2009. április 26., vasárnap
2009. április 25., szombat
Pillangós táska
Hát elkészült ez is... Még húsvét előtt kértem meg egy ismerősömet, hogy a pillangós képemből varázsoljon táskát. Volt ötletem, milyen legyen, ám mégis hajlottam arra, amit a készítő javasolt. Hozott egy táskát, aminek ilyen fazonja volt, tetszett. Az oldala, alja, a fülei és az elején a zseb egy régi farmernadrágom darabjaiból készült. A többi része szépséges sárga lenvászon. A csíkos anyagot a varrónő adta (szerinte jól kiemeli az anyagok közötti átmenetet - szerintem is), azt hiszem, egy blúz nyiszálódott szét. A pillangós hímzés pedig egy jó nagy zseb lett, belül van még egy kisebb zseb. Mágneses patenttal záródik a zseb is, meg felül is. Kimondottan szépen varrta meg, és nagyon tetszik a fülében a betoldott sárga lenvászon, melynek varrása a hímzett kép csigavonalát utánozza.
Az ár nagyon baráti volt, pedig mondtam, hogy el fogom ajándékozni. No, mindegy, annyit fizettem, amennyit kért, de másnap vittem neki még egy doboz konyakmeggyet is. :)
A táskát ma kapja meg leendő tulajdonosa, nagyon kíváncsi vagyok, milyen reakcióval fogadja. Már csak azért is, mert imádja a pillangókat, de a kedvenc színei nem éppen a táska anyagának színei. A kettőt viszont nem tudtam volna összehozni, annyira ütötték volna egymást.
És végül a táska, ha már ennyit beszéltem róla:

A kép Gimppel készült, van még mit tanulnom, nnnna. És ha már Gimp, hát jól megjártam vele. A napokban feltelepítettem a 2.6-os verzióját. Reggel egyszer már teljesen váratlanul "kidobott"' a program. Utána legalább másfél órája próbáltam összehozni a képet, amikor egyszer csak lefagyott. Persze, aki ilyen okos, mint én, az nem ment munka közben. Az addigi munkám kárba veszett, kezdhettem elölről. Így végül teljesen mást hoztam ki belőle, mint amilyen eredetileg lett volna. Nem egy profi munka, de szépek a színei. :))) A jelenlegi kép az újratelepített 2.4.5-ös verzió eredménye.
És amíg Gimpezgettem, főtt az ebéd, a sütőben pedig megsült a Pjutko-féle fonott kalács. Most egy kuglóf formában sütöttem meg a kétharmad részét, egyharmadát pedig egy kisebb formában. Egész mutatós kis koszorú lett az előbbiből, a másikból meg már alig van (irul-pirul.) Később töltök fel képet is róla.
És amíg Gimpezgettem, főtt az ebéd, a sütőben pedig megsült a Pjutko-féle fonott kalács. Most egy kuglóf formában sütöttem meg a kétharmad részét, egyharmadát pedig egy kisebb formában. Egész mutatós kis koszorú lett az előbbiből, a másikból meg már alig van (irul-pirul.) Később töltök fel képet is róla.
A Bird and berries képem is halad ám, de pillanatnyilag nem tudok fotózni. Majd mutatom azt is.
Legyen szép napotok!
2009. április 18., szombat
Egy madárfüttyös délután...
Ma kertészkedtem... Nincs ugyan kertünk, legalábbis nincs sajátunk. De 2 éve meghalt a nagypapám, most ősszel pedig a húga, akivel osztatlan közös tulajdonuk volt. A papa kertjét anyukámék művelik, de a másik felét már nem tudják vállalni. Férjem lelkesen jelentkezett a feladatra, ő nagyon vágyik egy kertes házra. Mi tagadás, én is, de mostanában szinte sehová sincs kedvem kimozdulni. A napi munka után - még mindig nem tudok időben hazajönni, hiába is fogadkoztam nemrég - már nincs kedvem kertészkedni. A férjem megásta, a felét be is ültette. Ma addig mondogatta, hogy menjek én is, legyek egy kicsit levegőn, míg ráálltam... Elültettem egy csomó féle zöldség, fűszernövény és virág magját. A palánták már jó ideje itt nevelődnek a lakásban, lassan eljön azok kiültetésének ideje is.
Szóval, az ok, amiért ezt a bejegyzést elkezdtem írni, az, hogy egyáltalán nem bántam meg, hogy kicsit kimozdultam itthonról. Igaz, nagyon elfáradtam, de... gyönyörű madárcsicsergést hallottam, és a napocska is csodásan sütött.
Jövő héten az előkertet szeretnénk rendberakni, azt gondoltuk, hogy körben meghagyjuk a virágokat, de a középső részt befüvesítjük. Akkor csak időnként fűnyírózni kell.
A házat el akarják adni... Ha lenne pénzem, és ki tudnám fizetni, biztos megtenném... A város egyik legjobb helyén van a ház, viszonylag csendes utcában. A telek hatalmas, bármit ki lehetne hozni belőle. Így meg csak álmodozom egy saját kertes házikóról.

2009. április 15., szerda
Kalácsom és a hímzésem
Pjutko blogjában napokkal ezelőtt egy fonott kalács receptre bukkantam. Ki kellett próbálnom! ;)
Hááát, én nem dicsekedhetek olyan szép kaláccsal, mint Judit, de azért el fog fogyni. Méreteiben szerintem túlszárnyalja az övét, mivel jóval több lisztet tettem bele a receptben előírtnál. De ennek története van ám... Ott kezdődött, hogy úgy gondoltam, van itthon minden hozzávaló. A lisztes dobozomba kukkantva láttam, hogy kevés lesz, de sebaj, hiszen van itthon bontatlan csomag liszt. Fogtam, beleborítottam a dobozba. Csak akkor vettem észre, hogy rétesliszt volt, amikor már az egészet beleöntöttem. Na, jól összekevertem a kétféle lisztet, és kimértem a kalácshoz való adagot. Kavartam, kevertem, dagasztottam, de csak olyan nokedlitészta állagú lett az egész. Tettem hozzá jó néhány kanálnyi lisztkeveréket még, amíg jól dagasztható nem lett. Innentől már semmi gond nem volt, csodásan megkelt. Megfontam, kelesztettem, és sütöttem. Aztán alig fért rá a legnagyobb tálcámra... :DDD Íme:
A fonatai nem maradtak szépen egyben, de ha csak ez a baj vele... Egyébként már megkóstoltuk, finom, bár egy picivel több cukrot tennék hozzá legközelebb, és citromhéjat is teszek bele.A hímzésem is haladt a húsvéti ünnepek alatt, elégedett vagyok az állásával. Szépen kialakultak már a csipkebogyók is, nemsokára jön a madárka! Tessék megkukkantani:

Ma felhívott a lányom magyartanárnője, és közölte, hogy a Simonyi anyanyelvi versenyen megyei 1. helyezett lett, így továbbjutott az országos versenyre. Sőt! Múltkor írtam nektek, hogy a Bendegúz anyanyelvi versenyen 4. helyezett lett, most mondta a tanárnő, hogy ezzel is továbbjutott az országos megmérettetésre.
Soha rosszabb napot nem kívánok magamnak! Ráadásul ma még szabadságon is vagyok!!!
Legyen nektek is szép napotok! :)))
2009. április 14., kedd
Ismét meglepi! :)))
Valaki már biztosan tűkön ül, hogy megtudja, hogy ideért-e a meglepije. Jelentem, megkaptam! :)))
Komolyan mondom, el sem hiszem, hogy ennyien gondoltatok rám a közelmúltban.
Most Kryxtől kaptam ajándékot, mondanom sem kell, meglepi volt ez is, éppúgy, mint pár napja Judité. Mára egyébként éppen a futárt vártuk, mert a férjem könyveket rendelt. Csengettek, ő rohant a pénzzel, erre hallom ám, hogy a postás az én nevemet említi. Azonnal felpattantam a hímzésem mellől, és kíváncsian vártam, mit kapok. Először csak nézegettem a borítékot, ki a feladó, de a lányom olyan izgatottan ugrált körül, hogy elég gyorsan ki is nyitottam. Ismét szép ajándékokat kaptam, következzen a felsorolás: egy húsvéti képeslap, Kenya nevezetű tea (már megkóstoltam, isssteni!), egy csomag banános forró csoki, egy csomag csibés-baris-húsvéti tojástartó (húsvét lesz jövőre is!), ééééés egy hímzett-varrt nesszeszer! Nagyon aranyos mintája van, ha nekem meglett volna, már biztosan kihímeztem volna. És a színei is nagyon szépek. Nagyon tudom értékelni az ilyen összeállításokat, mert én nem tudok varrni. Lányomnak is nagyon tetszik, mert már el akarta orozni, de nem adom!
Kryx, nagyon szépen köszönöm!!! :)))
Komolyan mondom, el sem hiszem, hogy ennyien gondoltatok rám a közelmúltban.
Most Kryxtől kaptam ajándékot, mondanom sem kell, meglepi volt ez is, éppúgy, mint pár napja Judité. Mára egyébként éppen a futárt vártuk, mert a férjem könyveket rendelt. Csengettek, ő rohant a pénzzel, erre hallom ám, hogy a postás az én nevemet említi. Azonnal felpattantam a hímzésem mellől, és kíváncsian vártam, mit kapok. Először csak nézegettem a borítékot, ki a feladó, de a lányom olyan izgatottan ugrált körül, hogy elég gyorsan ki is nyitottam. Ismét szép ajándékokat kaptam, következzen a felsorolás: egy húsvéti képeslap, Kenya nevezetű tea (már megkóstoltam, isssteni!), egy csomag banános forró csoki, egy csomag csibés-baris-húsvéti tojástartó (húsvét lesz jövőre is!), ééééés egy hímzett-varrt nesszeszer! Nagyon aranyos mintája van, ha nekem meglett volna, már biztosan kihímeztem volna. És a színei is nagyon szépek. Nagyon tudom értékelni az ilyen összeállításokat, mert én nem tudok varrni. Lányomnak is nagyon tetszik, mert már el akarta orozni, de nem adom!
Kryx, nagyon szépen köszönöm!!! :)))
Képet is mutatok az ajándékomról:
2009. április 11., szombat
2009. április 8., szerda
Meglepi érkezett! :)))
Őrült egy nap volt a mai, de mostanában melyikre nem mondatom ezt?
DE! Amint hazaértem, rögtön megpillantottam egy borítékot az étkezőasztalon! És az én nevem volt rajta!!! :) Mivel nem rendeltem semmit, el sem tudtam képzelni, mi lehet benne.
Judit volt a feladó, és IGAZI meglepetést okozott nekem! Bontogattam a borítékot, először egy húsvéti képeslap, majd különféle teák kerültek a kezembe. Még egyik fajtát sem kóstoltam, bár a Milfordból már többfélét is kipróbáltam, vannak is kedvenceim. De most nem ezt választottam, mert muszáj volt megkóstolnom a Twinnings - Voyage African Tunda nevezetűt. Háááát... nagyon-nagyon finom!
Ja, és a lényeg! Nem csak teák voltak ám a csomagban, hanem egy szép tavaszi mintás lógóka is, természetesen keresztszemes hímzéssel! :) Ollllyan szépecske!
Meg is mutatom, hogy együtt örülhessünk!
Judit! Szebbé tetted a mai napomat!!! :))) Köszönöm!

2009. április 7., kedd
Bird and berries
Vasárnap nem sikerült fotót készítenem az aktuális állásról. Most pótoltam, remélem, tetszik nektek is. Érdekes, hogy vannak minták, melyek hímzése közben nem érzem azt, hogy unalmas lenne, mint pl. ez is.
Mert vannak olyanok, amelyeken meg alig várja az ember, hogy túl legyen. Ilyen volt az MVS Night, pedig nagyon meg akartam szerezni a készletet, és mégis eltelt 1 év úgy, hogy nem álltam neki a hímzésnek. Hímzés közben meg... tudjátok... a fenébe kívántam, annyira nem szerettem.
Ez a MB minta viszont szenzációs, szép is, viszonylag haladós is. Tetszik, úgyhogy lelkesen böködöm. :)
2009. április 3., péntek
Áprilisi magazinos munkám és egyebek...
Múlt héten már megérkezett az előfizetett magazinom, ma pedig meghozta a postás a tiszteletpéldányt is a munkámmal. Nagyon tetszik a végeredmény, azt hiszem, Drupa/Yola munkája a varrás. Picit elbíbelődtem a Gimppel, meg kell állapítanom, nincs nagy érzékem hozzá...
Tegnap és ma kényerszabadságon voltam, mert nagyon beteg lett a lányom. Olyan vírusos fertőzés kapta el, hogy már megkaptuk a kórházi beutalót is, mert annyira kiszáradt. Azon múlott, hogy nem kellett bemenni, hogy este utolsó reményként megetettem vele egy kis doboz joghurtot. Azt végre nem hányta ki, onnantól javult az állapota. Öt percenként itattam, csak apró kortyokban ihatott, de amúgy sem tudott volna többet meginni egyszerre.
Aztán tegnap délelőtt, míg ő aludt, nekiálltam, megpucoltam az összes ablakot, kimostam az összes függönyt, takarítottam, főztem. Jól el is fáradtam.
Este pedig kb. fél 7-től fél 11-ig böködtem a MB képemet, a haladás elég látványos lett. Este éppen a sárga pillangót hímeztem. Előtte nem néztem meg a képet, ezért el sem tudtam képzelni, mi lesz a sárba pacából. Először egy apró körtére tippeltem, de az valahogy nem illett volna oda. Csak a teljes pille kihímzése után jöttem rá, hogy valójában mi is az...
Most nem mutatok róla képet, majd vasárnap próbálok fotózni.
2009. április 1., szerda
Gépeltem...
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)



