2013. január 21., hétfő

Hímzés és gyöngy


Először is el kell mondanom, hogy nagyon örültem annak, hogy az előző bejegyzésemben feltett kérdésemmel kapcsolatban nagyon gyorsan kaptam segítséget. Még aznap meg is rendeltem a q-snap keretet. Közben Kata is benézett hozzám, írt is nekem emilt, csak már későn. Jól le is lettem szúrva, hogy miért nem kérdeztem meg őt, neki van ilyen kerete, elküldi nekem. 
Tudjátok, én csak igen végső esetben kérek segítséget itt a blogon, pl. amikor már égen-földön nem találtam fehér Rosace fonalat. Nem szeretek "kéregetni", még akkor sem, ha tudom, hogy mindig van olyan, aki szívből, szeretettel segít. Nos, ilyen volt Kryx a fonalakkal és ilyen Kata, akitől elmondhatatlanul sok szép dolgot kaptam már, főleg gyöngyös témában.

Pénteken munka után már itthon voltam, amikor csengetett a postás. És mit hozott? Egy csomagot Katától. És mit kaptam? Többet között egy q-snap-et. Annyira, de annyira örültem, ezt el sem tudom mondani. Rögtön áttettem rá a hímzésemet, és le is fotóztam, úgy, hogy még nem próbáltam ki, milyen így hímezni. Később aztán bökögettem is bele, és mondhatom, nagyon-nagyon jó ezzel a kerettel hímezni. Meg is jegyeztem magamban, hogy épp egy utálatos résznél tartok, a virágoknál, és sajnos tele van 3/4 öltésekkel, de ezzel a kerettel még ezeket a részeket is élvezet hímezni! A megrendelt keretet pedig ma hozta a postás, éppen ekkorát küldött Kata is. Végül is nem baj, hogy kettő van, a kerek fa rámáimból is több azonos méretű van.

Mutatom, hogy hol tartok a tengeres hímzésemmel. Ebbe csak pénteken este és szombaton este bökögettem, mert vasárnap más tervem volt. Mindjárt arról is írok, de előbb a fotó:


És akkor a vasárnapi alkotás.
A türkiz kaboson fimo gyurmából van, én készítettem. Készült még mellette két ovális darab, illetve 2 golyó is. Az ovális darabok is körbe vannak már hímezve, már csak a szélükre hiányzik a gyöngy, pici díszítés. A golyók meg a nyaklánc részét fogják képezni. Úgy érzem, hogy ennek a medálnak az aljáról még hiányzik egy "lógica". Arra gondoltam, hogy vagy egy csepp alakú, vagy egy hosszúkás, henger alakú darabot fogok gyurmázni, azt fűzöm fel némi gyönggyel körítve. A fejemben nagyjából már össze is állt az egész. Ez a medál nem kis darab, de nekem már most nagy kedvencem. A hét végén már szeretném viselni a fiam szalagavató bálján. Majd meglátom, hogy haladok vele. Ez pl. vasárnap 13 órától kb. 22 óráig készült. Sok munka, de megérte.


7 megjegyzés:

Palkó írta...

Most már legalább azt is tudom, mi az a q-snap-keret... :)
Gyönyörű ez a medál... látszik, hogy sok-sok munkaóra, de nagyon szép lesz!!!
Gratulálok a fiadnak! Jó mulatást! :)))

Névtelen írta...

Gyönyörű a medál!! Nekem is van egy q-snap-em,én is szeretem.

Dóra írta...

Centiben mekkora a kereted? Nekem van egy 25 centisem, négyzet alakú, de jól jönne egy nagyobb. Ha nagyobb, és felesleges, akkor szívesen átveszem.

Edit írta...

Köszönöm! :)
Dóra, a hímzőkeret 20x20 cm (8x8 inch). Nekem pont jó a mérete. :)

Vera írta...

Ezzel a kerettel most égtem le máshol.... Az hogy igy hivják azt sem tudtam... de olvasgattam a blogokat, de nem irtam azonnal... hanem később.... irtam máshol hogy kiváncsi leszek a keretre... ez ám az égés....
Szép lett a medál.... és természetesen a xszemesed is gyarapodik... Jó varrogatást!

Edit írta...

Vera, neked is köszönöm! :)
Most kicsit talán látványosabb az alkotási kedvem, mert jobban vagyok megint. Vannak időszakok, amikor élni sincs kedvem, nemhogy bármit a kezembe venni. De most jó, ez a lényeg.

Vera írta...

Elhiszem.és tudom.......... milyen.. hasonló a cipőm.... de kézimunkával probálom átsegíteni magam....persze hol sikerül.... hol nem.... Szép estét!!!!!!

Megjegyzés küldése