Sajnos, nem sokat haladtam a HAED képpel. Ez a nagy melegnek, majd a nyári szabadságolásnak köszönhető, a munkahelyen is több munka maradt rám. A 40 fokos melegnek egyelőre vége, de újra melegszik az idő, már ma is érezhető volt. A munkahelyemen nincs klímaberendezés, csak ventilátor, és még úgy is 30 fokban kellett dolgozni, nem volt kellemes.
Végre, nekem is eljött a szabadság ideje, már nagyon kellett. Igaz, hogy május közepétől 3 hét táppénzen voltam, de az ugye teljesen más, mint amikor az ember igazi szabadságot vesz ki.
A HAED kép 6. mintaívét bökögetem, egy ideje már csak fehéret kell hímeznem, mert minden színeset kivarrtam. Megint nem nagyon látszik a különbség a kékek és a fehér között, élőben egy fokkal jobb. Sajnos, túl lassan halad...
6. lap
Nem a teljes, mert amíg nincs kész a 6. lap,
addig nem veszem le a keretről.
Tavasz végén kitettem az erkélyre a szobában áttelelt 3 bougainvilleát (murvafürtöt), és most szépséges virágokkal örvendeztet meg mindegyik. Olyan szép, ahogy a kis fehér virágokat színes levelek veszik körül! Egyre több színes "virág" lesz rajtuk. :)
A háttérben, bent a szobában pedig szépen nyílnak az orchideák. :)
Összesen 7 orchideám virágzik most. :)
Az asztalon eper, menta, citromfű, levendula van a cserepekben, ládában.
Jövő hét vége felé nyaralni indulunk, a HAED
képet nem tudom vinni, ahhoz túl nagy. Régebben már kinyomtattam egy
cicás mintát, az anyagot is leszabtam hozzá. Leginkább fekete szín kell
hozzá, éppen ezért nem lesz nagy kihívás. :)







5 megjegyzés:
Nem halad ez lassan, csak lassan bontakozik ki. Erőt adtál a kitartásoddal nekem is. Köszönöm. Én imádom nézni a munkák haladását. Nem lehet könnyű, de nagyon szép lesz!
Oltári, hogy haladsz a képpel, ha marad az ütem év végére majdnem kész is lesz:-)
Az a 80-90 szem fehér meg nem fog ki rajtad tudom.....
A HAED-hez kitartást kívánok!
A macskás nagyon jó terv! (főleg mert macskamániás vagyok :D )
Jó nyaralást kívánok!
Szépen haladsz, csak csodálni tudlak!
Ezzel a mini macskás képpel meg hipp-hopp készen leszel! :)
Kívánok én is nagyon jó pihenést!!!
Beáta, tényleg nem könnyű ezt hímezni, és ezt te is pontosan tudod, hisz te is hatalmas fába vágtad a fejszédet a csodaszép hímzéseddel. Sok a színváltás, de megéri a fáradozást.
Kata, ez a HAED tutira nem lesz kész év végére, sőt, örülök, ha az első sor végére érek addigra. Ezen a 6. lapon is van vagy 900 xszem, amit még ki kell hímeznem fehérrel... De most belehúztam. :)
Polly, köszi! :)
Palkó, a macskás kép nem mini, csak a kép csalóka, amit ide feltettem. 170x62 xszem lesz, de biztosan haladósabb, mint ez a HAED.
Megjegyzés küldése