Több mint egy év kellett ahhoz, hogy elkészüljön a HAED képem következő részlete, de ezt is megértem. Jelentem, a 41. lappal is elkészültem, így már 81,81 %-os a készültségi állapota. Már "csak" 8 lap van hátra, és elkészülök vele - remélem, még ebben az életemben. :) Nem tudok színhű képet készíteni, most olyan fakónak látszik, pedig nem az.
Időközben egy teljes lakásfelújításnak is nekiálltunk, és mivel magunk csináltunk mindent (legfőképp a férjem), elég lassan is haladt. Szó szerint hónapokig tartott, és még mindig nincs teljesen készen, de már csak apróságok vannak. Ez is hátráltatott, hiszen iszonyat por volt sokáig. A nappalit is újra parkettáztuk, addig semmit sem lehetett visszapakolni. A kisebb szobákban még mindig nincs rend, mert az egyikben az összes ajtót fogja lefesteni a férjem, ehhez hely kell, nem lehet visszapakolni a bútorokat a másik szobából. Jaaaj...
Így a hímzést sokszor elővettem, sokszor letettem. Amikor jött a kis unoka, mindig el
kellett tenni, hiszen már minden nagyon érdekli, mindenhez hozzápiszkál.
Aztán ha eltettem, nem volt könnyű újra elővenni. Mostanában azért
egyre jobban azt éreztem, hogy folytatnom kell, haladni akarok vele.
Amikor elővettem, akkor gyorsan haladtam. Jó volt látni, hogy újra halad, gyarapodik.
Mellette valami apróságot kellene hímezni, leginkább szív mintát szeretnék varrni. Majd keresek a mintáim között.