2018. október 22., hétfő

Megtaláltam! :)


Végre, megvan a teljes sorozat! :) Három helyről, nem is egyidejű kiadás, de nem számít. Az enyém lett a sorozat 6 része. :) Nem gondoltam, hogy sikerül összeszedni. Az összes antikvár, illetve használt példány, de ez egyik könyvön sem látszik, mind tökéletes állapotban van. Kell ennél több?


2018. szeptember 29., szombat

Babaköszöntő befejezve :)


Pénteken bekereteztem végre a babaköszöntőt. Kartonból vágtam ki az előlap és hátlap keretet, mindkettőt bevontam flízzel és egy apró mintás anyaggal. Paszpartunak rózsaszín selyem szalagot használtam. A szélére fehér díszítő zsinórt ragasztottam, ilyenből lett az akasztója is. Két órányi munka volt, de nagyon elégedett vagyok a végeredménnyel. :)





2018. szeptember 26., szerda

Elkészült a Garden :)


A hétvégén be tudtam fejezni a Garden hímzését. Tetszenek a színei. :)
Még nem tudom, hogy fogom befejezni, de elképzelhető, hogy valami vászonnal bevont keretet kap majd.

Kontúrozva

Kontúr nélkül




És még mindig nem a HAED van soron, mert ígéretet tettem egy őzikés, babaköszöntőnek szánt hímzés elkészítésére, amibe már belekezdtem. De aztán tényleg a HAED következik! :)

2018. szeptember 24., hétfő

Keresek... (Megtaláltam!)


... egy nagyszerű könyvsorozatot megvételre!

Jack Canfield - Mark Victor Hansen: Erőleves a léleknek - 101 erőt adó és lélekemelő történet.

Ez egy 6 részes sorozat, amit már többször olvastam, de nincs saját példányom. Vagyis pdf formában megvan, de most papír alapon szeretném megtalálni, ha lehet, az egészet együtt.

Esetleg tud valaki segíteni? Ha igen, oldalt megtalálja az e-mail címemet. :)

Képtalálat a következőre: „erőleves a léleknek”

2018. szeptember 16., vasárnap

MP képek keretezve


Nagyjából 1 éve készültek el ezek a hímzések, de nem volt hozzájuk keretem. Most egészen véletlenül bukkantam ezekre a kissé megviselt, de méretben megfelelő keretekre egy boltban.
A hímzések mérete nem egyforma, de egész jól mutatnak a keretben. :)





2018. szeptember 12., szerda

Garden


Ezt a mintát még a nyár elején választottam, hogy majd a nyaralás alatt hímezgetem. Elvittem, magammal, de bele se kezdtem, mert más jött közbe (az esküvőre készített szív). Aztán volt egy kis lelki megingásom, és akkor kezdtem el, mert úgy éreztem, hogy ezek a színek, formák kellenek most nekem. Persze, közben arra gondoltam, hogy a HAED-et is hímezném már, de még mindig úgy pihen, összehajtva, ahogy a műtét előtt letettem. De majd annak is eljön az ideje.

Szeretem a mostani hímzést, és hogy ne a végére maradjon a kontúr, egy részét már rá is hímeztem.


A kép telefonnal készült, eredetileg élénkebbek a színek, de nem szeretem utólag módosítgatni a képeimet. Majd készen megpróbálok színhű képet készíteni.

2018. szeptember 4., kedd

Babaköszöntő - kész! :)


A hétvégén sikerült befejeznem a babaköszöntőt, egyelőre csak mostam, vasaltam. Talán keretezve lesz, vagy valami más formát találok ki hozzá.




2018. augusztus 28., kedd

Babaköszöntő - a folytatás


Még mindig nincs kész az elefántos babaköszöntő, a múlt heti nagy melegben semmi kedvem nem volt a kezembe venni. De a hétvégén nekiültem, és tegnap is böktem bele, így egy sárga lufi és az elefánt elkészült. Még az elefánt lába alatti rész hiányzik, aztán jön a kontúrozás. Már nagyon várom!

Nem mondom, hogy nagyon szerettem hímezni, aranyos, meg minden, de a sok összefogott szál nem a kedvencem. Tudom :) épp ez adja meg az árnyalatnyi különbségeket és átmeneteket a színek között, nem olyan erőszakosan vált egyikről a másikra. A minta fele, vagy még több ebből állt.
Azért nem volt olyan nehéz feladat kihímezni. :)

Jelen állása szerint ilyen, aztán a befejezést követően is mutatom majd.

Kontúrozás előtt

2018. augusztus 20., hétfő

Babaköszöntő - a kezdet


A héten nekiálltam a babaköszöntő hímzésének, és talán még időben, bár a baba közben megszületett. De úgysem rögtön megy az ember babalátogatóba, igaz? Tehát úgy gondolom, lesz időm befejezni, mire konkrét időpontot beszélünk meg a látogatásra. Ha meg nem, akkor is lesz majd alkalmam odaadni később.

Ezt a képet választottam:


A színek miatt csak kicsit vagyok csalódott, igazából élénkebb színeket vártam, ezen a kontúrozás segít valamit, de még így sem olyan, mint az eredeti képen. Bár azt mindenki tudja, hogy a mintaszerkesztő programmal készült képek soha nem lesznek olyanok kivarrva, mint a mintaképen. Remélem, azért az kiselefánt színei valamennyire el fognak különülni egymástól, de gyanítom, hogy itt is leginkább a kontúr fogja játszani a főszerepet. Mindegy, ezt választottam, elkezdtem, be is fejezem.

Kontúr nélkül.

Kontúrral.
A képek este, telefonnal készültek, ezért nem is a legjobbak.

2018. augusztus 11., szombat

Esküvőre


Kolléganőmnek jövő héten szombaton lesz az esküvője, erre az alkalomra készítettem ezt az ajándékot neki. Már a nyaralás előtt elkezdtem hímezni, el is vittem magammal, végül itthon fejeztem be. A feliratot csak ma hímeztem rá, anélkül elég üres lett volna. Nem vettem észre, hogy nem ugyanazzal a piros színnel hímeztem a feliratot, csak a fotóról tűnt fel. De így sem rossz.
Ma állítottam össze, a széle horgolt csipke lett. :)

Készen.

Még felirat nélkül.

A hímzés hátoldala.

Kicsit közelebbről.


A szív hátoldala csipkés anyag.

Horgolt csipke a széle is.

Ez nem valami sok hímzés, ráadásul még csak most fogok nekiállni a babaköszöntőnek is. A mintát már kinyomtattam.

Pár kép a kertünkből:

Fügék :)


Óóóóriási!

Tavaly már meg tudtuk kóstolni a fügét, de idén több termett, mert jól áttelelt. Az első termés már leérett, de a másodtermés valamikor mostanában érik. Soha nem láttam még ekkora fügét, a képen is látszik, hogy alig fér el a tenyeremben. :)

A goji bogyó virágja.

Ez is goji virág.

Újra terem a levendula.

"Mami féle" sárga virág.

Érik már az Izabella szőlő is.