2016. július 30., szombat

Szösszenet


A nyaralásból szerencsésen hazaérkeztünk már csütörtökön. Azóta nem volt tű a kezemben, mert először itthon kellett valami rendet csinálni, ugyanis egy tizen-, illetve huszonéves "gyerek" nem foglalkozik azzal, hogy ha kupit csinálnak, akkor el is pakoljanak maguk után. A porcicákról nem is beszélve...

Aztán tegnap a kertbe is el kellett menni, mert sejtettük, hogy az uborka már túlméretes lesz, reméltük, hogy azért van belőle menthető mennyiség. Szerencsére volt, így lesz csalamádé, és csemege uborka is. Aztán jó sok zöldbabot is szedtem, ma pedig összeszeltük, és mehet a fagyasztóba. Van a legújabb kedvencemből, a cukkiniből is. :) Sajnos, a sok eső miatt rengeteg lett a gaz, azzal még nem tudtunk megbirkózni, csak egy részét húzkodtuk ki. Van is izomlázam rendesen, úgy látszik, hatásos a zöld fitness.

A nyaralás alatt csak egy kicsit bökögettem, egy levendulás mintát hímeztem. A bal oldala éppen fél szemmel el van csúszva, de mire észrevettem, már késő volt. Úgy döntöttem, így marad, nem bontom ki. Zsákocskát szeretnék belőle készíteni, amit megtöltök saját termesztésű levendulával. :)

Eléggé világos lett, nem is nagyon látszik, hogy a virágban kétféle lila van. Lehet, nem a legjobb színeket választottam hozzá...


További szép hétvégét kívánok nektek!

6 megjegyzés:

CathlenKata írta...

Üdv újra itthon! :-)

Palkó írta...

Nyaralás utáni munkadömping... :) - ismerős a korábbi évekből...
Szép kis mintát választottál, nálam is sorban áll egy ideje... és valszeg még egy ideig...

Vera írta...

Így is szép !! nem látszik hogy nem egyforma a két oldal, és nem is veszi észre senki!
Akkor nem igen volt idő gondolkodni, hogy milyen jó volt a pihenés... rögtön a közepébe a munkával...
Szép hetet!

Edit írta...

Kata, én is örülök, hogy hazaértünk, bár tudtam volna még punnyadni a napon. :D
Ildikó, bizony a korábbi évek tapasztalatai alapján gondoltuk mi is, hogy mi vár majd ránk. Ez a minta nagyon egyszerű, hamar kész van!
Vera, szerencsére ez a minta nem szimmetrikus, így nem is kellene egyformának lenni a két oldalnak. ;)

Tüzes Beáta írta...

Jók a színek, ne aggódj.
A kert ontja a finomságokat. Melós, de hasznos foglalkozni vele. Igen, szerintem a kertészkedés jó mozgás.

Edit írta...

Köszi, Beáta neked is! :) Több levendulás mintát szedtem össze, nagyjából ugyanazokat a színeket használnám hozzájuk. Lilából, kékből is van több, ehhez most ezt a kettőt választottam. Élőben azért jobban látszik a különbség.

Megjegyzés küldése