Múlt héten már megérkezett az előfizetett magazinom, ma pedig meghozta a postás a tiszteletpéldányt is a munkámmal. Nagyon tetszik a végeredmény, azt hiszem, Drupa/Yola munkája a varrás. Picit elbíbelődtem a Gimppel, meg kell állapítanom, nincs nagy érzékem hozzá...
Tegnap és ma kényerszabadságon voltam, mert nagyon beteg lett a lányom. Olyan vírusos fertőzés kapta el, hogy már megkaptuk a kórházi beutalót is, mert annyira kiszáradt. Azon múlott, hogy nem kellett bemenni, hogy este utolsó reményként megetettem vele egy kis doboz joghurtot. Azt végre nem hányta ki, onnantól javult az állapota. Öt percenként itattam, csak apró kortyokban ihatott, de amúgy sem tudott volna többet meginni egyszerre.
Aztán tegnap délelőtt, míg ő aludt, nekiálltam, megpucoltam az összes ablakot, kimostam az összes függönyt, takarítottam, főztem. Jól el is fáradtam.
Este pedig kb. fél 7-től fél 11-ig böködtem a MB képemet, a haladás elég látványos lett. Este éppen a sárga pillangót hímeztem. Előtte nem néztem meg a képet, ezért el sem tudtam képzelni, mi lesz a sárba pacából. Először egy apró körtére tippeltem, de az valahogy nem illett volna oda. Csak a teljes pille kihímzése után jöttem rá, hogy valójában mi is az...
Most nem mutatok róla képet, majd vasárnap próbálok fotózni.
3 megjegyzés:
Gratulálok, nagyon szép lett a végeredmény!
A MB haladásodról pedig kíváncsian várom a jelentést!!! :)
Jobbulást a kis betegednek!
(A kép meg jól sikerült, és a munkád is csodás!)
Klassz ez a párna. Tetszik a piros szegély kiemeli a munkádat :)
Megjegyzés küldése