Be kell valljam, nem sokat haladtam a hímzéssel. Amit sikerült meghímeznem azzal a fránya aranyszállal, ki kellett bontanom, mert rájöttem, hogy csak 1 szállal öltögettem 2 helyett. Még fura is volt, hogy milyen könnyen megy...
A karom még mindig fáj, ezért jóval kevesebbet tudok hímezni, mint szeretnék. Ráadásul napok óta folyamatosan hőemelkedésem is van, alig bírok mozogni. És én hülye ilyen állapotban dolgozom.
Hétvégén sem sokat fogok pihenni, mert mindkét nap délelőtt bemegyek a munkahelyemre, ugyanis ügyeletes leszek. Ma nem tudtuk befejezni a munkát (igaz, befejezni sosem lehet, maximum abbahagyni), rettenet mennyiségű irat ott maradt, holnap rendberakom - ha nem jön közbe más...
Gondoltam, belekezdek Maria van Scharrenburg mintájába, a Day-be, de előbb lemásolom az eredeti mintaívet, mert én mindig színezgetek hímzés közben, és az eredetit nem szeretném tönkretenni. Talán vasárnap délelőtt el tudom kezdeni. Persze mellette folytatnám a Feng Shui sorozatot is, már csak kettő van hátra, és gondolkodhatok azon, mit is kezdjek velük.
Közben itthon is kellene némi házimunkát végezni, egy rakás szennyest kimosni, és kitakarítani a lakást. Szombat délután meg kell főznöm a vasárnapi ebédet is, úgyhogy pihenésről nem is álmodhatok. :( A gyerekekkel való foglalkozásról már nem is beszélek.
De legalább nem fázunk, mert nálunk már van fűtés. :)
3 megjegyzés:
Most én is az arany szállal küzdök.
Lassan kezdünk barátok lenni :D
Jobbulást neked!
Jobbulást kívánok !
A fűtésért meg irigyirigy ... igaz nálunk gázfütés van , de még nem kapcsoltuk be .:-( Vagyíshát én nem tudom ugye , csak a párom .
Remélem már jobban vagy! Rajtam is most jött ki, egész hétvégén jobbulni próbáltam...
Megjegyzés küldése