2015. március 29., vasárnap

Húsvéti készülődés + HAED


Már napok óta motoszkál a fejemben a gondolat, hogy a munkahelyemre az ajtóra kellene valami húsvéti vagy tavaszi dísz. Készen akartam venni, de semmi kedvemre valót nem találtam, igaz, csak egy helyen néztem meg, mert nem volt kedvem mászkálni. Ebéd után született meg az ötlet, hogy hímezek valami aprókát. Három kicsi virág született, 1-1 virág meghímzése kb. másfél órámba került. Ismét az egyik mellé tettem az ollómat, hogy lássátok, tényleg ici-picike.



Ezekből a virágokból aztán ma tavaszi tojáskák születtek. Tavaly vettem pár hungarocell tojást, most szerencsére meg is találtam őket. Egész jól sikerült rádolgoznom a hímzéseimet. A sárga virág egy évekkel ezelőtti szalaghímzés-próbálkozás. Ez lett az eredmény:




No, és a HAED. Háááát, azzal megint alig-alig haladtam. Múlt hétvége óta most pénteken vettem elő újra. Megint nehéz hetem volt, túlórákkal tűzdelve. Örültem, hogy itthon lehettem, nem volt kedvem hímezni, most inkább olvastam. De pénteken este elővettem, mert szeretem ám hímezni! :) Úgyhogy újabb xszemecskék kerültek bele. Van egy péntek esti és egy szombat esti képem. Ma még nem hímeztem, de mindjárt folytatom. :)))

Pénteken estére így nézett ki...

... szombaton pedig így.
Még mindig semmi "érdekes" nem látszik a képen. Bejelöltem, hogy hol ér véget az 1. mintalap, bizony addig még van hímezni valóm...

Hímzés közben pedig zenehallgatás, pl. ez:



Amennyiben valakit a magyar feliratos verziója érdekel EZEN a linken elérheti. :)

4 megjegyzés:

CathlenKata írta...

Szépek a tojcik! A HAED is halad a maga hosszú útján, de vigasztaljon milyen jó lesz ránézni ha elkészül .
(A levelem megkaptad, vagy elnyelte a levelező? )

Palkó írta...

Édes kis tojásokat gyártottál! Nagyon szép dísz lesz a munkahelyeden! :)

Edit írta...

Köszönöm szépen! :)
Nagy sikerük volt a tojásoknak a munkahelyemen! :))) Volt, aki azt kérdezte, hogy nem akarok-e neki is ilyeneket készíteni?

Vera írta...

De szépek...... minden évben megfogadom készítek, de szépen el is marad más miatt...NA majd jövőre....

Megjegyzés küldése