2017. június 8., csütörtök

Befejezések :) + 1 könyvajánló


Két hímzésemet is befejeztem a napokban. :) Az egyiket már 2 éve kezdtem el, könnyed, nyári hímzésnek indult, amit magammal vihetek nyaralni is. De aztán valahogy befejezetlen maradt mostanáig.

Annyit változtattam a végső képen, hogy a cicáknak lett szemük (francia csomó), és a nyakukba mindegyik kapott 1-1 kis csillogó gyöngyszemet, bár ez nem mindegyiknél látszik. Még nem tudom, milyen lesz végső formájában, de nem keretezve gondoltam a befejezést. Talán kulcstartót csinálok belőle, majd még kigondolom a kivitelezést.

Welcome Kitten

Miután a cicák elkészültek, elővettem a tavaly Jysk-ben vásárolt terítőmet, és folytattam a hímzést. Igazából már majdnem készen volt, csak a külső széleiről hiányzott valami díszítő hímzés. Nem vittem túlzásba, egyszerű vonalkákat hímeztem, messziről mégis úgy tűnik, mintha hullámos vonalak lennének.



Ezennel a HAED képen kívül nincs megkezdett hímzésem, úgyhogy rohamtempóban haladhatnék a nagy képpel, de nem haladok, mert most inkább olvasok. Kb. a könyv felénél tartok, elég nehéz letenni, mert nagyon érdekes a történet.

Nadia Hashimi: Kövek és gyöngyök

https://s02.static.libri.hu/cover/16/7/3552113_5.jpg"Rahíma alig serdül még, amikor egy deresedő szakállú, nagy hatalmú hadúrhoz kényszeríti kokainfüggő apja, negyedik feleségnek. Pedig a lány éppen csak felhagyott a fiúszereppel, amelyet lánytestvérei között kellett vállalnia egy ősi afgán szokás szerint. Sokáig egyetlen vigasza a családi legendárium egyik nőalakja, Sekíba, aki száz évvel ezelőtt ugyancsak férfiszerepbe kényszerült élete egy szakaszán: a sah háremét kellett őriznie. Sekíbának is el kellett szenvednie a szeretetnélküliséget és a rabszolgasorsot a nagycsaládban, ahová árván került. Ám a férfiak és az idősebb nőrokonok abszolút uralma alatt is ki mert állni jogaiért.

Ez ad erőt a napjainkban élő Rahímának, akinek egy ponton már a puszta élete is kockán forog. De milyen esélyei lehetnek a kitörésre, a menekülésre, ha minden lépését figyelik?
Két afgán nő sorsának alakulását követhetjük nyomon ebben a felkavaró regényben, mely közel hozza egy távoli kultúra hétköznapjait."

forrás: libri.hu

3 megjegyzés:

Vera írta...

Aranyos a cicás...Azt gondolná az ember, "ááá ez milyen hamar megvan"....volt mit böködni

Tüzes Beáta írta...

Aranyos a cicás hímzésed!
Kitörés? Afgán nőnek jóformán semmi. Jó lehet a sztori.

Jucus írta...

Szépek lettek a hímzéseid, dícséretes, hogy előveszed a régi munkáid befejezni...nálam van, ami elfekszik sokáig :o)
Köszi a könyv ajánlót! Jegyzem!

Megjegyzés küldése