2008. augusztus 30., szombat

Süti nélkül nem élet az élet :)))


Nagyon édesszájúak vagyunk, gondolom, ez már kiderült eddigi bejegyzéseimből. Tegnap ezt a sütit csináltam - elkészíteni viszonylag gyors, mert sütni nem kell, de jó, ha legalább fél napot a hűtőben áll. Nálunk ma délig bírta ki, ebéd után rögtön fel kellett szelni. Nem csalódtam az ízében, isteni finom.

Babapiskótás-csokis süti:

Hozzávalók: 5 tojás, 20 dkg Ráma margarin, 17 dkg porcukor, 17 dkg étcsoki, 3 evőkanál kakaó, 2 evőkanál zselatin (1 kis cs. elég), 2 dl tej, rumos tej, kb. 40 dkg babapiskóta (2 cs.)

Elkészítés: A tojások sárgáját és a cukrot, margarint, a kakaót kikeverjük. A zselatint 2 dl tejben megáztatjuk, és gőz fölött felolvasztjuk benne a csokit. A tojások fehérjét kemény habbá verjük, és ha kihűlt a csokimassza, összedolgozzuk vele, majd belekeverjük az előzőleg kikevert vajas krémet is. A tortaformát (kerek) alufóliával béleljük, majd langyos rumos tejben megáztatott babapiskótával kirakjuk az alját. Félig elég áztatni őket. Rákenjük a krémet, és ismét beborítjuk az áztatott babapiskótával. Fél napig hűtőbe tesszük. Tejszínhabbal díszítjük.
A hűtőből kivéve lecsatoljuk az oldalát a formának, és lehúzzuk a fóliát. Nagyon finom, és nem bonyolult elkészíteni.

Megjegyzés: én nem tettem alufóliát a tortaformába, így is jó lett.

Tejszínhabom meg csak picike volt itthon, ezért elmaradt a díszítés, de anélkül is ehető ám!

5 megjegyzés:

Judit írta...

Nagyon guszta lett! És biztos finom is!

Lilang írta...

Szeretem az ilyen egyszerű recepteket.
Jól néz ki a képen az ize sem lehet rossz :)

Jucus írta...

Nyáámi, mégegy egyszerű és nagyszerű! Ha elmúlnak ezek a francos meleg napok többet fogok sütni és akkor ezt is ki fogom próbálni. Köszi!

Edit írta...

Pjutko, ebben a sütiben pont az a jó, hogy nem kell sütni! :)))

Jucus írta...

Pont azért fogom kipróbálni!:o))

Megjegyzés küldése