2019. június 1., szombat

A bakonyi Gyilkos-tó (Hubertlaki-tó)


Hetek óta készülünk túrázni, de több esetben a hétvégi rossz időjárás, máskor pedig egyéb elfoglaltság miatt voltunk kénytelenek elhalasztani. Na de most! Csodaszép idő lett mára, eltűntek a borongós hangulatot árasztó felhők és az állandóan szemerkélő vagy éppen zuhogó eső. Nem is kellett több, ebéd után útnak indultunk.

Bakonybél települést elhagyva az Odvaskő hotel parkolójában álltunk meg autónkkal. Innen indultunk a kb. 3,3 km-re található Hubertlaki-tóhoz, vagy ahogy a túrázók hívják, a bakonyi Gyilkos-tóhoz. Erősen emelkedő erdei út vezet a tóhoz, de megéri a fáradságot, mert az a csoda, amit megpillant az ember, elmondhatatlan. Amikor meglátod a tavat, valami óriási nyugalom vesz körül, főleg, ha nincs más túrázó a környéken. Érdekes, hogy a legtöbben éppen csak vetnek rá néhány pillantást és már fordulnak is vissza (ez is kipipálva?). Mi nem így tettünk, hanem körbejártuk a tavat, a másik oldalon az erdőben rajtunk kívül nem járt éppen senki. Csend, béke, ez nagyon kellett. Jó volt ott időzni. Utána még megpihentünk a kiépített tűzrakó mellett az asztalnál, én elfeküdtem az egyik padon, mert olyan jól esett a nap melege és a lengedező szellő simogatása.
Aztán megjelent egy nagyobb baráti csoport, és lőttek a nyugalomnak, akkor indultunk hazafelé.

A továbbiakban meséljenek helyettem a képek:














2019. május 28., kedd

Piték


Almás-rebarbarás - szeletben

Múlt héten kaptam egy csomag rebarbarát, aminek nagyon örültem. Tudtam, hogy pite lesz belőle, mert tavaly találtam egy klassz receptet, a tészta pont elég a kerek pitetálhoz, egyszerű és gyorsan elkészíthető. Szombaton nagyon hamar össze is állítottam az epres-rebarbarás pitét.

Maradt még rebarbara, és nem akartam lefagyasztani (mert nem tudom, milyen lehet kiolvasztva), inkább nyersen dolgoztam fel. Úgyhogy hétfőn, munka után nekiálltam még egy pitének, az almás-rebarbarás lett. Kicsit visszavettem a cukor mennyiségéből és tettem bele fahéjat. Nagyon-nagyon finom lett. Az epresben a receptnek megfelelő cukormennyiséget használtam, de oda meg az kellett, mert több volt a rebarbara, mint az almásban.

Mindkét pitéhez kb. 60 dkg gyümölcsöt használtam, szerintem a receptben megadott 40 dkg nagyon kevés.

Epres-rebarbarás - még sütés előtt

Epres-rebarbarás - sütés után

Almás-rebarbarás - sütés előtt

Almás-rebarbarás - sütés után

A recept INNEN való, próbáljátok ki!

2019. május 20., hétfő

HAED - 37. lap - Kész! :)


Ismét egy újabb kihímzett részlettel jövök, immár a 37. lappal. Ez elég haladós volt, bár a sok sötét szín - meg a kinti borongós idő - miatt viszonylag keveset vettem a kezembe. Tegnap este készült el.
Meglepődtem, mikor hímeztem, és a nagy hattyú mögött két kis színes foltocska jelent meg. Kishattyúk! Eddig fel se tűnt, hogy kicsik is vannak. Ez a kép mindig tartogat valami meglepetést számomra. :)

Már a 73,69 %-a kész van!


Még mindig lesz egy nagy adag fekete szín, de aztán következik a színes virág! Igazi színfolt lesz. :)

2019. május 18., szombat

Kávés brownie


Mostanában nem sütögetek már, csak az ünnepekre. De a napokban találtam egy receptet, ami nem hagyott nyugodni. Merthogy sütöttem én már browniet, de valahogy nem lett olyan, amilyenre számítottam. Na, ez olyan lett. :) A teteje roppanós, a belseje lágy, szaftos, omlós. Az biztos, hogy máskor is fogok ilyet sütni. Próbáljátok ki, nem bánjátok meg, főleg, ha szeretitek a kávé ízét is!

Kávés brownie


2019. május 14., kedd

Szürke


Napok óta pocsék az idő. Álló nap esik az eső, fúj a szél, hideg van. Erről a szürke szín jutott eszembe. Hoztam pár saját képet.







2019. május 3., péntek

Anyák napjára


Kb. 1 órányi munkával készítettem ezt a képeslapot, anyukám kapja Anyák napja alkalmából. Elsőre nem sikerült, mert amikor egymásra kellett ragasztani a darabokat, én teljesen összeragasztottam, a másodiknál már úgy csináltam, hogy csak a széleket ragasztóztam meg (ha valaki szeretné megcsinálni, ne essen ebbe a hibába). Persze, másféle virágot is lehet rajzolni, kreativitás, kézügyesség kérdése az egész. :)
Telefonos gif kép

Az ötlet innen származik.

2019. május 2., csütörtök

HAED - 36. lap - KÉSZ! :)


Ezzel a lappal nagyon gyorsan elkészültem, mert volt olyan rész, amelyikkel rohamtempóban lehetett haladni. Azért ebben is voltak színváltós részek...
Egy-egy lap 4774 xszemből áll (ha szélső lapok, akkor még több).

Ennyi van készen - 71,79 %

A 36. lap - tórészlet

Színek

A következő lapot is nézegettem már, abban viszonylag kevés szín lesz, és még haladósabbnak tűnik, mint ez. Na, majd meglátjuk!

2019. április 19., péntek

HAED - 35. lap - KÉSZ! :)


Ez a lap nagyon hamar elkészült, de ehhez most hozzátett a héten kivett pár szabadnap is. Annyira nem szerettem hímezni ezt a részt, hisz a képhez való 90 színből szerintem 1-2 kivétellel minden színt kellett használni. Nagyon sok volt a színváltás, de a végeredmény tetszik. A tavon megjelent egy kacsa is. :)


69,90 % kész!

2019. április 1., hétfő

HAED - 45. lap - KÉSZ! :)


Rendhagyó módon nem a 35. lappal folytattam a HAED-em hímzését, hanem az alatta következővel, mert - mint az előző bejegyzésemben írtam - ott történt a malőr az anyaggal, és kíváncsi voltam, tudok-e kezdeni vele valamit.

Nem mondom, hogy tökéletes lett, mert olyan nem lesz, mintha hibátlan anyagra hímeztem volna. Látszik is valamennyire, hol volt a baj (3 helyen is). De elég szépen ki tudtam hímezni a mintát a hibás részekre is.

Furcsán néz ki így az anyagon...

A hibás anyagra hímzett részlet.

Hamarabb is be tudtam volna fejezni, de a múlt hétvégén beteg lettem, és kb. 1 hétig kézbe se tudtam venni. De most folytatom!


2019. március 10., vasárnap

HAED - 34. lap - KÉSZ! :)


Nem jelentkezem gyakran, az tény, ha írok, akkor is újra a HAED állásával untatlak benneteket (már ha egyáltalán kíváncsi rám valaki). Itt el kell mondom, hogy egyik éjszaka azt álmodtam, hogy ejnye-bejnye, nem kommentelek mások blogjába. Benézek mindenkihez, akinek a blogja az oldalsávomban frissül, sőt, másokhoz is rajtuk keresztül, de az írás nem megy. És nem csak ez, hanem sok más sem, de nem tartok panasznapot. :D

Pénteken egy újabb lappal készültem el a HAED-ből, külön nem is fotóztam, csak egyben.

 
Nem szerettem ezt a lapot hímezni, mert borzalmasan sok színváltás volt benne. Eddig talán ez volt a legnehezebb rész. Bár... ez nem igaz, mert most rendhagyó módon nem vízszintesen folytatom, még csak nem is függőlegesen, hanem jobbra le, átlósan. Furcsa, ahogy leírom, de úgy értsétek, hogy a következő vízszintes rész alatti részt hímzem most. És az ok? Nem tudom, emlékszik-e valaki arra, amikor elég régen írtam, hogy a házi gyártású keretemmel sikerült kiszakítani az anyagot. Csúnya lett, de befoltoztam.

Ahogy most levettem a keretről a hímzést, rögtön szíven ütött a látvány, és úgy gondoltam, hogy na, akkor most ez a rész jön! Legalább megtudom, ha menthetetlen az egész, és inkább időben abbahagyom, minthogy még vagy 6 lapnyit feleslegesen hímezzek vízszintesen, és akkor még a következő sorban is kellett volna 4 lap, mire ehhez a részhez értem volna. Nem, nem... Most azonnal azt a lapot fogom hímezni! És még pénteken este elkezdtem... (Egyébként szinte napra pontosan 4 éve kezdtem el hímezni ezt a képet, március 7-én).

Szóval beleböktem a megfoltozott anyagomba, és úgy látom, menthető. :)
Persze azokon a részeken nem szépek az xszemek, közelről nagyon is látszik, de messziről nem feltűnő. Egyik-másik xszem ló nagy, mert nem tudtam szépen összehozni az alátett anyaggal. Három kisebb-nagyobb lyuk volt az anyagon, volt, amelyiket négyzet alakúra vágtam ki, úgy tettem alá a folt anyagot, volt, amelyiket meghagytam kör alakúnak. Az első megoldás volt talán a jobb, de már mindegy. Ilyen marad. Úgysem akartam kiállításra benevezni. :D

Mindettől függetlenül örülök, hogy nem kell kikukáznom 4 év munkáját (vagyis leginkább 3 év munkáját, mert ugye elég sokat kihagytam a vállműtét után). Most szinte szárnyakat kaptam, és elég jól haladtam is. Ha kész lesz ez a rész, majd megmutatom. :)