2012. május 10., csütörtök

Gyöngyhímzés

Mindig is csodáltam azokat, akik gyönyörűséges gyöngyhímzett medálokat, karkötőket, nyakláncokat készítenek. Tegnap nálam is elindult a vezérhangya, bár még nem is tudtam igazán, hogy gyöngyhímzéssel fogom befejezni. Este a gépemről meghímeztem a mintát, ma pedig gyöngyöztem. Nem mondom, hogy nem fáj a kezem, de annyira izgatott voltam, hogy milyen lesz, hogy befejeztem. Nem lett kicsi, kb. 6,5 cm a szélső gyöngyökkel együtt, így még azt sem tudom, hogy mi lesz végül. Én nagyon medált szerettem volna belőle, de úgy túnik, hogy annak nagy lesz. Az volt az elgondolásom, hogy jobbra fent és balra fent karikát teszek 1-1 gyöngybe, majd azon szalagot fűzök át. Nem tudom, jó lenne-e.

Szeretnék ötleteket, örülnék, ha megtisztelnétek pár jó gondolattal, 
befejezési móddal! :)



Fotózni még mindig nem tudok...

Mivel maga a technika nagyon tetszik, biztosan nem ez az utolsó darab, amit így készítek el. Már csak azt kell elérnem, hogy sokkal kisebbre tudjam elkészíteni a hímzett részt. Ez lenvászonra készült, egy turiban vettem még valamikor egy óriási darabot, és még mindig nagyon sok van belőle. 1x1 szálon nem látom hímezni, 2x2 szálon meg viszonylag "nagy" lesz, ilyen, mint a képeken. Nagyon tetszenek a színes, miniatűr virágok is, annyira szeretnék pl. olyanokat hímezni. De meg kell találnom hozzá a megfelelő anyagot. Na szóval még lesz folytatás... :)

6 megjegyzés:

Vera írta...

Nekem nagyon tetszik... Most jöttem egy másik blogról... Mennyi minden van amit még nem csináltam,és nem értek hozzá... mint ehhez sem...Én nem tudok tanácsot adni..de nagyon kis aranyos..

Palkó írta...

Ötletem sajnos nekem sincs, de nagyon-nagyon tetszik! Annyira finom, szép színekkel dolgoztál - és a gyöngyhímzés teljesen elegánssá tesz!
Kimértem a 6,5 cm-t. Azért manapság ekkora medálokat még simán hordanak :) Tényleg a felfűzésre kellene valami hozzáillőt találni... sajnálom, hogy nem tudok segíteni... :(

Anita írta...

Tényleg nagyon szép, úgyhogy várom a folytatást. :)
Nagyítóval sem látnád az 1x1 szálat? Mert máskülönben nem hiszem, hogy tudod kisebben kivitelezni.

Jutka írta...

Nagyon tetszik!:)))

Jutka írta...

Talán női övcsatra?????????????

Edit írta...

Köszönöm az ötleteket! Azt hiszem, hogy egy kerek dobozka tetejére fog díszként rákerülni.

Megjegyzés küldése