2012. október 5., péntek

Jelentkezem


Eléggé hanyagolom a blogírást, de ismét ott tartok, hogy nem nagyon van mutatni valóm. Ici-picit haladtam a tengeres képpel, megint nem méltó említésre sem.

A napokban láttam Palkó blogjában a zsugorka technikát. Már régóta izgatja ez is a fantáziámat, ki kellett próbálnom. Nem tudom, ki hogy van vele - már aki ismeri a technikát - mennyit kellett kísérleteznie, mire jó lett az eredmény. Elsőnek egy "kettétört szív" medált készítettem a lányom kérésére, valamint egy csepp alakú virág mintás medált. A szív tökéletes lett, szépen összeillenek a darabok, csak az utólagos lakkozást nem nagyon bírta. A csepp medál már kevésbé lett jő, valamiért a két oldala picit lefelé bepöndörödött sütés közben, már nem tudtam kisimítani.
Azóta már készítettem egy ugyanilyen medált, az egészen jó lett. Aztán szintén a napokban próbálkoztam két neten talált mintával, azokból négyzet alakú medálok lettek. Picit zavar, hogy sütés közben az oldalai eldeformálódtak, vagyis inkább úgy mondanám, hogy nem tökéletesen derékszögűek. Gondoltam, be lehet még tenni a sütőbe, hátha tudom alakítani, de nem igazán sikerült, az egyiknek a fényes fele is picit matt lett itt-ott. Megpróbálok ezen segíteni, lekenem körömlakkal, hátha jó lesz.

Azonban ezzel a technikával is az a gondom, hogy a zsugorfóliát színezni kell, a ceruzát meg ugyebár fogni a fájós kezemmel, Egy idő után sokkal jobban fáj. Már nem is tudom, mi az, amit úgy tudnék csinálni, hogy közben nem fáj a kezem. Még az olvasás is nehezemre esik néha, mert a könyveknek is van súlyuk.

Holnap megpróbálok képeket is mutatni az alkotásaimról, most már nagyon sötét van a fotózáshoz.

Akadt segítőkész xszemező társam is, aki vállalta, hogy utánajár a Rosace fonalnak. Ezúton is köszönöm neki. Erről majd később még szándékozom írni.

Ja, és míg el nem felejtem, ajándékot is kaptam ám! Kata volt az, aki a nemrégiben ünnepelt szülinapom, és az 1 hónappal utána következő névnapom apropóján készített nekem egy csomagot. Volt benne kávé, tea, gyöngyös dobozkák (ezeket a lányom már le is nyúlta), egy dekupázsolt doboz, benne 2 szép kámea. Remélem, nem felejtettem ki semmit. Katának itt is köszönöm szépen az ajándékot! :)

Azért egy fotómat megmutatom, nagyon tetszett ez a felhő:

 A kép még szeptemberben készült.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése