2019. március 10., vasárnap

HAED - 34. lap - KÉSZ! :)


Nem jelentkezem gyakran, az tény, ha írok, akkor is újra a HAED állásával untatlak benneteket (már ha egyáltalán kíváncsi rám valaki). Itt el kell mondom, hogy egyik éjszaka azt álmodtam, hogy ejnye-bejnye, nem kommentelek mások blogjába. Benézek mindenkihez, akinek a blogja az oldalsávomban frissül, sőt, másokhoz is rajtuk keresztül, de az írás nem megy. És nem csak ez, hanem sok más sem, de nem tartok panasznapot. :D

Pénteken egy újabb lappal készültem el a HAED-ből, külön nem is fotóztam, csak egyben.

 
Nem szerettem ezt a lapot hímezni, mert borzalmasan sok színváltás volt benne. Eddig talán ez volt a legnehezebb rész. Bár... ez nem igaz, mert most rendhagyó módon nem vízszintesen folytatom, még csak nem is függőlegesen, hanem jobbra le, átlósan. Furcsa, ahogy leírom, de úgy értsétek, hogy a következő vízszintes rész alatti részt hímzem most. És az ok? Nem tudom, emlékszik-e valaki arra, amikor elég régen írtam, hogy a házi gyártású keretemmel sikerült kiszakítani az anyagot. Csúnya lett, de befoltoztam.

Ahogy most levettem a keretről a hímzést, rögtön szíven ütött a látvány, és úgy gondoltam, hogy na, akkor most ez a rész jön! Legalább megtudom, ha menthetetlen az egész, és inkább időben abbahagyom, minthogy még vagy 6 lapnyit feleslegesen hímezzek vízszintesen, és akkor még a következő sorban is kellett volna 4 lap, mire ehhez a részhez értem volna. Nem, nem... Most azonnal azt a lapot fogom hímezni! És még pénteken este elkezdtem... (Egyébként szinte napra pontosan 4 éve kezdtem el hímezni ezt a képet, március 7-én).

Szóval beleböktem a megfoltozott anyagomba, és úgy látom, menthető. :)
Persze azokon a részeken nem szépek az xszemek, közelről nagyon is látszik, de messziről nem feltűnő. Egyik-másik xszem ló nagy, mert nem tudtam szépen összehozni az alátett anyaggal. Három kisebb-nagyobb lyuk volt az anyagon, volt, amelyiket négyzet alakúra vágtam ki, úgy tettem alá a folt anyagot, volt, amelyiket meghagytam kör alakúnak. Az első megoldás volt talán a jobb, de már mindegy. Ilyen marad. Úgysem akartam kiállításra benevezni. :D

Mindettől függetlenül örülök, hogy nem kell kikukáznom 4 év munkáját (vagyis leginkább 3 év munkáját, mert ugye elég sokat kihagytam a vállműtét után). Most szinte szárnyakat kaptam, és elég jól haladtam is. Ha kész lesz ez a rész, majd megmutatom. :)

5 megjegyzés:

Tündérke írta...

Naná, hogy érdekel, hogyan haladsz ezzel a szépséggel :)
Nagyon örülök, hogy menthető az a kiszakított-foltozott anyag, jól tetted, hogy odaugrottál, és ellenőrizted.
Kíváncsian várom :)

Vera írta...

Szerintem aki a blogodat olvassa, kiváncsi a himzésre is...Valóban sokat nem voltál...Bizonyára nagy megkönnyebbülés, hogy sikerült a "lyukat" is kivarrni...Sima anyagot varrtál a lyukra? és azon készítetted el a xszemeket?Szerencse hogy sikerült megoldani...kár lett volna , hisz rengeteg munka van már most a himzésedbe

Edit írta...

Tündérke, igyekszem, hogy minél hamarabb mutathassam, meg hogy minél hamarabb a végére érjek már.
Vera, nagyon jó érzés, hogy már túl vagyok a lyukas részeken. Most a körülöttük lévő teret töltögetem.
Ugyanolyan 18-as aidával pótoltam az anyagot, mint amilyenre hímezni kezdtem. Mivel szó szerint lyukak lettek, az anyag eltűnt, alulra tettem a foltot, majd az anyagra öltögettem. Így nagyjából ugyanoda estek a lyukak, mint ahová az eredeti anyagon estek volna. A széleknél volt nehezebb megoldani, hogy szépen mutassanak az xszemek, nem is mindenhol sikerült jól. De így is elégedett vagyok az eredménnyel, hiszen lehetett volna sokkal rosszabb vége is.

CathlenKata írta...

Editkém! A falon nem fog látszani..... Más így közelről nézni a képet amit hímzel és más ha jó messziről.

Tüzes Beáta írta...

Jó lesz így. A falon valóban nem fog látszani. Türelem, nem sokára kész és gyönyörű lesz!

Megjegyzés küldése