2011. április 26., kedd

Keretezés

Nos, mutatni valóm nincs... :((( Április 21-re ígérték a képeim keretezését, el is készültek, de nem hoztam el őket a keretezőtől. Ugyanis letakartak legalább 2 sort a hímzésből... Ez nem is lenne nagy probléma egy olyan hímzésnél, ahol nincs semmi jelentősége, de ennek a két Lanarte képnek a lelke a hímzett keretben lévő cirkalmasság (vagy mi a szösz). Annyira rosszul nézett ki a keretben úgy, hogy bizonyos részei nem látszottak a szélmintának, elmondani nem tudom.

Mondtam a hölgynek, ha meg tudják csinálni, akkor ott hagyom, ha nem, inkább mondják meg, és elhozom tőlük. Természetesen megcsinálják. Mára ígérték a kijavítását. Persze, azt hozzátette, hogy ez a keretezés most kárba veszett, mert méretre készítették, és a kész keretet már nehéz eladni. Felajánlottam, hogy viszek olyan hímzést, ami esetleg jó lehet bele. Vittem is ma, próbálgatta, aztán mondta, hogy mivel ehhez plusz paszpartut szeretnék, ennyivel meg ennyivel fog többe kerülni. Na, ekkor már kész voltam. És még előhozakodott azzal az ötlettel, miszerint a főnökasszonya azt üzente nekem, hogy hímezzek még 2 sort a képek minden oldalára, mert akkor azokat letakarják, és nem látszik majd az anyag a hímzett keret és az igazi keret között (merthogy állítólag nem lehet egyenesen felkasírozni a hímzővásznat a fóliára)... Esküszöm, ezek nem normálisak! A két képnél ez 2 ezer feletti x-et jelentene, és mivel én fel-le öltögetek, ez nem kis munka (egyébként sem). Erre már végképp elegem lett, fogtam az összes hímzésemet, és eljöttem. Persze, elnézést kérem, amiért ilyen problémát okoztam...

Hogy ezek után mit csinálok a hímzéseimmel, nem tudom. Merthogy hozzájuk nem vihetem, az már tisztán látszik. Párnának is jól mutatnának, de nagyon sajnálnám őket használatba venni.
Van másik keretező is, nemrég fedeztem fel, csak nem tudom, hogy ő maga keretez, vagy ő is oda viszi, ahol ezek kereteznek.

Ja, és hogy árat is említsek, 3600 forint lett volna egy egyszerű, erezett, széles, fehér fakeret. Nem sok érte? Ha azokat a hímzéseket tették volna bele, melyeket ma vittem (pici 4 évszakos sorozat), egy ezressel többe került volna a paszpartu miatt. Tehát bekereteztethettem volna olyan hímzéseimet, persze plusz pénzért a két Lanarte-on felül, melyeket most nem is akartam, csak mert ők elsőre nem jól kereteztek. Legalább valami kedvezményt adtak volna, de nem. Plusz paszpartu, plusz pénz.

De az is lehet, hogy szimplán velem van a baj...

16 megjegyzés:

Magdi írta...

Én is simán elhoztam volna! Egy rosszul sikerült keretezés tönkreteszi a legszebb munkát is, és ezen még az árengedmény sem segít, mert ami csúnya, abból még akkor sem lesz szép, ha ingyen csinélják!

Huligánlány írta...

Ajjajj...

mondjuk, ott kellett volna a dolognak kezdődnie, hogy kezüket-lábukat össze kellett volna törni, mert ők követték el a hibát...

jól tetted, hogy eljöttél...

Judit írta...

Bizony, jól tetted, hogy elhoztad őket. Nem is értem, hogy miért nem a kuncsaftok pozitív véleménye a fontos a számukra?!?!
Az meg, hogy hímezz még 2 sort körbe.... Felháborító, hogy ezt látta megoldásnak.

Valikaa írta...

Hú hát ez nem semmi. Jól megjártad. Teljesen le vagyok döbbenve a hozzáállásukon. Még hogy te hímezz hozzá... nekik lenne a dolguk normálisan keretezni. És egy saját hibájuk után mindent meg kellene tenniük, hogy úgy tudj távozni, hogy még visszamész. Legalábbis ez lenne az érdekük. nem?
Döbbenetes... Ezek után jó, hogy nem hagytad ott az alkotásaid!!!

Christine írta...

Nem, nem veled van a baj! Ha valamit elront a keretező - és biztosan nem te kérted azt megrendeléskor, hogy takarjanak le két sort, akkor az lenne a normális, hogy beismerik a hibát, és az elrontott keretezést egyáltalán nem fizettetik ki veled, vagy legalább valami jó kis engedményt adnak. Felháborító!

Tündérke írta...

Megdöbbentő, felháborító...

Ez a mondat: "nem lehet egyenesen felkasírozni a hímzővásznat a fóliára" marhaság. Csak ők nem tudják, hogyan kell.

sample írta...

Nem semmi a bör vastagság a fejükön.
Nem tudnak kassirozni,mérni és kereskedni és még a végén téged kiálltanak ki hibásnak?
Kit érdekel,hogy mit tesz a hibás kerettel.Miért nem mérte meg a mintát pontosan?
Mi van az árengedménnyel amit azért kéne fizetnie,mert nem készült el időre a hibátlan keretezéssel?

Nehogy már Te érezd magad rosszul,mert béna szakbarbárok a szakmához.
Egy pillanatra se legyen rossz érzésed.
Szomorú.hogy ilyen emberek iparosnak mondhatják magukat.
Remélem nem fizettél nekik egy fillért sem.Még a keret árát sem.
Egyenlőre ők tartoznak neked és nem fordítva áll a helyzet.

Edit írta...

Köszönöm a hozzászólásokat! Annyira örülök, hogy ennyien együtt éreztek velem! :)

Szerencsére nem akarták velem kifizettetni a keretet, amilyen "izé" vagyok, még én ajánlottam, hogy viszek bele illő munkámat, hátha jó lesz. Csak arra nem gondoltam, hogy nem akarnak belőle engedményt adni, hanem még plusz pénzt is kérnek. Legalább a paszpartut adták volna ajándékba... MINIMUM!

Számomra is felfoghatatlan, hogy egy hosszú ideje működő keretező cég képtelen egyenesen felkasírozni egy hímzést. Tegnap még azt is mondták, hogy a gobelinezőknek is azt szokták javasolni, hogy hímezzenek plusz sorokat, mert valamennyit letakarnak belőle... És még hozzátették, hogy ez most jó lecke volt... Hát nekem az volt. Valószínűleg a tájukra sem megyek többet!

CathlenKata írta...

Megáll az eszem és ácsorog!
Az igazi keretező nem csinál ilyet!
Részemről elejtettem volna egy megjegyzést a fogyasztóvédelemről.
Talán észbe kaptak volna.... nehogy már a nyúl vigye a puskát!


Nekem anno Andee a legelső eléggé ferde tűgobelinemet is olyan csodásan megcsinálta, hogy nem is lehet látni milyen volt egykoron. Kár hogy bezárt:-(

Edit írta...

Bizony-bizony Andiék tutin kereteztek, én is sajnálom, hogy bezártak. :(

sample írta...

Bizony rég volt az már.Ők valóban minőségi munkát csináltak anno.
Jó lenne hallani rólluk.

jutka írta...

Úgy látom ez a kereteztetés többünknél neuralgikus pont. Legutóbb nekem is nagyon rosszak voltak a tapasztalataim - Győrben. Talán már nem szakmaként művelik, hanem csak vállalkozásként és ekként is pocsékul.

Dóra írta...

Egyszer nekem is mondta egy keretező, hogy ha telibe hímzem a képet és nem akarom, hogy a szélét takarja a paszi, akkor plusz két sort öltögessek rá, tök mindegy, hogy milyen színnel. Hát rohadt nagy meló lenne az.
Viszont a Lónyay utcán símán keretezték úgy a Capuccinos képemet, hogy tökéletesen a szélső sor x mellé tették a paszit. Szóval meg lehet csináni, csak akarni kell! Jobb, hogy elhoztad!

napcsi írta...

Keretezés... tudod mi jutott eszembe róla? Az, hogy lassan 5 éve nem kereteztettem. Nem is tudom mit fogok csinálni, ha olyan munkával készülök el, ami klasszikus képkeretet kíván:-)

napcsi írta...

Most olvastam végig a hozzászólásokat. Csak egy megjegyzés. Andiék nem zártak be. Csak Andi:-( A keretezés jelenleg is működik.
(A fenébe is..... nagyon hiányzik!!!!!) Bocsi, de feltört belőlem, és mostanában egyre többször jut eszembe a boltom, a vevők, a szebbnél szebb hímzések, a találkozók, a beszélgetések, az ahogy tanítottam keresztszemezni a vevőket, szóval minden hiányzik.
Nincs mese, nyitnom kell egy boltot. Talán ez az életcélom:-)

Edit írta...

Andikám! Lesz még neked boltocskád! :)

Megjegyzés küldése