A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Lanarte. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Lanarte. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. október 1., szerda

A keretezett River Sight :)


Meghoztam! Végre, teljesen elkészült! Pont olyan lett, amilyennek elképzeltem. :) (Igaz, hogy nem jól mértem le, hogy mekkora a másik kép kerete - így jár, aki lusta leemelni a falról - , ezért ez kb. 1 cm-rel nagyobb lett, de ez már igazán nem számít. Legalább az én hibám...) A keretért annyit fizettem, amennyit előre megbeszéltünk a keretezőnél, pedig picit tartottam attól, hogy valamit nem jól számolt ki a hölgy.

Nekem nagyon tetszik! :)))


A fényviszonyok nem kedveztek a fotózásnak, a fotó nem színhű,  nem is ott készült a kép, ahol majd a helye lesz. Ma ennyire tellett... Egyszer majd napos időben is lefotózom.

Azt hiszem, a következő keretezendő képem a levendulamező lesz. :) És természetesen ugyanoda fogom vinni, ahová ezt.

2014. szeptember 23., kedd

Keretezés probléma


Ma elvittem a Lanarte River Sight képemet a keretezőhöz, vagyis a rendelést felvevő nőhöz, mert a keretező már nem bérel üzlethelyiséget ott, ahol eddig volt. Kiválasztottam a keretet, a két paszpartut is. A nő nem volt épp a helyzet magaslatán, össze-vissza számolt. Pl. megmondtam, hogy mekkora legyen a végső keret, és képtelen volt kiszámolni, hogy mekkora lesz ehhez a paszpartu. Már itt elegem volt az egészből, mikor a nagy számolásokat befejezve közölte, hogy a keretezés majdnem 15 ezer forintba fog kerülni. Szépen megköszöntem, és elnézést kértem, hogy a drága idejéből ennyit elraboltam, és ott hagytam.

Hát, nem tudom... Nekem ez nagyon soknak tűnik. De lehet, hogy csak én vagyok ilyen kicsinyes.

A képkeret 53x53 cm, kb. 2,5 cm a vastagsága. Két paszpartut kértem hozzá, a felső pasziból kb. 4,5 cm látszana, a másik pedig kb. 0,5 cm-t látszana ki alóla. Mindehhez még antireflex üveg lett volna. Persze hozzájön még a kasírozás, hátlap, stb. díja is.

Szerintetek ezért reális ár a 15 ezer forint? Nagyon kíváncsi vagyok a véleményetekre!

(Valahogy a keretezőkkel nincs szerencsém...)

A Lanarte: A Sunny Morning képhez hasonlóképpen szeretném kereteztetni. Nem pont ilyen keretet találtam, de nagyon hasonlót. A paszpartu is ilyen vajszínű lenne + a belső keskeny paszi csokibarna.

Lanarte: A Sunny Morning

2014. június 22., vasárnap

Lanarte - River Sight - KÉÉÉÉÉÉSZ! :)


Múlt héten, a szabadságom alatt elég sokat tudtam haladni a hímzésemmel, de nem tudtam befejezni. Ez a hét - munka szempontjából - elég húzósra sikeredett, itthon már nem volt kedvem a hímzést a kezembe venni. De tegnap újra bökögettem, és délután már be is fejeztem. :) Nagyon tetszik a végeredmény, el fogom vinni kereteztetni, de majd csak ősszel. Már nagyon szeretném a falon látni a másik Lanarte kép mellett. Gondolkodom, hogy a levendulásat is viszem keretezni vele együtt, majd meglátom, hogy állok anyagilag. Borzasztó, hogy mi pénzbe kerül bekereteztetni egy képet - és nálam nem kevés keretezetlen kép vár jobb sorsára...

No, akkor mutatom, hogy milyen lett készen ez a folyóparti képecske. Még egyszer megköszönöm Katának, hogy megajándékozott ezzel a készlettel, így kihímezhettem ezt a szépséget. :)


Amint befejeztem, máris vettem elő a következő "áldozatot". Egy Riolis csokor lesz. Lehet, az anyagválasztás nem volt a legszerencsésebb hozzá, hófehér hímzővászon, de nem a legsűrűbb. Most azonban örülök, hogy ezt is látom, és még ehhez is kell némi trükközés. Jövő héten elkészül az olvasó szemüvegem, azzal talán jobban fogom látni az anyagot. Elkeserítő a szemem állapota, ennek ellenére nem adom fel a hímzést és az olvasást sem (pedig már a könyvekkel is bajban vagyok). Még mindig nem tudom, hogy pár év múlva mi lesz a megoldás, mert azt hiszem, a szemüveg nem az. A zöldhályog miatt pedig a műtét sem jöhet szóba, legalábbis jelenleg így tudom. Szóval nem könnyű feldolgoznom ezt a helyzetet...

2014. június 14., szombat

Utolsó előtti részlet


Megmutatom, hogy állok a Lanarte képemmel, mielőtt belebökném a tűmet az utolsó részletébe. Már csak 1-2 nap, és teljesen elkészül ez a kép is. Hogy utána mit fogok hímezni? Talán tudom, talán nem...



Ez pedig az erkélyünk:


A kaspóban levendula, bíborvörös délvirág és sárga délvirág van, na meg az a kék, ami nem tudom milyen virág, csak azt tudom, hogy évelő. Egy tövet ketté vettem, úgy ültettem el, de úgy tűnik a kisebb nem bírta ki, ezért azt kivettem és a helyére áttettem a naptűrő délvirágot. A hátsó "zsebekbe" kövirózsát telepítettem. Az a szép nagy rózsaszín virág pedig bugás lángvirág. Nem tudom, hogy jó helye lesz-e ott a sarokban, majd kiderül. Vannak idén is bougainvilleák, majd meglátjuk, meddig..., mert eddig nem igazán élték túl a telet (talán csak egyszer). Ja, és a másik oldalon van még két tő levendula. A virágládába ültettem el őket, a fotózás óta tettem melléjük kövirózsát is. Aztán van citromfüvem, de most már 2 cseréppel is, az egyik az ablakban bújik meg, az friss beszerzés. Mentából is kettő van, mert ugye valamiből készíteni kell a limonádét. :) Az egyiket tavaly kaptam, én ültettem el, a másikat pedig tegnap vettem a Lidlben, mert éppen akciós. És a metélőpetrezselymet is használom néha....
Jó kimenni az erkélyre, és nézegetni őket. :)

Ui: Az a zsebes kaspó olyan csálé, de hát nem én csináltam, még csak nem is én választottam...

2014. június 1., vasárnap

Lanarte - River Sight


Utoljára a május 17-i állását mutattam a képnek, azóta megint szépen haladtam vele. Sőt mi több, a jobb oldala már teljesen elkészült. Már nincs is olyan sok hímezni valóm, csak 1 kis bokor piros virág, meg egy jó nagy bokornyi fehér, talán hortenzia. Ezen kívül még a bal felső sarokba jön egy csomó falevél.

Kinőtt egy piros virág és egy levendula csokor.

Június 1-jei állás

2014. május 17., szombat

Haladásom a Lanarte képpel


Úgy érzem, mintha az elmúlt két hétben picit lassabban haladtam volna a hímzésemmel. De lehet, hogy csak én gondolom így. Minden este bökögettem, hol többet, hol kevesebbet. Nézzétek meg, hol tartok éppen! Előbb pár részlet, és a végére tettem azt a fotót, ahogy most állok vele. Még jócskán van vissza a képből... de ezt nem bánom, mert még mindig nagyon szeretem hímezni. :)







2014. május 4., vasárnap

Lanarte - River Sight :)


Egyéb teendőim mellett tegnap is sokat tudtam haladni a River Sight-tal. Még mindig nehezen teszem le a kezemből, és minden alkalmat megragadok, hogy újra belebökjek akár csak pár xszemet is. :) Hááát, elég régen történt ez meg velem. Azért még elég sok hímezni való van ezen a képen, és nagyon remélem, hogy a hímzőkedvem kitart még jó sokáig.

Most mutatom, hogy hol tartok vele. A bal felső kép a péntek délutáni állás. És nemsokára folytathatom! :)))


2014. május 1., csütörtök

Lanarte - River sight - Rózsák


Azóta, mióta utoljára mutattam a hímzésemet, megint sokat bökögettem bele. Legutóbb még a pad sem volt kész, most meg már rengeteg sárga rózsa virít a bal alsó sarokban. :) Most megint nem szedtem le a keretet, így nem látható egyben, hogy mennyi is van készen, de mutatok egy fázisfotót (hímzőkeret nélkül), ahol már vannak rózsák is. Lassacskán úgyis le kell vennem a keretet, hogy tovább tudjak haladni, akkor majd készítek teljes képet is. Esténként szinte kényszerítenem kell magam, hogy letegyem a hímzést, annyira jó bökögetni. :)))

2014. április 25-i állapot

2014. április 30-i állapot

2014. április 22., kedd

Lanarte - River sight...


...lehet, hogy még sokáig ezt a címet fogom adni a bejegyzéseimnek... :)

Tegnap megint sokat tudtam bökögetni. A virágok jól feladták a leckét, nagyon sok színváltás volt bennük, és még nincs vége... Jobb oldalon a kerettől már nem tudtam tovább haladni, de ha már egyszer lekerül a keret, akkor nem is ott folytatom. Úgy gondoltam, most a pad következik, igaz, hogy az unalmasabb, de haladósabb rész lesz. Aztán valószínűleg a bal alsó régió jön a sárga virágokkal.

Még másfél nap szabadságom van, ezalatt azért lehet jócskán bökögetni.

A tegnap esti állapot:


Tegnap elgondolkodtam azon, ha nem kaptam volna meg Katától ezt a készletet, akkor valószínűleg soha nem kezdtem volna bele ennek a hímzésébe. A mintája nekem is megvolt, de első, majd sokadik ránézésre is túl bonyolultnak találtam, sok szín, sok a színváltás. De a végén csodaszép lesz!

És már azt is tudom, hogy hol lesz a helye a falon. A másik, ugyanekkora méretű (40 x 40 cm) Lanarte képem mellett. Meg is mutatom, hátha valaki még nem látta. Anno ez a kép szerelem volt első látásra, készletben vettem, aztán mégsem az eredetileg hozzá adott anyagra hímeztem, mert aida volt, inkább vásznat választottam hozzá. Nem bántam meg.

Lanarte: Sunny morning - 2007-ben készült el.
A kép paszpartuja nem ilyen színű, inkább világos vajszínűnek mondanám.

2014. április 21., hétfő

Lanarte: River sight


Úgy érzem, most jó formában vagyok, óriási kedvem van hímezni! :) Alig bírom letenni a kezemből a jelenlegi hímzésemet, a River sight-ot.

Megmutatom, hol tartok. Az első két képen a tegnap délutáni állás van, az utána következő kettőn pedig a tegnap esti állapot.

Egy kicsi már látszik a padból is.


Alakul a piros virág.


2014. április 18., péntek

Lanarte: River sight


Az már jó jel, ha a munkahelyemen, a napi munka végzése közben szinte egész nap az jár az eszemben, hogy mikor mehetek már haza hímezni? Szerintem egyértelműen az. Annak ellenére, hogy úgy érzem, a látásom romlása igencsak akadályoz ebben a tevékenységemben. De majd ezt is megoldom...

Legutóbb, amikor ezt a a hímzésemet mutattam, ITT tartottam. Egy-két este hímeztem bele, egész szép lett a haladás. Még mindig nagyon tetszik ez a minta, örömmel hímzem, alig várom, hogy egy-egy újabb részlet kibontakozzon a vásznamon. Egy dolgot nem értek. Méghozzá azt, hogy minek van befestve a vászon olyan helyeken is, ahol a hímzés teljesen elfedi? Gondolom, ez leginkább csak nekem okoz gondot, hogy azokon a helyeken még rosszabbul látom, hogy hová kellene bökni a tűmet.

Megmutatom a haladásomat, de mivel nem vettem le megint a hímzőkeretet, ezért nem látható teljes valójában az eddig elkészült részlet.



Szeretnék még ma is haladni vele, de előbb meg kell sütnöm egy tortát. Sacher lesz. :)
Húsvétra nem sütök süteményeket, pedig mindig szoktam. Már két hete elég beteg vagyok, valami vírust szedtem össze, és nem bírok belőle kikeveredni. Szerencsére nem lett tüdőgyulladásom, de tegnap kaptam antibiotikumot, hogy végre jobban legyek. Tegnap óta szabadságon vagyok, elvileg még húsvét után is itthon leszek 2 napot, úgyhogy ezalatt muszáj lesz meggyógyulnom.

2014. február 9., vasárnap

Mégis haladok


Kb. két hete panaszoltam nektek, hogy nem megy a hímzés. Aztán valahogy mégis erőt vettem magamon, és folytattam a River sight-ot. Főként hétvégenként öltögettem bele, mert a hétköznapi estéken inkább olvastam.

Tegnap már arrébb kellett raknom a keretet, mert úgy gondoltam, hogy most lefelé haladok kicsit. Előtte azonban lefotóztam, hogy állok vele. Azóta már lefelé körvonalazódnak az újabb virágok. Meg kell mondjam, egyre jobban tetszik ez a kép, és egyre jobban élvezem a hímzését is. :)

River sight

2014. január 30., csütörtök

Szinte semmi...


... kedvem nincs most hímezni. Nem értem, miért van ez, hiszen annyi szép mintám van a magazinjaimban, meg a neten is sok szépséget találtam már... Úgy érzem szeretnék hímezni, nem is ez az ok. Magam sem tudom, hogy mi.

Majdnem 2 hete készültem el a levendulás képpel, úgy terveztem, hogy utána a DEFA akác jön. A fonalak már rég össze vannak készítve hozzá, az anyagot még le kell szabnom.
Aztán vasárnap jött az ötlet, hogy előveszem a Katától kapott Lanarte készletet, ami gyönyörű szép. :) Sikerült is bökögetnem bele. De aztán azóta elő sem vettem. Inkább könyvet olvastam, vagy neteztem.

Lehet, ilyen is kell, hogy aztán újult erővel fogjak neki ismét.

Azért megmutatom, hogy most hol tartok, de az igazsághoz hozzá tartozik, hogy a készletet már úgy kaptam, hogy Kata kezdte el, úgyhogy ez nem mind az én érdemem. A "mind" szó most elég viccesen hangzik, annyira kevés a hímzett rész. :D Nehéz úgy hímezni, hogy nincs előre jelölve az anyagom, néha el is tévedek, akkor aztán jöhet a bontás. A fotón látszik is a nyoma, de talán nem sokáig. :)

Itt tartok most - a kép lámpafénynél készült.

Egyszer talán ilyen lesz.

2013. szeptember 9., hétfő

Bontottam


Nem azért bontottam ki a levendulás képem nagy részét, mintha elrontottam volna. Nem... Egyszerűbb oka volt annak.

Kata - aki szintén elkezdte hímezni ezt a mintát - figyelmeztetett, hogy nézzem meg jól a színeket, amivel hímezni akarom! Ugyebár én Rosace fonallal hímzek, ennek a levendulás képnek a kódjai pedig Anhor fonallal vannak megadva. Néhány Anchor fonalnak egyszerűen nincs megfelelője DMC-ben, amit aztán egyszerűen át lehet váltani Rosace-ra. Kata viszont nem hagyta ennyiben a dolgot, hanem küldött nekem Anchor színmintát a képhez. Nagyon örültem, és a hétvégén nekiálltam összenézni a színeket. Az eredmény egész jó lett, csak 6 színt kellett megvennem az Anchorból. Ennek kétféle "eredménye" lett.
Az egyik, hogy vegyes fonalakkal készül a kép. Én ugyan nem bánom, az ilyesmi sosem zavart, bár mindig igyekeztem úgy beszerezni a színeket, hogy tényleg csak egyfajta fonalat használjak. De ha ez valamilyen oknál fogva mégsem sikerült, hát pótoltam másfélével. Ugyan ki mondja meg, hogy az nem az a fonal?
A másik "eredmény" azonban jóval bosszantóbb. Amit eddig jó színnek gondoltam, és már dolgoztam vele, arról kiderült, hogy oda bizony picit más árnyalatú kellene. Ez a zöldeknél fordult elő. Így hát tegnap nekiálltam, és kibontottam az összes zöldet. Még azokat is, amelyek esetleg jók voltak. Nem számít. Újra hímzem azt a részt.

Most nagyjából ugyanannyi van készen a képből, mint amit már egyik előző bejegyzésemben mutattam. Csak éppen más részén, és más színekkel. És az összes zöld hiányzik... Lehetne ennél sokkal rosszabb a helyzet, mondjuk ha teljesen újra kellett volna kezdeni. Bár az igazat megvallva ezen is elgondolkodtam. De hogy még egyszer leszabjam, meg bevonalazzam az anyagot? Inkább a bontás!

Tehát most újult erővel, és töretlen kedvvel folytatom a levendulamezőmet! :)

Még valamit el kell mondanom. Nem csak az Anchor színeket kaptam meg Katától, hanem egy doboznyi hímzővásznat is küldött nekem. Sajnálom az okot, amiért kaptam, de tudom, hogy sok szeretettel pakolta össze nekem a csomagot, és ezzel nagy örömet szerzett nekem. Itt is köszönöm szépen! :)

Azt is meg kell említenem, hogy még augusztusban egy Lanarte készletet is küldött nekem. Ő ugyan azt írta, hogy karácsonyra kapom, de kevéssel a szülinapom után érkezett, így hát én szülinapi ajándéknak tekintettem. :) Ezt is köszönöm!!!


2011. július 28., csütörtök

Kész, kész, kész! :)))

Végre elkészült a Lanarte kertecském is. Szerettem hímezni, bár voltak részek, ahol nagyon aprólékos volt, sok volt a színváltás. De elkészült és már mutatom is:

Ebben a borús időben nem tudok jobb képet készíteni róla, sajnos.

Most nem gondolkodom, mi legyen a következő hímzésem, mert több blogon is láttam, hogy van egy SAL, amelyben DFEA mintákat hímeznek az ügyes kezűek. Ráadásul Edelweiss el is készült már az ő szépségével, a Wisteria mintáját hímezte ki. Nos, ezek a minták nagyon szépségesek, nem is könnyű választani közülük. Igazából a lányom választotta ki a három lehetséges áldozat közül a magnóliát, amit én fogok hímezni. :) Már jelölgetem az anyagot, és ma este már bele is bököm az első szemeket, az biztos. Nem lesz kicsi majd végül, és töröm is a fejem rendesen, hogy hová a csudába fogom tenni, ha kész lesz... :DDD

Még annyit szeretnék megírni, hogy az Atalie dobozkámnak nagyon örült a megajándékozott kolléganő, mert tudta, hogy személyre szabott ajándék, és ilyet ugye nem mindenki kap!

2011. június 28., kedd

Újdonságok

Van, ami már nem is annyira újdonság, talán csak az a része,
ami az utóbbi napokban készült.
Itt tartok a Lanarte képemmel:

Aztán megint fűztem egy virágmedált.
Ajándék lesz.
Nem tudom milyen szín, talán topáz AB, nagyon csilli-villi.

És a legnagyobb újdonság, egy kiscicus. Én nem akartam... De a lányom már jó ideje nyúzott egy kiskutyáért, vagy kiscicáért. Nos, a kutyus sokkal nagyobb felelősség, mint egy cica, nem mintha ő nem lenne az.
Egyik ismerősénél lett két kiscica, egyiket neki ígérte. Aztán elajándékozta az egyiket. Mivel mindenképpen lány cicát akartunk (és nem tudta, hogy milyen nemű van még meg), elindultam a neten cicakeresőbe. Találtam is hamar itt helyben egyet, pár óra múlva már itthon is volt. Megtudtuk, hogy vadon született, az állatvédő egyesület mentette meg őt a testvéreivel együtt. Teljesen szelíd, szobatiszta kis cukorfalat. Picurka ám, csak a képeken olyan nagynak látszik. :)

Hát nem aranyos?
Abba még csak most gondoltam bele,
hogy jó lesz a fonalaimat jól elrejteni előle,
mert igen huncut kis jószág! :D

2011. június 18., szombat

Lanarte munkám

A Night City befejezése után belekezdtem a másik szerelem-hímzésbe, egy Lanarte képbe. Nem tudom az eredeti címét, de ez nem is számít. Kb. 3 hete készülget, és már túl vagyok a felén is. Szeretem a színeit, meg úgy összességében is nagyon tetszik. Csak azt nem tudom, mit kezdek e sokadik hímzésemmel...

Picit több van már kész belőle, de nem jelentős a haladás.

2011. május 1., vasárnap

Új szerelem

Ááá, nem úúúgy... csak hímzésileg! :DDD

A fekete vásznas hímzésem mellé kellett egy "estére való" minta is, így nekiálltam körülnézni a mintáim között. És ismét egy Lanarte képpel estem szerelembe. Nem is értem hogyan... :D Ez most olyan érzés, hogy most, azonnal, de rögtön neki kell állnom hímezni, mert olyan izgatott vagyok. De még se a minta nincs kinyomtatva, se az anyag leszabva, se a fonalak összeválogatva.

Ő lenne az:
És ha már képeknél tartunk, akkor megmutatom, mi készül a fekete alapra:


Végül néhány virágom, plusz egy szép, virágzó fa a munkahelyem közeléből:

2011. április 8., péntek

Lanarte képek és a Brittercup D. sorozat


A Brittercup D. sorozat befejezése után folytattam a Lanarte képemet, és sajnos, nagyon gyorsan be is fejeztem. Nagyon szerettem hímezni ezeket a képeket, olyan szép a színviláguk. Sajnos, nem tudtam pontosan egyformára fényképezni őket, de a színek teljesen megegyeznek mindkét képen. Azt hiszem, hétfőn már el is viszem őket a keretezőhöz. Nagyon várom, hogy teljes szépségükben lássam őket.

És itt vannak Brittercup D. képek évszakonként, és együtt is!

2011. március 4., péntek

Rosace 006 és a Lanarte képem


Nagyon jól haladok a Lanarte képemmel, köszönhető ez annak, hogy szabadságon vagyok pár napig. Egyetlen aprócska dolog hátráltatott, hogy elfogyott a Rosace 006-os fonalam, pedig már nem sok kellett volna a virág szirmához. És hogy ne legyen egyszerű a helyzetem, az egyetlen helyen, ahol Rosace fonalat árulnak, nem volt kapható már kb. 2 hónapja. Tegnap már ott tartottam, hogy a neten rendelek, de aztán lemondtam róla. Gondoltam egyet, felhívtam az üzletet, hátha érkezett fonal. És IGEN! A héten hoztak. Azért a biztonság kedvéért rákérdeztem, hogy 006-os van-e? Volt. Elsétáltam a boltba, és rögtön a 006-ost kértem, de nem elégedtem meg 1 darabbal, nekem 5 kellett. Csakhogy alig vette le a nő az elsőt az állványról, már láttam, hogy itt gond lesz. A fonal ugyanis vakítóan hófehér volt, szemben az én 006-os fonalammal, mely kissé törtfehér színű. Mondtam is a nőnek, hogy eddig nem ilyen volt a 006-os, de szerinte ilyen volt. Nem is kértem 1-nél többet belőle. Persze vettem más színeket is, olyanokat, melyeknek híján voltam.
Itthon összehasonlítottam az én 006-os fonalamat a most vásárolttal, és igazam volt, nem egyformák.

Voltak eddig is furcsaságok, mégpedig, hogy nemrégiben volt az állványon 010-es számú, na, az pont ilyen hófehér volt, mint most a 006-osként árult. Akkor vettem is belőle, most össze tudtam hasonlítani. Egyszer pedig Rosace címkével, de B5200-as számmal volt fehér fonal az állványon. Ez utóbbi ugye DMC szám, ami a 006-osnak felel meg (szerintem). Az állványon a 006-os számnál lógott, kértem is belőle, de csak itthon láttam, hogy az B5200-as. Sebaj, eltettem. És most, hogy a 006-osból nem tudtam venni, összehasonlítottam a kis maradék 006-osomat a B5200-assal, láss csodát, pontosan egyezik a színük. Hát nem furcsa?

Ha már ennyit filozofálgattam a fonalakról, és megemlítettem a Lanarte képet, meg is mutatom, most hogy áll:


Egy ideig állni is fog (de nem sokáig), mert szokásomtól eltérően belekezdtem egy képecske hímzésébe. Tavaszi tulipánmotívum lesz. Gyöngyvászonra hímzem, minden lyukba, az osztott hímző 1 szálával. Ma délután kezdtem el, és egészen sokat haladtam vele. Eredetileg sötét barnával kellett volna hímezni, de milyen tulipán az, amelyik barna? Úgyhogy változtattam a színen, a tulipánok pirosak, a levélkék pedig zöldek lesznek. Már most tetszik! :)

Már csak egy apróság: Többetek blogjában láttam egy új betűtípust. Hát... ne haragudjatok meg a megjegyzésemért... szép ez a betű, de annyira nehéz olvasni, hogy sokszor fel is adom, hogy elolvassam az egész bejegyzést. Pedig érdekelne! Vagy csak én vagyok ezzel így?