2016. október 30., vasárnap

Karácsonyi kislány


Azt hiszem, jó úton haladok, hogy úgy igazán visszatérjek a hímzéshez. :) (Főleg, hogy a férjem ma megjegyezte, hogy régen nyúltam a HAED hímzésemhez...)

Tegnap délután készült az alábbi díszecske, ajtóra fogom akasztani. Szerintem még hiányzik róla egy masni, majd keresek hozzá megfelelő szalagot.
Az alap egy karton fotókeret, amit bevontam mintás anyaggal, és ebbe ragasztottam bele a hímzést.

A fotón a színek nem a legjobbak, de este készítettem, lámpa világítás mellett.

2016. október 23., vasárnap

Karácsonyi gömbök


A ötletet, hogy karácsonyi gömböket készítsek az adta, hogy a lányom kérésére vásároltunk jó pár hungarocell gömböt, mert valamit alkotni akart belőlük. Aztán nem úgy sikerült neki, ahogy elképzelte, ezért hát a gömböket rám hagyományozta.

Gondolkodtam, hogy mit kezdjek velük, és eszembe jutott, hogy a kolléganőimnek készítek belőlük karácsonyi ajándékot. Minden évben kapnak tőlem valami saját kézzel készült apróságot, idén ezekkel lepem meg őket. Nem mondom, hogy tökéletesek, lehet, hogy még alakítok rajtuk az átadásig, de most ilyenek.

A hímzésekkel 1-1 estét töltöttem, tegnap délután pedig teljesen befejeztem a díszeket.









A hímzés terén egyelőre ennyi tellett tőlem. Még mindig nincs meg az az igazi kedv, amivel régebben nekiálltam a hímzéseimnek.

2016. október 2., vasárnap

Őszi díszek


Pénteken munka után könyvtárba menet a ligeten keresztül vitt az utam, ahol sok-sok gesztenyefa van. Egyszer csak megláttam egy icurka-picurka gesztenyét az úton. Felvettem, és arra gondoltam, hogy olyan szép idő van, gyűjtök még több gesztenyét. Ekkor kezdett körvonalazódni a fejemben a terv, hogy őszi díszeket fogok gyártani. Mert kell itthonra, anyukámnak és a munkahelyemre is.

Volt nálam zacsi, szedtem is egy adag gesztenyét, hazafelé jövet pedig bementem egy kézműves termékeket is árusító boltba, ahol vettem szalma koszorú alapot. Szombaton délelőtt nem kellett főznöm, ezért megcsináltam a koszorút magamnak. Elég nagy lett, és nehéz, ezért asztaldísz lett.



A gesztenyéből nem sok maradt, azonban újabb képek jelentek meg lelki szemeim előtt, hogy mit szeretnék még csinálni.

Szombaton is csodaszép idő volt, igazi kabát, kardigán nélkül sétálós, ezért rábeszéltem a férjemet, menjünk ki a ligetbe, és gyűjtsük még sok-sok gesztenyét, és egyéb termést. Eljöttek velünk a tesómék, sőt még anyukám is.

Este még egy koszorú készült, kimondottan anyukám részére. Ehhez a szalma alapot körbetekertem juta szalaggal, majd arra ragasztottam a terméseket.



Majd a legelső ötletemet valósítottam meg. Ehhez egy már nem használt CD-re ragasztottam gesztenye tornyocskát, és ezt díszítettem tovább. Ez egy kisebb asztali dísz lett a munkahelyemre.


És ma délután még mindig nem tudtam nyugodni, magamnak is készítettem ajtódíszt. Szintén juta szalaggal tekertem körbe, de ehhez már használtam fenyőtobozokat is. Ez is a munkahelyemen lesz ajtódísz.


A hímzéssel még mindig nem haladok. A HAED nem is volt a kezemben már hónapok óta, egy-két apróságba böktem bele. Egy picurka karácsonyi angyalka készült el, amit kontúroztam is, meg egy másik, de még hiányzik a kontúr. Ezeket sajnos nem tudom mutatni, mert valamiért nem tudom letölteni arról a memóriakártyáról a képeket, amire fotóztam. De majd készen mutatom. Karácsonyi gömbre applikálom őket és ajándék lesz a kolléganőknek.

2016. szeptember 10., szombat

Ezért szeretem...


Számomra megunhatatlan ez a téma, azaz Horvátország, az Adria. Imádom... :) Pár nap, rengeteg élmény. :)
Nagyon sok fotóm van, azonban próbáltam olyanokat válogatni, amelyeken lehetőleg kevés személy van. Nem volt könnyű.

Vigyázat!!! Sok-sok fotó következik!
(A képek nagyíthatóak!)

"Köd előttem, köd mögöttem..."

Fazana esti fényei
Naplemente Fazanában
A cápa és a kis hal
Fazana egyik strandja
Fazana naplemente után
Kivilugas

Limski-kanal
Porec
Egy kis színfolt Porecben
Park Porecben
A pulai amfiteátrum kívülről - részlet
A pulai amfiteátrum kívülről fotózva
A pulai amfiteátrum
Timpanon egy épületen
Pula
Pula - Augustus templom
Pula - Diadalív
A pulai amfiteátrum belülről
A pulai amfiteátrum belülről
A pulai amfiteátrum belülről - háttérben a tenger
A pulai amfiteátrum belülről
A pulai amfiteátrum
Rovinj látképe
Rovinj
Rovinj - Jött az eső, de nem ért oda igazán :)
Rovinj - Szent Eufémia templom
Rovinj - Szent Eufémia templom belülről - részlet
Kézi hímzés - Rovinj
Kézi hímzés - Rovinj
Kézi hímzés - Rovinj
Alagút

2016. szeptember 2., péntek

Humor


Ma együtt értünk haza a lányommal. A lépcsőházba beérve én a postaládához mentem, közben ezt mondtam a lányomnak:

- Légy szíves hívd meg a liftet!
Odaállt a lift elé, és azt mondta:
- Kedves lift! Szeretettel meghívlak a szülinapi bulimra! :D

Hát én ezen olyan jót nevettem... :) Jól is esett. :)

2016. augusztus 14., vasárnap

Levendulák


Annak ellenére, hogy még mindig nincs nagy kedvem a hímzéshez, elővettem a kinyomtatott mintákat, a leszabott hímzővásznat, és nekiálltam a levendulák hímzésének. A múltkor mutatottal együtt most már 3 levendulás hímzésem van készen. Az egyiket túl nagynak találom illatzsáknak, abból alighanem levendula szívet fogok készíteni.



Mivel ezekkel elkészültem, folytatom a bordó terítő hímzését. A négy sarok már elkészült, sőt, már a "keret" hímzése is alakul. Később, ha ez megvan, kikérem a véleményeteket, hogy a szélét is kihímezzem-e, vagy maradjon úgy, ahogy van. Szerintem ezt akkor lehet eldönteni, amikor a "keret" is megvan. Nemsokára jövök, és mutatom ezt is!

2016. augusztus 11., csütörtök

Könyvek


Tegnap visszavittem a könyvtárba a könyveket, amiket még a nyári zárás előtt kölcsönöztem. Egy kivétellel (Jody Picoult) elolvastam az összeset. Jody Picoult nem azért marad ki, mert esetleg elkezdtem, de nem tetszett, hanem azért, mert nem volt rá időm, de most nem is hosszabbítottam meg, majd egyszer elolvasom.
A könyvtárban véletlenül összefutottam az unokahúgommal, aki meglepődve kérdezte, hogy "ugye nem olvastad el mindet?" De igen, elolvastam (8 könyv volt a Picoulttal együtt). A nyárra és a nyaralásra tekintettel úgy gondoltam, hogy inkább könnyedebb lélegzetvételű könyveket hozok haza, és viszek magammal a tengerpartra. Volt, ami csalódás volt, volt, ami nem. Általánosságban viszont elmondhatom, hogy egészen jól elszórakoztattak.

Viszont szeretem, ha saját könyveim is vannak, nem vagyok időhöz kötve az olvasással, nem nyomaszt, hogy be kell fejezni.

Biztos sokan tudjátok, hogy az Alexandra könyvesboltokban nagy leárazások vannak, akciósan akár 80 %-kal olcsóbban is hozzá lehet jutni jó könyvekhez.
Egyik hétvégén már vettünk 9 könyvet, és alig fizettünk értük 7 ezer forintot. Apunak és a fiamnak 3-3 részből álló sorozatot vettünk, meg is van a karácsonyi ajándékuk. :)
Ma az ebédidőmet a belvárosban töltöttem, és eszembe jutott a könyvesbolt. Be is néztem, és találtam két jónak ígérkező könyvet, az egyiket 3490,-Ft helyett 700 forintért, a másikat 3200,-Ft helyett 640 forintért vettem meg. Szép nagy árkülönbség.

A két könyv, amit biztosan el fogok olvasni:


Most azonban előnyt élveznek a könyvtárból újonnan kihozott könyvek, főleg, mivel egészen vaskos köteteket is sikerült találnom, amik nagyon érdekelnek.
A molyon elolvastam a véleményeket, és azt hiszem, nem nyúltam nagyon mellé.

2016. augusztus 10., szerda

Rókagombás melegszendvics


Úgy kezdődött, hogy hétfőn a férjem a telken volt, és este hozott haza egy jó nagy adag sárga rókagombát azzal, hogy a szomszédtól kapta. Még sosem ettem rókagombát, ezért elkezdtem keresni a neten, hogy mit lehet belőle készíteni. Egy tejszínes-rókagombás tésztát csináltam, igazán finom lett.

Aztán tegnap megint a telken volt, és elment a szomszéddal gombázni. Kb. fél kg-ot szedett, talán kicsit többet. Egy kolléganőmnek odaadtam a felét, a másik felét megtartottam. Ennek a feléből melegszendvics krémet csináltam. Nem recept szerint készítettem, csak úgy a magam feje után mentem. Mennyeien finom lett! :)

Mutatom, hogy mi lett belőle:


Ahogy készítettem:

Egy serpenyőben egy kisebb fej hagymát dinszteltem meg 1 gerezd fokhagymával, majd megsóztam, majorannát szórtam rá, tekerten rá egy kis vegyes borsot és rádobtam az összeszelt gombát. Összefőztem, majd  öntöttem hozzá tejszínt (lehet csak tejet is használni), aztán liszttel megszórtam. Ha sűrűre sikerül, tejjel még hígítható. Még főztem picit, aztán kenyérre kentem, szórtam rá reszelt sajtot és sütőben a rácson megsütöttem.

Ennek a gombának kicsit borsos íze van, ezért 2-3 fűszernél nem kell több hozzá, mert elnyomja az aromáját (lehet kakukkfűvel és rozmaringgal is ízesíteni, ki hogy szereti). Úgy érzem, ennek most a majoranna kifejezetten jót tett.
Érdekes, a pereszke-féléket nem szeretem, azok nekem túl intenzív ízűek, de azt hiszem, ezt bármikor meg tudnám enni. (Szerintem holnap a maradék gombából is melegszendvics lesz...) :)