2018. augusztus 28., kedd

Babaköszöntő - a folytatás


Még mindig nincs kész az elefántos babaköszöntő, a múlt heti nagy melegben semmi kedvem nem volt a kezembe venni. De a hétvégén nekiültem, és tegnap is böktem bele, így egy sárga lufi és az elefánt elkészült. Még az elefánt lába alatti rész hiányzik, aztán jön a kontúrozás. Már nagyon várom!

Nem mondom, hogy nagyon szerettem hímezni, aranyos, meg minden, de a sok összefogott szál nem a kedvencem. Tudom :) épp ez adja meg az árnyalatnyi különbségeket és átmeneteket a színek között, nem olyan erőszakosan vált egyikről a másikra. A minta fele, vagy még több ebből állt.
Azért nem volt olyan nehéz feladat kihímezni. :)

Jelen állása szerint ilyen, aztán a befejezést követően is mutatom majd.

Kontúrozás előtt

4 megjegyzés:

Tüzes Beáta írta...

Tündéri.
Milyen érdekes: nem saját ízlésre készül, nehezen is megy. Nehéz lehet megrendelésre is dolgozni. A mintákba beleszeretünk és az más.

Edit írta...

Beáta, tényleg beleszerettem ebbe a kis elefániba, olyan kis cuki. Igyekszem olyan mintát választani, amit én is elfogadnék, és szívesen is hímzek, de itt kicsit melléfogtam. Már csak a színek összeszedésénél szembesültem azzal, hogy bizony összefogott szálakkal is dolgozni kell.
Lesz egy másik babaköszöntő is, azt a mintát már nem én választottam, csak ajánlottam, mert nekem is tetszik. Ott egyszerűbb lesz a dolgom. :)

Cat írta...

Nagyon cuki lesz. :-)
Nem gondoltam volna, hogy összefogott szálak is vannak ebben a mintában. Dimensionos minta volt ilyen amit hímeztem, én nem csíptem, mert nekem túl macerás.

Vera írta...

Az ember nem is gondolná,hogy macerás, és milyen sok idő kell hozzá.Persze a végeredmény majd kárpótol, mert egyébként aranyos minta...Az összefogott szálakkal eddig szerencsére egyszer találkoztam,és pont DIm készlet volt..Nekem az mindenképp nagy falat volt, mégha kicsi minta is volt..
Kitartás kedves Edit!!!

Megjegyzés küldése