2016. március 9., szerda

Ajándékot kaptam!


Amikor láttam, hogy Beáta nekiállt egy cseresznyés kép hímzésének, és hogy gondjai akadtak a minta minőségével, egyből az jutott eszembe, hogy megpróbálok neki segíteni. Szerencsére a neten sok minden fellelhető, megtaláltam ezt a mintát is, és elküldtem neki. Meglepetésemre felajánlotta, hogy ha tetszik, elküldi nekem hálája jeléül azt a neszit, amit a blogján már sokan láttatok. És persze hogy tetszik a neszi! Nagyon szeretem a türkiz színt, csipkével pedig nagyon egyedi lett az egész.
Ma meg is érkezett az ajándék, készítettem fotókat is róla. Nem lettek olyan jók, mint Bea fotói, de a lényeg látszik.



Ja, és kaptam hozzá egy képeslapot is, amivel Bea jobbulást kíván nekem. :)

Múlt hét szerda déltől egészen szombatig az ágyat nyomtam, úgy elkapott valami vírus. Vasárnap már fel tudtam kelni, de még nem voltam igazán jól. Ma úgy éreztem, hogy jól vagyok, úgyhogy holnap megyek is dolgozni. Én még mindig jobban megúsztam, mint a gyerekeim (akik már nagykorúak mindketten), hiszen nekik kiütései is lettek. Elkapták a "kéz, száj, láb vírus"-t, ami sok-sok kiütéssel jár. Nekik a szájukban nem volt, viszont lett a hajas fejbőrükön, az arcukon, a kezeiken, lábaikon. És ami a legrosszabb, hogy nagyon fájdalmas ez a dolog.
Szerencsére, ezt én nem kaptam el (cseppfertőzéssel terjed), enélkül is épp elég volt a bajom. De már tényleg jól vagyok. :)

És ha már fényképezőgépet vettem a kezembe, akkor megmutatom a HAED képem jelenlegi állását, kb. a fél lap van készen a 13. oldalból.



Gondolom, most hogy újra megyek dolgozni, picit megint lelassul a hímzés, bár a hátralévő részben jó sok a fekete, és viszonylag kevés a "konfetti", tehát úgy látom, haladós is lesz. Szeretnék picit gyorsabban haladni, mint eddig, de hát a nap nekem is csak 24 órából áll.

Ja, és ha valaki azt hinné, hogy unom, hát téved! :) Nagyon szeretem hímezni ezt az óriási képet, egyre több érdekes részlet rajzolódik ki. Most persze megint a fa lombja következik, de aztán jön a kastély! A tető biztosan benne lesz majd a "sorban", és talán az emeleti ablakokból is lesz valami. Nem tudom, mert nem vizsgáltam meg a mintaíveket.
Szóval hajt a kíváncsiság is! :)

5 megjegyzés:

Tüzes Beáta írta...

A kiütéssel járó betegségről tőled hallok először. Nagyon vacak lehet. A képet jó nézni. A konfetti jelző nagyon találó!

CathlenKata írta...

Viseld egészséggel ezt a csodás tartót! A HAED jól halad, mit halad rohan! :-)
Jobbulást!

Vera írta...

Gratulálok az ajándékodhoz... szép... A betegeknek jobbulást!Én is most hallok először erről a ronda frányságos kiütésekről...
A hímzésedhez külön kalap emelés...Szép hétvégét!

Vera írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Palkó írta...

Nagyon szép ajándékot kaptál! :)
A képpel is jól haladsz!
Kívánok teljes gyógyulást mindenkinek! És szép hétvégét! :)

Megjegyzés küldése