Ezt le kell írnom, mert magam sem hinném el, ha nem tapasztaltam volna meg.
Ülök itt a fotelomban, az ölemben a laptopom. A cica idetelepedett a bal oldali karfára és dorombol. Engem néz, látom, pedig szándékosan nem nézek felé, csak úgy fél szemmel lesek oldalra. És ekkor felemeli a lábát és megsimogat. Először azt hiszem, véletlenül. Ránézek, elveszi a mancsát. Megint lesem, mit fog csinálni. És megint megsimogat. Behúzott karmokkal, puha kis lábával, óvatosan megérinti az arcomat. Újra ránézek, megismétlődik az előző jelenet.... és még néhányszor...
Persze már máskor is simizett. Ült a földön, felnézett rám, és közben megérintette a lábamat. Többször is.
Olyan szívmelengető. :)
Hát hogy ne lehetne egy ilyen állatot szeretni, amely különb sok embernél is?
4 megjegyzés:
De kár, hogy nem tudtad fotózni. Elképzelem, mert hasonló élményem nekem is volt. Szól, hogy foglalkozz vele is kicsit.
Ezt most nagyon jó volt olvasni :)))
Ügye milyen édesek tudnak lenni???? tényleg jó ,hogy Te is leirtad...És akkor tudod hogy gyógyító hatásuk is van? ahogy simogatod,és ahogy dorombol...Ez igaz is...
Fotóm az nincs erről a pillanatról, de az emlékeimben biztos rögzülni fog.
Gyerekkoromban, amikor családi házban éltünk, több macskánk is volt, de a panel lakásba nem akartam. Sajnáltam, hogy be van zárva. De aztán engedtem a nagylánynak, és lett ez a cicánk. És nem bántam meg. Sokszor betelepszik az ölembe, dorombol és tényleg nekem is jó érzés, hogy a cica jól érzi magát. Talán így köszöni meg, hogy jól bánunk vele. :)
Megjegyzés küldése