Még
ha az időjárás nem is azt a képét mutatja, hiszen ma is hihetetlenül
meleg volt, azért itt van az ősz. A HAED képpel is egy őszi színekben
pompázó fához érkeztem. A lenti színes részt 1 nap alatt hímeztem,
miközben hangoskönyvet hallgattam (már megint). A felső rész is kb. 2-3
nap alatt készült el.
Bevallom,
nem sokat hímeztem az utóbbi időben, a fene tudja miért. Néha, ha lett
is volna kedvem, a fáradtság vett inkább erőt rajtam, jobban esett
lefeküdni az ágyamba, és olvasni... igazi könyvet. :) Sikerült jó pár
érdekes könyvet találnom a könyvtárban, van, amit 2 nap alatt
elolvastam, és van amit a munkahelyre is vittem magammal, hogy
ebédidőben, ha szép idő van, ki tudjak ülni a parkba és olvashassak ott
is. :) Még mindig van egy könyv, amit félig olvastam el, jövő héten már
vissza kell vinnem, úgyhogy igyekszem.
Persze
a hímzés is egyre jobban hívogat. A képnek egy olyan részét hímzem,
hogy egész jól lehet haladni 1-1 színnel, nem kell állandóan fonalat
váltogatni. Azért majd újra eljön az idő, amikor ide egy, oda egy öltés
kell.
És
most mutatom, hogy hol tartok a HAED-del. A 7. oldalon járok, az utolsó
HAED-del kapcsolatos jelentkezésem óta több, mint 1 hónap telt el, és
csak kb. 1490 xszemet hímeztem bele. Ez azt jelenti, hogy marha lassan haladok 12,5 % van csak kész.




















