2008. július 8., kedd

Újabb munkáink :)


Hoztam megmutatni a kislányom által készített barikás hűtőmágnest. Teljesen még nincs kész, mert a hátoldalára filc anyagot akarok ragasztani, és arra rögzíteni a mágnest. Azért mutatom:

Annyira belejött a hímzésbe, hogy a barika után máris belekezdett a KM évkönyvéből egy 4 évszakos kép tavaszi mintájába. Nagyon szépen hímezget.

Ez pedig az én jelenlegi munkám, már a kontúrozáson dolgozom. Amint elkészül, mutatom úgy is.


Kicsit játszottam a képszerkesztővel, ilyen lett. Sok időm nincs próbálgatni, hogyan működik, mert már nagyon készülődünk a nyaralásra.
Tegnap megkötöttük az utasbiztosítást, kicsit kiakasztott bennünket az üzletkötő. Kinéztük a neten, hogy melyiket szeretnénk, de ő mindenáron másikra akart rábeszélni bennünket. Nem akarta megérteni, hogy nem az a fontos, hogy hány millióval fizet többet a biztosító, ha meghalunk! Hű, de morbid voltam, de ez volt a lényege. Azt is mondta, hogy a kocsit is hazahozzák, ha a nagyobb biztosítást kötjük meg. A férjem válasza az volt, hogy ha annyira bedöglik a kocsi, hogy nem lehet vele mit kezdeni, beadja az első bontóba! :) Tudni kell, hogy nem a legújabb Ford modellel rendelkezünk :DDD Egyébként már említettem, hogy apukám autószerelő, és mivel most lett leműszakiztatva a kocsi, nem lehet nagy gond vele. Jelenleg éppen átnézi, hogy minden rendben legyen az úton. :)))

4 megjegyzés:

Jucus írta...

Hú, de örülök, hogy rád találtam!
Hány éves a kislányod, hogy ilyen ügyes? Diám is elkezdte, de nem volt nagy a kitartása - pedig a példa előtte!:o))
A képkereted is szuper lesz, tetszik!

Edit írta...

Szia! :)
11 és fél éves a kiscsaj. Én is sokat agitáltam, de sokat köszönhetünk az egyik tanító néninek is, aki többször hímeztetett velük a suliban különböző alkalmakra.

Névtelen írta...

Ügyes a lányka! :) Az én nagylányom ennyi idősen sok mindent csinálgatott,bábot varrtunk,keresztszemest varrt,himezgetett. A kisebbik lányom,aki 12 éves nem szívesen varr.Párszor nekirugaszkodott gobit varrni,de hamar rá unt.Arra akartam kijukadni,ahány gyerek annyi féle.

Lilang írta...

Ügyes a lánykád!
Gratulálok neki :)
A te kis vizes, hajós, kagylós szösszeneted is jól néz ki!

Megjegyzés küldése