikapcsolni.

De most itt a hétvége, remélem, a kedvem is visszajön, mert azért gondolok én a HAED hímzésemre, a rózsás terítőre, meg az előkészített anyagokra, fonalakra a levendulazsákokhoz.

No, majd meglátjuk... Talán ez a meleg is enyhül egy kicsikét.

2016. január 13., szerda

Semmi különös


Nem történt semmi különös, úgy érzem, csak úgy elvagyok mostanában. Nem mondom, hogy nincs kedvem hímezni, mert január 1-jén elkezdtem a HAED 11. lapját, és kb. 1600 xszemet már belebökögettem, mégsem érzem, hogy ezt haladásnak lehetne nevezni.

A munkahelyen kicsit döcögősen indult az év, egyik programunkon "javítottak", ezért picit megbonyolódott az eddigi ügymenet. Amíg teljesen le nem tisztázódott, hogy akkor most hogy is működik a program, és miért úgy, kicsit idegbajos volt a helyzet, és ez nagyjából tegnapra datálható. Ez azt eredményezte, hogy itthon sem volt már kedvem semmihez, a gépemen "Hidden objects" játékokkal próbáltam kikapcsolódni, ezen kívül elolvastam pár könyvet.

A hímzést azért nem veszem szívesen a kezembe, mert az egész napos monitoros munkától igencsak elfárad a szemem, sajnos, egyre jobban érzem. Időnként érzem, hogy hímezni akarok, akkor megy is pár szálacska. Na mindegy, igyekszem visszarázódni a régi kerékvágásba, bár akkor sem voltam egy villám hímző.

Remélhetőleg még ebben a hónapban tudok mutatni egy újabb kihímzett mintaívet, legalábbis nagyon szeretném. Igaz, még mindig függöny, tehát nem sok minden látszik. :D

2014. december 3., szerda

Hétvégi alkotásaim


A hétvégén is alkottam, most koszorúkat csináltam. Egyet a munkahelyre, az iroda ajtajára, egyet pedig itthonra.

Ez az irodai.

Gondoltam egyet, a közepébe beültettem az elsőnek készült angyalkát, amelyiknek nagy feje volt. Igen, volt, mert meggondoltam magam, és lecseréltem kisebbre. Találtam egy megfelelő méretű fagolyót, abból lett a fejecske. Azért így mégis szebb egy kicsit, bár az arca nem lett a legbájosabb. Na, hát rajzolni még nem tudok...

Itthoni.

Élőben mindkét koszorú szebb, de lehet, hogy csak elfogult vagyok.

Az egyik könyvjelző is elkészült időközben, arról még nem tudok képet mutatni, mert csak a hímzés része van meg. Talán a hétvégén.

Számomra nagyon fárasztó ez a hét, pedig még csak szerda van. Nem is hímeztem hét közben, csak olvastam. Nem is értem, már hétfőn is olyan nyamvadt voltam, egész nap képtelen voltam a munkámra koncentrálni. Lehet, hogy csak a borongós, sötét idő miatt van.

2013. június 4., kedd

Babanapló


Egy kolléganőm kismama, már csak 2 hónapja van a szülésig, és már nem dolgozik. A hét vége felé még bejön az irodába. Többek már elköszöntek tőle múlt héten, de nekünk nem volt rá időnk. Úgy gondolom, hogy az irodai kolléganőim nem szándékoznak elköszönni tőle - legalábbis még nem mondták - de én szeretnék. Ezért gondoltam arra, hogy egy "Babanaplót" készítek neki. Tegnap munka után vettem egy darab anyagot, üres noteszem már régóta volt itthon, épp ilyen "végzetre" várt. Hazaértem, leültem, és pikk-pakk megalkottam a Babanaplót. Bevontam a noteszt az anyaggal, majd egy kicsi panama darabra ráhímeztem a Babanapló feliratot, egy kartondarabra ráragasztottam (újrahasznosítás, az irodában kidobásra szánt, elszakadt szalagos iratborítóból), azt pedig a bevont noteszre, és kész is lett a mű! Nem nagy szám, de ahhoz képest, hogy még nem csináltam ilyet, szuper jól sikerült. Itt azért meg kell említenem, hogy egyszer Tecától nyertem egy szép noteszt, és lelestem, hogy ő hogy csinálta. :)))
Nekem nagyon tetszik. És nektek?

Az elején a bocika csak félig látszik, mert ha teljesen rajta lett volna,
akkor a notesz gerince nem jön ki szépen.

 A felirat.

 Ilyen a hátsó belső oldal is.

 A hátulja.

A gerince.

2009. június 27., szombat

Kemény hetem volt!


Megjegyzés: töröltem a post egy részét, a teljes bejegyzés a másik blogomban olvasható!

Múlt hét végén elkezdtem hímezni a napraforgós képet, ami mellett végül döntöttem. Egész sokat sikerült szombaton és vasárnap beleböknöm, de azóta csak egyetlen szálacskát tudtam elhímezni. Ez is mutatja, hogy mennyire fáradt voltam minden nap, még a hímzést sem sikerült a kezembe venni.

- o - o - o - o - o - o - o - o - o - o - o - o - o -

Tegnap voltunk a Tes..o-ban, és láss csodát, találtam egy isteni finom teát! Hasonlít a Lipton Kenyára, de mégsem olyan. Citrus ízű Rooibos tea őrölt gyömbérrel (Dél-Afrika kincse), amúgy a Gárdonyi Teaház terméke. Koffeinmentes, így tegnap este egy jó nagy csészényit be is hörpintettem belőle.
Mennyei!!! :)
Sőt, egy Pickwick Rooibos teát is találtam, amely gyömbért, kardamomot és fahéjat is tartalmaz. Ezt is megvettem. :) Hasonló az előző teához, de azt sokkal finomabbá teszi a citrus ízesítés. Ez is finom, és koffeinmentes.
Most már kedvemre iszogathatom a fincsi teákat. :)))

(A teák színe pont ilyen, és a bögrém is hasonló)

2009. május 20., szerda

Zajlik az élet...


Megjegyzés: töröltem a postot, a teljes bejegyzés a másik blogomban olvasható!

2009. május 1., péntek

Jelentkezem...


Megjegyzés: töröltem a post egy részét, a teljes bejegyzés a másik blogomban olvasható!

A hímzésem csak keveset gyarapodott, képet most nem tudok mutatni. Sőt, talán csak jövő hét után, mert holnap utazik a fiam Spanyolországba, és addig nincs fotómasina...

2009. január 30., péntek

Szabadság után...


Megjegyzés: töröltem a post egy részét, a teljes bejegyzés a másik blogomban olvasható!

Pár mondatot azért a hímzésről is lejegyeznék. Múlt hét végén elővettem a Day-t. Elkezdtem kontúrozni. A szárnyát két szálas fehérrel kellett. Szörnyű ronda lett. Kibontottam, esküszöm, tovább tartott, mint belehímezni. Megpróbáltam 1 szállal, úgy is csúf lett, kibontottam. Újra két szállal, hátha mégis szép lesz. Az egyik szárny feléig jutottam, amikor úgy döntöttem, hogy bontok. Végleg. Csak a barna színekkel kontúroztam, illetve a gyöngyvirágokat. Szerintem így tökéletes.
Képet a hétvégén mutatok, most már sötét van a fotózáshoz. Kibírjátok, ugye?

2009. január 9., péntek

Szabadság - törölve...


Megjegyzés: töröltem a post egy részét, a teljes bejegyzés a másik blogomban olvasható!

Még mindig a magazinos hímzést nyúzom, de a héten szinte hozzá sem nyúltam.

Van új mosógépem!!! :) Már be is üzemeltem az előbb, mert csak ma hozták.
Remélem, ez is legalább annyi ideig szolgál, mint az előző - úgy legyen!

2008. december 11., csütörtök

Elkeseredve...


Megjegyzés: töröltem a postot, a teljes bejegyzés a másik blogomban olvasható!

2008. december 9., kedd

Ha keveset írok...


Megjegyzés: töröltem a post egy részét, a teljes bejegyzés a másik blogomban olvasható!

Idegeim megnyugtatása céljából kötöm a saját sálamat, ha elkészül, mutatok róla (is) fotót. :)
A hímzés most háttérbe szorult picit, de azért nem adom fel végleg, olyan ok nincs, amiért megtenném. :D

2008. november 28., péntek

Jól nézek ki...


Megjegyzés: töröltem a post egy részét, a teljes bejegyzés a másik blogomban olvasható!

Persze a hímzésemhez (Day) hozzá sem nyúltam tegnap. Holnap mutatok egy fotót az állásáról, a hímzésből már nem is hiányzik sok. A kontúron még nagyon gondolkodom, mert valahogy nem tetszik. De anélkül meg biztos nem mutatna.

2008. november 27., csütörtök

Hétköznapok...


Megjegyzés: töröltem a postot, a teljes bejegyzés a másik blogomban olvasható!

2008. november 17., hétfő

Megtörtént hát...


Megjegyzés: töröltem a postot, a teljes bejegyzés a másik blogomban olvasható!

2008. november 14., péntek

Életem legnehezebb döntése...

Megjegyzés: töröltem a postot, a teljes bejegyzés a másik blogomban olvasható!


2008. november 5., szerda

Szabi után - fáradtan...


Megjegyzés: töröltem a postot, a teljes bejegyzés a másik blogomban olvasható!

2008. október 23., csütörtök

A fene se érti...


Megjegyzés: töröltem a postot, a teljes bejegyzés a másik blogomban olvasható!

2008. október 21., kedd

Nem vesztem el...


Megjegyzés: töröltem a postot, a teljes bejegyzés a másik blogomban olvasható!

2008. október 16., csütörtök

Öröm ért! :)

Megjegyzés: töröltem a postot, a teljes bejegyzés a másik blogomban olvasható!