Többen kértétek, mutassak a képeim alakulásáról fázisfotókat. A Day állását tudom mutatni, ennyit sikerült 2 nap alatt beleöltögetnem. A képet most készítettem, lámpafénynél, nem lett valami jó. De a lényeg látszik...

Tegnap és ma még 1 szálat sem hímeztem. :( Talán azért még ma este egy picit elő tudom venni, nagyon szeretnék vele haladni.
Arról még nem is írtam, hogy ezeket a képeket már régen szerettem volna kihímezni. Először a nagyobb verzióra gondoltam, meg is vannak a minták, de elriasztott, hogy olyan nagy lenne végül. Aztán rátaláltam ezekre a kisebb (small) változatokra, így már mindjárt jobban tetszett. Bár ennek is megvan a hátránya, mert szerintem ezeknek nem olyan szép a kidolgozásuk - hogy is lehetne - mint a nagyobbaké.
Ha minden igaz, sikerült rendelnem végre bobinázó kartonokat, mert megőrülök a készlethez kapott fonalrendezővel. Persze nálunk ilyesmi nem kapható, mint bobinázó karton, az üzletekben úgy néznek rám, mintha a Marsról jöttem volna, vagy kínaiul beszélnék. Bár ez utóbbit talán még meg is értenék... Ha megérkeznek kartonkák, rögtön rátekerem azt a kevéske fonalat, ami a készlethez volt mellékelve. Halkan jegyzem meg, remélem, elegendő lesz, mert egyszer már jártam úgy, hogy egyetlen szálat (a 6 szálból egyetlen egyet) kunyerálnom kellett...
5 megjegyzés:
Woooow!Milyen jól haladsz vele! :)
Nagyon szépek a színek és az anyag is. Csak így tovább!
Ez szuper lesz!
Szépek ezek a színek.
Már alig várom, hogy kész legyen. CSodás lesz ;)
Nagyon szép lesz , és csodásak az x.-eid , van szerencsém sűrün látni :-))
Igen, alakulgat... :)
Megjegyzés küldése