2015. május 4., hétfő

HAED - az ablak


Két és fél nap alatt minden szabadidőmben bökögettem a HAED képbe, így van is látszatja. Az ablakkeret és az üvegen átlátszó részletek elkészültek. Azt hittem, kevesebb benne a "konfetti", de a ma délelőttöm és délutánom egy kis része arra ment el, hogy ezeket az egy szemes öltéseket belehímezzem.
A képen nem mutat olyan jól, mint élőben, most még nem is szedem le a keretről, hogy látszódjon a teljes, eddig kész rész, majd ha a 3. lappal is megleszek, mutatom.

Számolgattam, hol tartok vele. Amennyiben elkészülök a 3. lappal, már pontosan 6 %-a lesz meg a képnek. Mindez 2 hónap alatt... De amíg a 3. lapot is teljesen kiszínezem, addig még 1053 xszemet kell böknöm az aidámra, annak egy nagy része fekete lesz, úgyhogy megint haladós.


Idén nem ültettem az erkélyre muskátlikat, bársonyvirág- és lángvirág magokat szórtam a virágládákba, már ki is keltek. A kertből pedig hoztam haza eper palántákat, azokat is elültettem a ládákba, illetve virágcserepekbe. Már jó sok virág van rajtuk, remélem, lesz némi termés is. Tavalyról megmaradtak a zsebes korsókba ültetett növények is, az egyik fajta már virágzik is. :)

Virágok az erkélyen




9 megjegyzés:

Jucus írta...

Visszatekertem, hogy megnézzem a célt :) Nagyon szép lesz és jól haladsz!
Az erkélyed virágai gyönyörűek!

CathlenKata írta...

Mond mit szedsz? Gyorsítót? Vagy nem alszol ? Füstöl a tű a kezedben , annyira látni szeretnéd készen ugye?
A virágokért picit irigy, ládám van, de az előszobában árválkodik üresen. :-(

Edit írta...

Jucus, jobb oldalon is kint van a kép, valami hasonló lesz kihímezve az enyém. :)
Kata! Most szabadságon vagyok 3 napig, na meg a hosszú hétvége is jót tett. :) Annyira jó látni, ahogy alakul. Mint írtam, egyes színekkel nagyon gyorsan lehet ám haladni, pl. a feketével, meg a sötétzölddel, csak azok a fránya pixelek ne lennének...
(Csak így, zárójelben jegyzem meg, hogy az ablakokat még mindig nem pucoltam meg!)

Cat írta...

Gyönyörű lesz ez a kép és tényleg jól haladsz! :-)
A virágaid gyönyörűek! A sárga kristályvirágod különösen szép, nekem lilám volt, de a télen sajna elfagyott. :(

Vera írta...

Sokat haladtál, olvastam szabin is voltál... Persze igy gyorsan megy...
Én meg egy kis tenyérnyi hímzéssel bíbelődőm már napok óta. BBBBrrr...
Olyan jó látni ahogy alakul...
Virágjaid meg gyönyörűek...sárga virágot hogy hivják?
Edit szép hetet!

Palkó írta...

Gyönyörűek a virágaid és fantasztikusan jól haladsz a képpel! Még a végén elkészül... :))))))))

Edit írta...

Köszi, aranyosak vagytok! Ma nem haladtam szinte semmit, mert végre megtisztítottam az ablakokat, kimostam az összes függönyt, meg egy csomót takarítottam. Csak estefelé hímeztem bele pár szálat, de az semmiség...

Vera, a virág neve sárga kristályvirág (Delosperma nubigenum), pozsgás. Egy zsebes korsóban van, télen is ott volt kint az erkélyen, még csak nem is takartam.
Ezen a képen (a blogomban) tavaly már mutattam, de akkor épp nem virágzott.
http://2.bp.blogspot.com/-X8Gw8lnk1mw/U5ySL6qnhqI/AAAAAAAAD54/R_sljJ2Aez0/s1600/Nyar+erkely.jpg
A lila is talán virágzik nemsokára, nem tudom, mert a cica előszeretettel megrágcsálja.

Vera írta...

De hülye vagyok... megírtam a megjegyzésem és kimenetem a blogodról...
Szóval nagyon köszönöm...majd utána nézek... nekem van egy hasonló de pirosszínű a levele meg olyan mint a kukacvirág levele, csak sokkal dúsabb...

Edit írta...

Nincs mit! :)

Megjegyzés küldése