Élek ám még, bár eléggé odavagyok. Már egy hete elkezdett fájni a torkom, a fülem, köhögni kezdtem és náthás lettem. Aztán ahogy múltak a napok, úgy lettem egyre rosszabbul. Szerdán volt a csúcspont, állítólag nagyon sz@rul néztem ki, legalábbis ezt mondták. Lázam nem volt, talán ez a szerencsém, mert akkor tényleg kidőltem volna. Így meg persze - nem normális módon - dolgoztam! Még mindig fojtogat a köhögés, időnként úgy érzem, a következő köhögéssel egyidőben meg is fulladok, annyira nem kapok levegőt. De a hétvégén remélhetőleg kilábalok belőle, próbálom kúrálni magam.
Még a múlt hétvégén elkészültem a pillangós hímzésemmel, nagyon elégedett vagyok a végeredménnyel. Bár az igazi formáját még nem nyerte el, hiszen tavaszi-nyári táskának készül, de így is szép lett. Az előbb próbálkoztam a fotózással, de így villanyfénynél nem lehet jó képet csinálni. Az eredeti színei pontosan olyanok, mint a már mutatott, félkész képen. Itt-ott arany szál is van a kontúrban, nagyon feldobja. Holnap igyekszem élvezhető minőségű képet mutatni róla.
A héten belekezdtem a Day párjába, a Night-ba. De nem sokat haladtam, mert annyira kifárasztott a munka, meg mellette a betegség, hogy inkább hamar lepihentem esténként. Meg hát elkezdtem olvasni az "Egy gésa emlékiratai" c. könyvet is. Ezzel is kellene haladnom, mert könyvtári, és mostanában több könyvtári könyvet is úgy kellett visszavinni, hogy nem tudtam elolvasni. Bizonyára nem is voltak valami érdekfeszítőek...
Holnap jövök mutatni a pillangót! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése