Múltkor írtam, hogy elkezdtem olvasni az Alkonyatot. Nos, kb. 4 este alatt el is olvastam. Jó ideje megvettük, még éppen csak megjelent. A lányom azonnal el is olvasta, én csak mondogattam, hogy el fogom olvasni. Valahogy annyira nem vonzott az egész. Aztán amikor a Bird and berries-t befejeztem, muszáj volt valamivel elfoglalnom magam, hogy ne a munkán járjon folyton az agyam. Elkezdtem olvasni... És... nem tetszett... Aztán egyszer csak azon kaptam magam, hogy sodor a történet, már nem bírom letenni. Éjfél körül jár az idő, másnap dolgoznom kell, de nem bírok megszabadulni a könyvtől... :D Munka után ismét olvasás... és ez így ment, míg el nem fogytak a sorok. Hihetetlen, hogy mekkora hatással volt rám a könyv, pedig nem igazán kedvelem a romantikus könyveket, sőt, évek óta kezembe sem vettem ilyesmit.
A könyv elolvasása után megnéztem a filmet is, és örülök, hogy ebben a sorrendben tettem. Szerintem a könyv sokkal jobb, mint a filmes változat, legalábbis nekem jobban tetszett.
Most viszont, hogy elolvastam, éppen olyan hiányérzetem lett, mint a hímzés befejezésénél. Megvan a folytatás is, az Újhold, csakhogy a lányom a megkérdezésem nélkül kölcsönadta. Ez még nem is lenne gond, ha nem menne végig az egész családon, mielőtt visszakapjuk... Megvan .doc fájlban is, de úgy nem az igazi. Nem is tudok sokáig a képernyő előtt ülni, és olvasni, mert hamar elkezd könnyezni a szemem. Aztán a végén még rámfogják, hogy milyen érzelgős vagyok... :DDD

4 megjegyzés:
:-) Ez a sorozat már csak ilyen...
Várdd meg a könyvet, már csak azért is, mert a .doc-os változat mégsem a műfordítás, nem az igazi.
Ahh... a könyvet még mindig nem kaptuk vissza, pedig már lassan 1 hónapja kölcsönadta a leányzó. :(
Én meg képtelen vagyok várni, pedig tudom, hogy a .doc nem olyan, mint az eredeti. :((( Lehet, hogy 2x olvasom majd.
Nekem is megvan doc.-ban, de könyvben is mind a2. Már a 3.-at várom, na meg láttam fent a 4.-et angolul:-)
Nagyon jó mind2 könyv, nem hittem volna, hogy engem is rabul ejt;-)
Nocsak, látom egy városban élünk! :)
Megjegyzés küldése