2009. május 26., kedd

Olvasós esték


Ugye ismerős a kép?
Múltkor írtam, hogy elkezdtem olvasni az Alkonyatot. Nos, kb. 4 este alatt el is olvastam. Jó ideje megvettük, még éppen csak megjelent. A lányom azonnal el is olvasta, én csak mondogattam, hogy el fogom olvasni. Valahogy annyira nem vonzott az egész. Aztán amikor a Bird and berries-t befejeztem, muszáj volt valamivel elfoglalnom magam, hogy ne a munkán járjon folyton az agyam. Elkezdtem olvasni... És... nem tetszett... Aztán egyszer csak azon kaptam magam, hogy sodor a történet, már nem bírom letenni. Éjfél körül jár az idő, másnap dolgoznom kell, de nem bírok megszabadulni a könyvtől... :D Munka után ismét olvasás... és ez így ment, míg el nem fogytak a sorok. Hihetetlen, hogy mekkora hatással volt rám a könyv, pedig nem igazán kedvelem a romantikus könyveket, sőt, évek óta kezembe sem vettem ilyesmit.
A könyv elolvasása után megnéztem a filmet is, és örülök, hogy ebben a sorrendben tettem. Szerintem a könyv sokkal jobb, mint a filmes változat, legalábbis nekem jobban tetszett.
Most viszont, hogy elolvastam, éppen olyan hiányérzetem lett, mint a hímzés befejezésénél. Megvan a folytatás is, az Újhold, csakhogy a lányom a megkérdezésem nélkül kölcsönadta. Ez még nem is lenne gond, ha nem menne végig az egész családon, mielőtt visszakapjuk... Megvan .doc fájlban is, de úgy nem az igazi. Nem is tudok sokáig a képernyő előtt ülni, és olvasni, mert hamar elkezd könnyezni a szemem. Aztán a végén még rámfogják, hogy milyen érzelgős vagyok... :DDD

2009. május 20., szerda

Zajlik az élet...


Megjegyzés: töröltem a postot, a teljes bejegyzés a másik blogomban olvasható!

2009. május 18., hétfő

Képeket hoztam! :)


A hétvégén teljesen elkészültem a Bird and berries képemmel. Nagyon-nagyon tetszik a végeredmény, a színektől szinte életre kel a kép. Íme, a szokásosnál valamivel nagyobb méretűek a képek:


Most, hogy befejeztem, hiányérzetem lett. Mivel általában csak egy munkám van folyamatban, jelenleg nincs megkezdett hímzésem. Annyira hiányzik a bökögetés, de még nem találtam meg azt a mintát, amit szívesen elkezdenék. Mondjuk egy szép pipacsos csokrot el tudnék képzelni, vagy ismét valami MB képet...

Belekezdtem hát a Twilight olvasásába, elég régóta megvan már, hiszen a lányom már túltette magát rajta. Sőt, a folytatásán is...

2009. május 12., kedd

Jöttem...


Kicsit hanyagoltam mostanában a blogírást, de annyi munka volt itthon, hogy maximum olvasásra telt az időmből, írásra már nem. Most is szét vagyunk borítva, most meg a WC-t járólapozza, csempézi a férjem a kb. 2 évvel ezelőtti konyhafelújítás maradékából. Az előző lakásba meg vettünk egy bézses járólapot, azt leteszi a fürdőben. Úgyhogy majdnem mindent kicseréltünk már, mióta beköltöztünk. Sajnos, rengeteg pénzbe kerül mindez, de mivel viszonylag takarékosan éldegélünk, jut erre.

A gyerekek szobái elkészültek, nagyon jól sikerültek. A fiam a legutolsó bejegyzésem óta már haza is jött Spanyolországból, és nagyon meglepődött a szobája kinézetén. Csak annyit kérdezett először, hogy parketta van? Aztán körülnézett, és meglátta, hogy új a tapéta is, a szobájába visszakapta a számítógépét, meg kicsit át is rendeztük. És végre megint tiszta minden! Bár ahogy elnézem, nem sokáig...

A hímzésem is gyarapodott megint, már nem is sok van hátra. Csak a tetejéről hiányzik néhány szeder, másfél levél, no és a pillangó. Meg hát a kontúrok is, de azokat a legvégére hagyom.

2009. május 5., kedd

Festés-parkettázás


Nem véletlenül vettem ki erre a hétre szabadságot, ne tessenek irigykedni! ;)
Úgy alakult, hogy a héten csak 1 gyerkőcöm tartózkodik itthon, mert ugye a másik világot látni indult szombaton. Róla annyit tudok, hogy épségben megérkeztek Barcelonába, de a telefonjával nem boldogul, csak egy osztálytársán keresztül beszéltünk kb. fél percet... (Szerk.: Most küldött egy sms-t, sikerült a roaming szolgáltatást aktiválnia - annyira talán nem elveszett gyerek. Naná, hogy felhívtam!!!)

Szóval, ha már kevesebben vagyunk a lakásban, muszáj volt felfordulást csinálni... Már egy ideje terveztük, hogy felújítjuk a gyerekek szobáit, hiszen mióta beköltöztünk, csak azokkal nem csináltunk semmit. Most nekiálltunk. Szombaton kirakodtuk a lányka szobáját, milyen jó, hogy a fiaméban volt hely a sok kacatnak! :DDD Vasárnap és hétfőn kitapétáztunk és leraktuk a parkettát. Nagyon jó sikerült, a lányom most nagyon boldog. Még függönyt és egy kisebb szőnyeget kell vennünk, de egyébként kész.

A fiam szobája most van soron. Azt mindig is tudtam, hogy nem a rendszeretetéről híres, de mindent felülmúlt a valóság. Ezért a kirakodás jóval tovább tartott, mint elvárható lett volna. Most éppen ott tartunk, hogy a tapéta le van szedve, de a porszívóm nem nagyon szereti összeszedni a padlószőnyegről a vízzel keveredett glettanyagot. Száraz-nedves porszívó ugyan, de most csak a száraz funkciót használnám.
Jaj, de szeretnék már túl lenni az egészen, de szerintem ma még a tapéta felrakásával sem végzünk. :(

Lesz meglepi a fiamnak, amikor hazaér!

Néha-néha még a Bird and berries-be is bökök párat, egész jól alakul. Van már madárkám is, meg az alatta lévő rész is teljesen kész (gesztenyék, és egyebek).

2009. május 1., péntek

Jelentkezem...


Megjegyzés: töröltem a post egy részét, a teljes bejegyzés a másik blogomban olvasható!

A hímzésem csak keveset gyarapodott, képet most nem tudok mutatni. Sőt, talán csak jövő hét után, mert holnap utazik a fiam Spanyolországba, és addig nincs fotómasina...