Ma kertészkedtem... Nincs ugyan kertünk, legalábbis nincs sajátunk. De 2 éve meghalt a nagypapám, most ősszel pedig a húga, akivel osztatlan közös tulajdonuk volt. A papa kertjét anyukámék művelik, de a másik felét már nem tudják vállalni. Férjem lelkesen jelentkezett a feladatra, ő nagyon vágyik egy kertes házra. Mi tagadás, én is, de mostanában szinte sehová sincs kedvem kimozdulni. A napi munka után - még mindig nem tudok időben hazajönni, hiába is fogadkoztam nemrég - már nincs kedvem kertészkedni. A férjem megásta, a felét be is ültette. Ma addig mondogatta, hogy menjek én is, legyek egy kicsit levegőn, míg ráálltam... Elültettem egy csomó féle zöldség, fűszernövény és virág magját. A palánták már jó ideje itt nevelődnek a lakásban, lassan eljön azok kiültetésének ideje is.
Szóval, az ok, amiért ezt a bejegyzést elkezdtem írni, az, hogy egyáltalán nem bántam meg, hogy kicsit kimozdultam itthonról. Igaz, nagyon elfáradtam, de... gyönyörű madárcsicsergést hallottam, és a napocska is csodásan sütött.
Jövő héten az előkertet szeretnénk rendberakni, azt gondoltuk, hogy körben meghagyjuk a virágokat, de a középső részt befüvesítjük. Akkor csak időnként fűnyírózni kell.
A házat el akarják adni... Ha lenne pénzem, és ki tudnám fizetni, biztos megtenném... A város egyik legjobb helyén van a ház, viszonylag csendes utcában. A telek hatalmas, bármit ki lehetne hozni belőle. Így meg csak álmodozom egy saját kertes házikóról.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése