2015. február 26., csütörtök

HAED - Window With A View


Az előző posztom kommentjében válaszoltam Jucusnak, akkor írtam, hogy valószínűleg én nem fogom kihímezni a nagy RP szívet, mert más tervem van, konkrétan az a HAED kép, amiről itt már írtam. Vera kérte, erről írjak többet.

Emlékeztetőül, miről is beszélek:


Sokat hezitáltam a HAED-del kapcsolatban, hogy mi legyen, nekikezdjek-e vagy sem. A minta 25-ös vásznat javasol hozzá, az xszemesbolt tulajdonosának, Juditnak jóvoltából egy kis darabkán kipróbálhattam, hogy látnék-e rá hímezni. Addig ugyanis nem akartam megrendelni a 25-ös vásznat, amíg nem tudom, hogy érdemes-e. Sajnos, mint kiderült, nem látom elég jól azt az anyagot, még az olvasó szemüvegemmel sem. Ezért úgy döntöttem, hogy 18-as Aidára fogom hímezni. Ez az anyag megfelel, mert most az RP-ket is ezekre hímzem, és ezt legalább jól látom.

Összeszedtem, mi minden kellene ehhez a projekthez. Kellett 1 méter 18-as Aida, minimum 90 szín, de persze több színből több motring is szükséges, így nagyjából 135 motringot kellett rendelnem. Úgy gondoltam, hogy minden színt megrendelek, noha ezek többsége itthon is megvolt. Rendeltem még hozzá bobinázó kartonokat is, több estén keresztül tekergettem fel a fonalakat :) Meg még 2 tűt is kértem, de lehet, hogy megmaradok a régi kis tűmnél.

Mivel ez a rendelés elég nagy összegű volt, megkérdeztem Juditot, hogy lesz-e mostanában ingyenes szállítási nap az xszemesboltban. És szerencsém volt! Mert akkor hétvégén volt lehetőség úgy rendelni, hogy ingyen hozta ki a futár. :))) Ez is sokat számított.

Most már minden egyben van, előkészítve a kezdésre, bár az anyagot még nem szabtam le, és nem jelölgettem be. Az is eltart majd egy darabig.

Egy kép a kezdő "készletről". :)

De mielőtt nekikezdenék, befejezem a RP-ket. :)

14 megjegyzés:

CathlenKata írta...

Anyám borogass, hány oldalas a mintaív?
De csodálatos lesz az már biztos!

Edit írta...

Khm... 63 oldal... Lehet, a hátralévő időm erre fog rámenni... :D

Vera írta...

AAAAAAzta............63 oldal???????????????,Te jó ég... és ennyi szín...HHHú én meg drukkolok...
Egyébként tudtam hogy belevágsz... tudom milyen érzés...Akkor még hogy hány centi lesz azt nem tudod? én kimosható tollal jelölök... és bevált...

Edit írta...

Vera, nagyjából 90x60 cm lesz a 18-as Aidán. Remélem, a keretezést majd házilag meg tudjuk oldani, mert ekkora képzet nem fogok kereteztetni, kész vagyon. De hol van az még!
Én is régóta kimosható tollal jelölök, még ha kicsi mintát hímzek, akkor is. Valamiféle biztonságérzetet ad. Ritkán szoktam elszámolni - ez most ezekre az RP mintákra nem igaz - de ha elszámolom, akkor nagyon hamar észreveszem.

Palkó írta...

Tudod, emelem a kalapom! Én biztos, hogy nem vágnék bele, 100 év alatt sem lenne türelmem kihímezni... A 18-as Aidát látod? Az sűrűbb, mint a 25-ös vászon...
Drukkolok majd Neked, és örömmel várok minden fázisfotót!!!

CathlenKata írta...

Nem vagy semmi, de ahogy ismerlek 1 év és készen lesz. :-) De kerek hímzőrámára nem tenném, csak keretre . (Ha kell szólj kölcsönadok egyet)
Nézegetem a képet csodálom, mert álomszép , és közben elmosolyodtam, mert pókhálós az ablak :-D

(Csak halkan megjegyezném a 18.-as Aidán nagyobbak a lukak jobban látni, mint a 25.-ös vásznat, főleg ha valaki szemüveges, pl mint én. )

Edit írta...

Ildikó, a 25-ös vásznon szerintem minden lyukba kellene ölteni, attól lesz szép sűrű. Persze, kisebb is lenne a kép, ugyanis míg a 18-as Aidán 1 cm-en 7 öltés van, addig a 25-ös vásznon 10 öltés. Ha csak minden 2. lyukba öltenék, akkor óriási xek lennének, és bizony az 1 m-t is jócskán meghaladná a mérete.
A 18-as Aidát egyelőre még jól látom, ezért döntöttem amellett.

Katám! 1 év biztos kevés lesz, jóval kisebb képekkel, is elbíbelődtem hónapokat, aztán csak 4 mintaívesek voltak. Úgyhogy fel kell kötnöm a gatyát, ha még ebben az életben ki szeretném hímezni.
Van hímzőállványom, már régen csinálta nekem a férjem. :) Majd felhozatom vele a tárolóból.

Köszönöm a kommentjeiteket, nagyon lelkesítőek, már alig várom, hogy belekezdjek! :)))

CathlenKata írta...

Az jó ha van állványod, ilyen nagy képet kis kereten nem jó hímezni, mert elnyomod az xeket, arról nem beszélve , hogy sokáig dolgozol rajta bizony elkoszolódna, így majd csak annyira fog amennyi szabadon van.
Nekem is van HAED képem , de most nem menne. Még a Pipacsost sem csinálom, mert ahhoz is illene keret, mert az anyaga , hááát izééé..... :-)

Vera írta...

Lelkesíteni kell, arra itt vagyok én is...Írtam tegnap de kitöröltem, de mível szóba jött, jó lesz ha bele húzol, mert én is szeretném látni készen....
Már alig várom hogy lássunk belőle valamit...Állványon meg tán nem könnyű hímezni...ilyenkor volt anno... hogy ült valaki a másik felén és visszaszúrta a tűt...

Jutka írta...

Ez tiszteletre méltó elhatározás! Örömteli hímzést, sok szabadidőt és kedvet kívánok hozzá!

Edit írta...

Köszönöm a lelkesítést, igyekszem majd nekikezdeni, de előbb tényleg befejezem az RP sorozatot.

Tüzes Beáta írta...

De jó ezt nézni! A kezdet...

Klaudia írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Klaudia írta...

Jó nagy fába vágtad a fejszédet! :)

Megjegyzés küldése