2015. február 26., csütörtök

HAED - Window With A View


Az előző posztom kommentjében válaszoltam Jucusnak, akkor írtam, hogy valószínűleg én nem fogom kihímezni a nagy RP szívet, mert más tervem van, konkrétan az a HAED kép, amiről itt már írtam. Vera kérte, erről írjak többet.

Emlékeztetőül, miről is beszélek:


Sokat hezitáltam a HAED-del kapcsolatban, hogy mi legyen, nekikezdjek-e vagy sem. A minta 25-ös vásznat javasol hozzá, az xszemesbolt tulajdonosának, Juditnak jóvoltából egy kis darabkán kipróbálhattam, hogy látnék-e rá hímezni. Addig ugyanis nem akartam megrendelni a 25-ös vásznat, amíg nem tudom, hogy érdemes-e. Sajnos, mint kiderült, nem látom elég jól azt az anyagot, még az olvasó szemüvegemmel sem. Ezért úgy döntöttem, hogy 18-as Aidára fogom hímezni. Ez az anyag megfelel, mert most az RP-ket is ezekre hímzem, és ezt legalább jól látom.

Összeszedtem, mi minden kellene ehhez a projekthez. Kellett 1 méter 18-as Aida, minimum 90 szín, de persze több színből több motring is szükséges, így nagyjából 135 motringot kellett rendelnem. Úgy gondoltam, hogy minden színt megrendelek, noha ezek többsége itthon is megvolt. Rendeltem még hozzá bobinázó kartonokat is, több estén keresztül tekergettem fel a fonalakat :) Meg még 2 tűt is kértem, de lehet, hogy megmaradok a régi kis tűmnél.

Mivel ez a rendelés elég nagy összegű volt, megkérdeztem Juditot, hogy lesz-e mostanában ingyenes szállítási nap az xszemesboltban. És szerencsém volt! Mert akkor hétvégén volt lehetőség úgy rendelni, hogy ingyen hozta ki a futár. :))) Ez is sokat számított.

Most már minden egyben van, előkészítve a kezdésre, bár az anyagot még nem szabtam le, és nem jelölgettem be. Az is eltart majd egy darabig.

Egy kép a kezdő "készletről". :)

De mielőtt nekikezdenék, befejezem a RP-ket. :)

2015. február 24., kedd

RP Espressioni - 1.


Vasárnap estére elkészült az első Espressioni szív is, a piros virágos. Egy piros színem nem volt itthon, így változtattam rajta. Szerintem nem is látszik... Ma csúnya esős idő van, a képek sem lettek valami jók.



Anyag: 18-as Aida, Rosace fonalak

A kékkel folytatom a sorozatot, abba jócskán van még mit bökögetni.

2015. február 22., vasárnap

A 3. RP szív


Tegnap délután elkészült az Emozioni sorozatom utolsó darabja is. Ez is tetszik! :) Olyan szép együtt a három!




Anyag: 18-as aida, Rosace fonalak (volt olyan szín, amit Venus fonallal helyettesítettem)

2015. február 16., hétfő

Lila RP szív


Tegnap este a lila virágos szívvel is elkészültem. Hááát, ez nem volt a kedvenc mintám. Már rögtön a kezdetnél elrontottam, két egész szálat belehímeztem, mire észrevettem. Ráadásul pdf mintából dolgozom, és bizony össze kell hasonlítani az eredetivel, mert vannak benne hibák. Nem kevés bontás árán jöttem erre rá. De most már kész, így elkezdtem a 3. mintát, ami szintén egy piros virág. Még mindig tetszik a sorozat. :)




Anyag: 18-as Aida, Rosace fonal

2015. február 13., péntek

Az én RP-m :)


Múltkor már írtam, hogy nekem is megtetszettek a sokak által hímzett RP Emozioni minták. A piros virágos szív már el is készült, nagyon tetszik. Ez nagyon gyorsan haladt, semmi gondom nem volt vele, nem úgy, mint a lilával. Az most van folyamatban, és már a kezdésnél elrontottam. Belehímeztem 2 szálat, mire észrevettem, hogy egyáltalán nem jó helyen kezdtem el a hímzést. A bontás nem volt egy leányálom. Nagyon gondolkodtam azon, hogy az alján és a tetején lévő mintarészletet nem hímzem ki, csak a szívet, szerintem az magában is szép lenne.

Látom, hogy mások milyen szépeket hímeztek már, ez engem is ösztönöz a továbbiak kihímzésére. Gondolom, ezzel nem csak én vagyok így. :) Az első három mintához alighanem megvan a képkeret is, piacos szerzemény. :)




Az anyag 18-as Aida, a fonal Rosace.