Ma délután új hímzésbe kezdtem, mert muszáj volt. :D A Jysk-ben jártunk, és már majdnem fizettünk, amikor egy kosárban megláttam pár leárazott asztalterítőt, (úgy látom, van egy pozitív értékelés is a termékre). Nézegettem, aztán megláttam, hogy ez bizony hímezhető! Igaz, jó nagyok a lyukak, az xek mégsem lesznek óriásiak, úgy látom, szép egyenletesen hímezhető az anyag. De ha nem hímezném ki, akkor is szép, csak úgy magában.
Itthon aztán kerestem hozzá mintát, úgy gondoltam, nem csak a sarkokat hímzem ki, hanem körben is lesz hímzés. Az anyagot szándékosan nem mostam ki hímzés előtt. Ha engedi a színét, később is engedni fogja. Mivel csak fehérrel hímzek rá, az sem zavar, ha mosás után majd rózsaszínű lesz a hímzés. Rosace fonal 3 szálával hímzek, így szépen takar.
Azért írtam mindezt, hátha valakit érdekel. :)
Forrás: a Jysk honlapja
A képen nem látszik annyira szépnek a terítő, mint igazából.
Látszik, hogy nem csak a sarok hímezhető!
A napokban voltunk a telken, és szedtünk cukkinit, úgy látszik jó lesz ebből a termés idén. De nem is baj, hiszen szeretjük. Tavaly találtam egy receptet, amit most is elkészítettem. Sőt, egy másik klassz rakott cukkini receptet is találtam, ezt is megkóstoltuk, fincsiiii! (Ez utóbbiról nincs képem.) Aki szereti a cukkinit, nem fog csalódni!
Jó étvágyat hozzá!




5 megjegyzés:
Hűha rózsás terítő ? Nem vagy semmi te nő személy.:-) Biztos szép lesz ha kész lesz.
Idén még nem vettem cukkinit :-(
Köszi! Épp most frissítettem a posztot, mert elkészült az első sarok! :)
A cukkini nagyon guszta! A terítő nagyon szép lesz!
Látom frissítettél :-)
Nagyon jóóóó....Valóban, ha megfogja a teritő, az sem lesz nagy baj... még ugy is szép marad...Ez a kis rózsa különben is nagyon szép...
Megjegyzés küldése