2012. június 12., kedd

Legutóbbi munkáim

Vasárnap, az utolsó bejegyzésemben említettem, hogy az elmúlt időben kikerült még pár dolog a kezeim közül. Az egyik, a sárga szalagrózsás medál a barátnőmnek készült, akinek múlt héten volt a szülinapja. Átadni még nem volt lehetőségem, de beszéltem vele, és említettem neki, hogy egy sárga színű ajándékot fog kapni tőlem. Azt mondta, szereti a sárgát. Ez már fél siker. Megmutatom, milyen lett:


Aztán találtam egy egyszerű gyűrű mintát, vagyis egy videót, gondoltam, megfűzöm a zöld hímzett medálhoz, ami a tanárnőnek készült.


Utána a kezembe akadt egy borostyán színű üvegkavics.
Ez is kapott egy kis ruhát. Még nem tudom, mi lesz a sorsa.


És egy kakukktojáscica.
Nagyon meg volt rémülve, ugyanis éppen porszívóztam,
azt pedig nagyon utálja. Bemenekült a WC kézmosóba.
(Most is fúr valamelyik szomszéd, és szegény cicus azt sem tudja,
hová bújjon félelmében.

Jól megnőtt őkelme, ugye? 1 éves már.

Tudom, nem képviselnek az alkotásaim nagy értéket, nem nagy számok, de ahhoz képest, hogy sosem voltam túl kreatív és ügyes kezű, nem vagyok elégedetlen. Elfoglalom magam, örömet okoz a molyolás, és ha rajtam kívül valakinek még tetszik, az külön öröm számomra.

Köszönöm, ha néha benéztek hozzám! :)

3 megjegyzés:

Palkó írta...

Nekem mindhárom nagyon tetszik, de legjobban mégis a borostyános :)
Az jó, ha neked örömet okoz a "molyolás" :), a kézművességnek - szerintem - éppen ez a célja. És ha valaki másnál is célba ér, akkor az különdíj :)))

Tündérke írta...

Nagyon szépek, a vidám sárga medál a kedvencem :-)

A cicuska nagyon aranyos :-)

CathlenKata írta...

Csúúúcs!

Megjegyzés küldése