2017. június 6., kedd

HAED - 26. lap és más


Nem nagyon haladtam a HAED képpel, elég pixeles a felső része, még ha a fotón nem is nagyon látszik. Lejjebb picit könnyebbnek tűnik a minta. Meg hát eszembe jutott, hogy van egy két éve elkezdett cicás képem, amit jó lenne már befejezni. Már nem is hiányzik sok, az utolsó két kocka, meg némi fonalgombolyag. Ezt majd csak készen mutatom.

HAED - 26. lap

Szombaton a Királykőn voltunk túrázni, csodaszépek az óriási bazaltsziklák. Fentről fenséges a kilátás, ezért megérte felmászni a nagyon meredek ösvényen. Visszafelé egy kiszáradt vízmosásban jöttünk, szamócáztunk, gombát találtunk, őzet láttunk.

Erdőben.

Kilátás a Királykőről.

A vízmosásban vezet az út.

Gévagomba

Finom szamóca.

Pipacs.

Lepkék az úton.

Bográcsos lecsó a vacsora.

Nyuszi ül az úton.

2017. május 22., hétfő

HAED - 25. lap - KÉSZ! :)


Tegnap este addig nem tettem le a tűmet, míg az utolsó xszemet is bele nem böktem a 25. mintaívbe. :) Nagyon vártam, hogy elkészüljön ez a lap, mert szeretném kipróbálni a Kata által küldött ráülős rámát. De persze nem csak ezért, hanem ezen a lapon a tó egy részlete, és a tavon egy hattyú is megjelent. Ezen kívül egy pici látszik már a tavon ringatózó csónakból is. Szeretem, ahogy a részletek kibontakoznak, bár ezen a képen ez elég lassan történik.

A teljes kép 48,47 %-a van készen (már majdnem a fele!), a 90 színből 86-ot használtam eddig.

A tavon visszatükröződnek az ablakok is.

Kicsit több részlet.

Az ablakon kinézve ennyi látható jelenleg.

Eddig ennyi van készen.

2017. május 19., péntek

Keretezett tündér


Nem tudom, mennyire emlékeztek, de egyszer ajándékba hímeztem egy virágtündért. Egy kolléganőmnek szántam, aki nyugdíjba készült, de akkor még nem tudtam, hogy pontosan mikor is jön el az ideje, hogy át tudjam adni. Ezért hát még akkor melegében kihímeztem Nora Corbett Geranium Fairy-jét. Imádtam minden egyes percét, ezt abban a bejegyzésemben is leírtam, amit belinkeltem.

Egy ideje már biztossá vált, hogy a kolléganőm július elején fog utoljára dolgozni, ezért hát elővettem a tündérkét. Volt hozzá egy kész keretem, igazából már csak paszpartut akartam bele vágatni, és magam akartam keretezni. Arról, hogy aztán végül miért keretező csinálta a végleges keretezést, lejjebb írok. Most megmutatom, milyen lett.



Végül is egészen elégedett vagyok vele, bár szemmel láthatóan nem sikerült teljesen egyenesen levágni/beletenni a keretbe a paszpartut. Itthon megmértem, 1-2 mm-nyi az eltérés, de nem is szóltam érte a keretezőnél, mert már a megrendelésnél elég kukacoskodó voltam. Ennek ugye megvan az oka, mert Itt, Itt, Itt és Itt írtam a velük való gondjaimról. Volt egy másik keretező, akivel elégedett voltam, de az sajnos megszűnt.

No, szóval a keretezés történetem ott kezdődik, hogy volt egy kész keretem paszpartuval. Úgy választottam a tündér mintát is, hogy jól nézzen ki ebben a keretben. Az volt a tervem, hogy a paszpartuból kivágatok egy darabot, mert elég széles volt, és alá még vágatok piros/bordó paszpartut. El is vittem a keretezőhöz múlt hét pénteken a kész keretet, paszpartut, elmondtam, mit akarok. Közölte, hogy hozott paszpartuval ők nem dolgoznak. Na jó, akkor legyen új, nagy nehezen választottam a viszonylag kevés paszpartujukból egy világos színűt, ahhoz egy meggypirosat. Össze-vissza méricskélt a nő, hogy akkor mekkorák is legyen a paszpartuk, mert úgy kértem, hogy a meggypiros kb. fél cm-t látszódjon ki a világos alól. Számolgatott, aztán egyszer csak azt mondta, hogy ebben a keretben egyáltalán nem fog arányosan mutatni, ezt kereteztetni kell, mert úgy arányosan meg tudják csinálni. Na, akkor már egy jó háromnegyed órája voltam, és semmire se jutottunk. Kértem, számolja ki, mennyibe is kerülne nekem kerettel, mindennel együtt. Mondott egy árat. Hűha! De aztán azt mondtam magamnak, hogy jó, legyen, mert ez a kolléganőm ezt is megérdemli. Ekkor mondtam neki, hogy a megrendelő lapról kérek szépen egy másolatot, mert már jártam úgy náluk (egyik feljebb belinkelt keretezés), hogy sokkal többet fizettem, mint amit eredetileg a megrendelő lapra írtak. Csak nézett, hogy ő ilyet nem tud adni, mert a megrendelő lap csak 1 pld-ban készül (még mindig!). Mondtam, hogy nekem akkor is kell az összegről valami írás. (Csak itthon jutott eszembe, hogy a telómmal lefotózhattam volna...) Adott egy nyugtát, hogy x összeget fogok fizetni a keretezésért. Ma elmentem a kész képért, elhoztam.

Már a keretezőnél kicsit gyanús volt, hogy ez a keret hasonló méretű, mint amit én eredetileg odavittem, itthon persze rögtön elővettem, és láss csodát! A magasságuk teljesen megegyezik, a szélességük pedig CSAK 0,5 cm-rel tér el! Ez a lenti képen is látszik. Igaz, a keretezőnél kényszermegoldásként választott keret kicsit vékonyabb. Tehát ennyit arról, hogy az én általam vitt keretben aránytalanul mutatott volna a hímzésem!

Jut eszembe! A végül kiválasztott keretről egyébként le akart beszélni a nő, szerinte nem illik a hímzésemhez. Ő mutatott még két másikat, az egyik matt, sima sötétbordó volt, a másik is matt bordó, csak vékony sötét csíkozással. Na, ezekkel tényleg nem lett volna jó a kép, hiszen nincs is olyan szín a hímzésben.

Ha valaki ennyire dilettáns, ne foglalkozzon ilyesmivel! Nem hiszem el, hogy olyan nehéz kiszámolni, hogy mekkora paszpartut kellett volna leszabni a világosabból és a meggypirosból.
Legközelebb majd én számolom ki, és pontos mérettel megyek oda, vagy nem is oda, hanem máshová, csak az a baj, hogy egyelőre nem tudok a városban másik képkeretezési lehetőséget. :(

Nem tudom, nektek mi a véleményetek, hogy mennyire jó a hímzésem így keretezve?
Én ennél jobbat a náluk lévő cuccokból nem tudtam kihozni. Vagyis nem akarok hazudni, mert biztos sikerült volna, de már csak szélesebb, sokkal drágább kerettel.
Szóval megint kukacoskodtam, de én fizetem ki a végső árat, úgyhogy legyen olyan, amilyet én szeretnék. Vagy esetleg nagyon túllőttem a célon?

Mindezt ahhoz képest, hogy én eredetileg egy kész keretbe akartam tenni a hímzésemet...


Felül a saját, alul a készített keret.

2017. május 14., vasárnap

Tartozásom


Tartozom itt is azzal, hogy megmutassam, milyen ajándékot kaptam Katától.
Nagyon a szívére vette, hogy megrongálódott az anyagom a keret miatt, és felajánlotta, hogy elküldi nekem az ő ráülős keretét. Napokkal később csengetett is a postás, és meghozta a csomagot. Nézzétek, mit kaptam!

Ráülős keret
Itt is köszönöm, Kata! :)

Remélem, szépen fel tudom tenni rá a HAED anyagát, mert nem kis darab. Majd a 26. mintaívnél kiderül. Ha nem, akkor maradok a nagy állványnál, de ezt a keretet is biztosan tudom majd használni! :)

A 25. lap folyamatban


Nemsokára virágzik az orchideám. :)

2017. május 1., hétfő

Anyák napjára


Mivel a HAED-emtől most egy picit elment a kedvem, valami mást csináltam. Hetek óta gondolkodtam, hogy anyák napjára valami saját kezűleg készített apróság is kellene, úgy látszik, most jött el az ideje. Szombaton délután kihímeztem kétszer a mintát, egyet anyukámnak, egyet anyósomnak. Mivel a lányom használta a ragasztópisztolyt, úgy gondoltam, én is végleges formát adok a hímzéseimnek, szívek lettek belőlük.

Most nagyon egyszerűre vettem a formát, kartonra flízt ragasztottam, erre jött a hímzés, a hátoldala meg egyszerűen egy vastagabb filc anyag lett. A férjem tett rá ringlit, abba fűztem az akasztó szalagot.

Az egyiknél nem sikerült középre tennem a mintát a kartonra, de azért nem fogom kidobni.



2017. április 25., kedd

HAED - 24. lap - KÉSZ! :)


Elkészültem a 24. lappal is! :) Majdnem két hét alatt, azért ez nem rossz.
Sajnos, az örömömbe üröm is vegyült, erről majd lejjebb írok.

Vasárnap délután és hétfőn este még hímezgettem, így végre ez a részlet is elkészült!
A teljes kép 46,57 %-át hímeztem ki, 100.000 feletti xszem van benne. Eddig 85 színt használtam a 90-ből. Csak ezen a mintaíven plusz 9 új színt használtam, meg is látszik, szépen színesedik.
Még mindig nem túl egyértelmű, hogy a horgászó ember bal oldalán az a barna-piros valami micsoda. Van egy tippem, de nagyon kíváncsi vagyok, ti mit láttok benne? A kép minősége nem a legjobb, de általában messziről, kicsiben jobban látszanak a részletek, mint közelről.




És az üröm...
Mi lehet egy hímző rémálma?
Ami Anikkal történt, hogy elveszti a félkész hímzését? Az ő esetében szerencsésen ért véget a történet.

Velem viszont más történt, nem tudom, hogy jobb-e, vagy rosszabb, mindenki maga döntse el.
Levettem a keretről a hímzésemet a fotózáshoz, és amikor kisimítottam, hogy egyben is lefotózom, a szívverésem is megállt. Két helyen jókora lyuk keletkezett az anyagomon, és még 2 helyen sérült az anyag! Gondolom, ahogy a kereten hozzáért a csavarhoz, úgy sikerült kiszakítani.
Mondanom sem kell sokkot, és sírógörcsöt kaptam, amikor megláttam, a lányom nem győzött vigasztalni. Több, mint 2 év munkája van már benne, ki nem dobhatom, valami megoldást kell találnom a megjavítására.
Lefotóztam a kárt, de nem sokkollak benneteket vele, elég az én bánatom... :(

Valószínűleg így tettem tönkre az anyagot.

A keretet innentől hanyagolom, pedig nagyon jó volt rajta hímezni, de többet nem kockáztatok. Visszateszem a hímzést a nagy állványra.

2017. április 23., vasárnap

HAED-24. lap - már majdnem kész!


Haladok! Már nem túl sok van vissza a 24. lapból, de ma biztosan nem lesz kész, mert sok a színváltás a hiányzó részen. Sok új színnel is hímeztem ezekben a napokban, elkészült egy híd-részlet, egy virágos ágyás, és a horgász emberke is ott üldögél már. Hogy a háta mögött mi lesz az a piros-barna, arra még nem tudtam rájönni, de talán majd akkor nyilvánvalóvá válik, ha kihímeztem a körülötte lévő részt is (vagy akkor sem :D).

A következő lapot is izgatottan várom, mert folytatódik a kastély, és a tóból is lesz egy részlet. A mintaívet nézegetve úgy tűnik, hogy kevesebb lesz a színváltás, úgyhogy haladósnak ígérkezik.

Mostani állás:


Epervirág az erkélyen
Remélem, ebből finom eper lesz majd nemsokára!


2017. április 17., hétfő

HAED-24. lap


Úgy érzem, most jól belelendültem a HAED-em hímzésébe, annak ellenére, hogy szinte minden ízületem fáj. Remélem, csak a hideg teszi...

Mutatom is az újabb részletet:


A fotó most nagyon vacak lett, de így is látszik, hogy kialakult egy bokor és egy lámpaoszlop - a bura már megvolt eddig is. Innentől egy színesebb rész jön, aztán megint zöld és barna.
A napokban legalább 2 ezer xszemet sikerült belevarázsolnom.

Tegnap rigófészket fotóztam anyukámék kertjében - nem volt egyszerű feladat, mert egy szúrós bokor közepében volt.

Kis rigók

Rigómama

2017. április 16., vasárnap

Húsvét


Kellemes húsvéti ünnepeket kívánok
minden kedves olvasómnak! :)


Forrás: Internet

2017. április 11., kedd

Ráülős keretem - kérésre :)


Dóra kérdezte az előző posztom kommentjében, hogy bejött-e a ráülős keretem, illetve írjak róla, vagy mutassak képet.

Ott kezdem, hogy ez a keret nem az a klasszikus ráülős keret, amit nagyobb kézimunka boltokban, vagy webáruházakban meg lehet venni. Ez egy házilag barkácsolt keret, és még mindig úgy érzem, hogy jobb ezzel hímezni, mint az állványon.

A hozzávalók a bolhapiacról származnak. Amiből átalakult, az valamikor egy lámpa volt, a talpa fém,  hajlítható szárral, ami a lámpaburát tartotta, ennek a végére van felfogatva a keret. Egy másik sétám alkalmával ugyanezen a piacon találtam azt a 40 cm átmérőjű kerek rámát, amit nem bírtam ott hagyni, sem az ára, sem a használhatósága miatt. Gondoltam, jó lesz a nagy képhez. (Hogy aztán később mihez fogom használni, nem tudom, mert az az érzésem, hogy ilyen nagy képet többet nem hímzek. Bár "soha ne mondd, hogy soha.") Tehát hazahoztam a rámát, és rávettem a férjemet, hogy ebből csináljon nekem olyan hímzőalkalmatosságot, amire rá tudok ülni, velem szemben van az egész, és még forgatható is legyen, hogy el tudjam varrni hátul a szálakat.
A hajlítható szár miatt úgy tudom formálni a keret állását, ahogy akarom.  Most szándékosan tettük a keretben ferdén az anyagot (kellett hozzá segítség), mert ha ráülök, így áll egyenesen előttem a keret, nem fordul át a súlyától, hogy csak a hátoldalát lássam. Már magának a lámpaváznak is van egy jó kis súlya, de a kereten sok az anyag, és már sok benne a fonal is, ez mind plusz súly. Az anyagot a keret hátuljára csipeszeltem, és az elején is csipesszel fogtam össze, így nem akadályoz a hímzésben sem. Nem kell tartani, tudok akár két kézzel is bökögetni, bár nem nagyon szeretek.

És megszületett ez:






Talán kicsit jobb felé át kell tennem az anyagot, úgy még kényelmesebb lesz,
de mivel a szár hajlítható, azzal is megoldható.

Lehet, hogy összességében nem túl szép, de nagyon is hasznos eszköz számomra!
Hát, ennyi lenne...