2016. december 3., szombat

Ajándék, HAED és egy ajtódísz


Mai bejegyzésemet azzal kezdeném, hogy még november vége felé csomagot kaptam Katától. Egy hajócsipke terítőt kaptam tőle, illóolajokat és kávés cukorkákat. A terítőnek nagyon szép színei vannak, remélem, az alábbi fotón is jól látszanak. Kata! Itt is köszönöm szépen az ajándékot, nagyon tetszik! :)



Ezeket a porcelángyurma szíveket ajándékba készítettem a svédországi barátainknak. Több is készült, csak azokat még nem fotóztam le. Idén nem sütöttem ki őket, csak szárítottam. Egy részüket pirosra festettem le, más részük pedig így, natúran maradt. Véleményem szerint sokkal szebb így, mint lefestve. A fotó nem sikerült jól, ez van.


Ezt az ajtódíszt a munkahelyemre, az ajtóra készítettem. Nagyon jól mutat a sötétbarna alapon. :) Itthonra is készült hasonló, de a háromból csak az egyik tobozt festettem meg. Lehet, a másik kettőt is megfestem...



No és a HAED képem. A színes fonalakkal való hímzést ezen a lapon befejeztem, már csak sok-sok fehér van vissza. Jó haladós lesz. Mostanában több más dologgal is foglalkoztam, nem hímeztem, de folytatom a képet, mert ha így haladok, tényleg sosem fejezem be. Pedig még mindig nagyon tetszik!




Jó ünnepi készülődést kívánok mindenkinek! :)

3 megjegyzés:

CathlenKata írta...

Boldog Karácsonyt!
Te is szépeket alkottál nagyon! A HAED meg szépen halad.

Jucus írta...

De szépeket mutatsz!
Hajócsipke, mmmm...gyurma díszek, mmmm...a tobozkáid is nagyon szépek! A HAED-ed is alakul! Kellemes Adventet!

xJuDesign írta...

Gyönyörűséges terítőt kaptál :) A tobozos díszed nagyon tetszik, igazán ötletes. A HAED képedhez további kitartást kívánok. Kellemes adventi időszakot 😀

Megjegyzés küldése