Jól eltűntem egy időre, de legalábbis semmi olyasmit nem mutattam, ami a kezeim közül került ki. Most hoztam pár dolgot. Az első mindjárt a peyote háromszög. Hát, nem lett tökéletes, de első darabnak nem rossz - valószínű mostanában azonban nem fogok ilyesmi fűzni. Azt még nem tudom, hogy milyen láncon fog lógni, lehet, hogy marad ezen a bőrszíjon.

Ezek a pillangók plasztikra készültek, egyikbe már bele is vágtam. A hátoldalukra filcet fogok ragasztani. Bambusz pálcikára tűzöm őket, és virágdíszek lesznek belőlük. Egyik-másik ajándék lesz.
Ezzel el is fogyott ez a szép átlátszó plasztikom.
Pénteken elvittem kereteztetni a Lanarte képeimet. Viszonylag széles, fehér keretük lesz, a kiválasztásukban segített a kolléganőm is. Elsőre furcsán hat, főleg azért, mert a keretezett képeimnek barna keretük van, de biztos vagyok benne, hogy ez most jó választás volt. Utólag néztem meg a neten, ott is fehér keretük volt. Igaz, azok keskenyebbek. Éppen a színük miatt nem tudom, hová fogok őket akasztani (bár a sárga falon biztosan jól mutatnak majd), de szeretném, ha a nappalit díszítenék. Április 21-én el is hozhatom őket a keretezőtől. :)
Ezek a pillangók plasztikra készültek, egyikbe már bele is vágtam. A hátoldalukra filcet fogok ragasztani. Bambusz pálcikára tűzöm őket, és virágdíszek lesznek belőlük. Egyik-másik ajándék lesz.
Ezzel el is fogyott ez a szép átlátszó plasztikom.Pénteken elvittem kereteztetni a Lanarte képeimet. Viszonylag széles, fehér keretük lesz, a kiválasztásukban segített a kolléganőm is. Elsőre furcsán hat, főleg azért, mert a keretezett képeimnek barna keretük van, de biztos vagyok benne, hogy ez most jó választás volt. Utólag néztem meg a neten, ott is fehér keretük volt. Igaz, azok keskenyebbek. Éppen a színük miatt nem tudom, hová fogok őket akasztani (bár a sárga falon biztosan jól mutatnak majd), de szeretném, ha a nappalit díszítenék. Április 21-én el is hozhatom őket a keretezőtől. :)
4 megjegyzés:
Klassz a peyote én nem látok hibát rajta. A lepkés is jól néz ki.
Szerintem nagyon jól néz ki a gyöngyös medál! És a pillangók is igazán mutatósak! Megkérdezhetem, mivel fogod a filcet a hátoldalukra ragasztani? Ugyanis én régen egy kétoldalú ragasztóval csináltam, de az a fajta elfogyott, a kreativ bolt ahol vettem bezárt, az uj kétoldalú ragasztóm meg nem ragasztja oda.
Köszönöm! :)
Valikaa: a filcet hobbi ragasztóval ragasztom fel, citromsárga, hasas műanyag flakonban kapható - kézműves boltban vettem. Mindent ezzel ragasztok, viszonylag gyorsan szárad, és ha át is áztatja az anyagot, száradás után nyoma sincs. Nekem nagyon bevált.
Egyszer pl. eltörött a cukortartóm fa teteje, és úgy megragasztottam, hogy amikor kerestem, hogy hol volt eltörve, nem találtam... :)
Hűűű, nagyon ügyes vagy. Csodaszépek a lepkéid, igazán élethűnek látszanak. Vigyázz, nehogy szárnyra kapjanak.
Megjegyzés küldése