Végre-végre! Tegnap elkészültem a Night-tal is. Ahhoz képest, hogy az elején milyen nehézségeim voltak, onnantól kezdve, hogy a szárnyait hímeztem, már nem is éreztem nehéznek. A kontúrozáshoz két színt adtak meg, de én a barnával kontúroztam ki mindent, mert a világosabb zöldet nem éreztem eléggé hangsúlyosnak. Szerintem nem is látszódott volna a szárnyban (csak az egyikben van kontúr).
Megmutatom, hogy is néz ki egymás mellett a két képecském:
Úúúúgy elkezdenék egy újabb hímzést, de előbb befejezem a feng-shui sorozatom arany szegélyezését. Már csak egy mintát kell körbehímeznem és el is készülök velük.
Aztán pedig egy nagyobb képnek szeretnék nekiállni, de sajnos úgy látom, a rendelkezésemre álló minta hiányos.
Tehát kérésem is lenne, ha valaki tudna segíteni, nagyon-nagyon megköszönném.
Lanarte (Marjolein Bastin) 34273 számú Bird and Berries c. képét keresem - jó lenne .xsd, vagy . pat formátumban is! Ez lenne a kép:

Aztán pedig egy nagyobb képnek szeretnék nekiállni, de sajnos úgy látom, a rendelkezésemre álló minta hiányos.
Tehát kérésem is lenne, ha valaki tudna segíteni, nagyon-nagyon megköszönném.
Lanarte (Marjolein Bastin) 34273 számú Bird and Berries c. képét keresem - jó lenne .xsd, vagy . pat formátumban is! Ez lenne a kép:

12 megjegyzés:
Gyönyörű lett a Night and Day - ed! Így, egymás mellett meg még jobban mutatnak!
Amire készülsz is nagyon szép lesz, sajnos nekem nincs meg a mintája.
Szépek lettek a tüncik:-) Amit keresel még nem is láttam soha :-(
Szépek lettek a pillangóid! Küldtem mailt:-D
Teljes egyetértésben a többiekkel,szépek a pillangók!A képet sajnos nem ismerem. :(
Nagyon szép képnek készülsz nekiállni! :) Nekem megvan, de sajnos az én mintám sem teljes, a közepe hiányzik. Hátha neked meg a széle, és akkor van értelme összerakni a kettőt! :)
nagyon jól ki a night and day együtt, gratula hozzájuk!
az új áldozat is szép, sajnos nekem sincs meg.:(de ahogy látom van aki tud segíteni;o)
Hű, de klassz lett. Milyen keretet tervezel neki?
Szuzi, nekem xsd-ben van meg. Ha kéred, elküldöm neked is:-D
Köszi lányok, olyan aranyosak vagytok! :)))
Még nincs ötletem keret ügyben, de biztos keretezővel fogom csináltatni. Majd ott segítenek kiválasztani a megfelelőt. (Remélem az ügyesebbik nő lesz ott.)
Soleilnek örökké hálás leszek a mintáért, tökéletes az .xsd változat!
Szuzi: nekem 8 fénymásolt oldalból áll a minta, és ha összeillesztem őket, látom, hogy néhány sor hiányzik. Így semmit sem ér!
Soleil, igen, igen, nagyon szeretném, hisz bogyós! :)) Szuzi kukac dpg pont hu-ra küldheted! Köszönöm!
Nagyon szépen mutat együtt a Night & Day, biztos csodálatosan fog mutatni majd keretben is!
Csak irigykedem, mert imádom ezt a 2 képet, hisz kék, de nem merek nekikezdeni :)
Viki, én is halogattam a kezdést, mert a mintaív láttán kicsit megijedtem, de aztán elég jól ment. A Night-ot nehezebbnek éreztem hímzésileg, de a végeredmény kárpótol mindenért.
Megjegyzés küldése