Már nagyon vártam a hévégét, azt hittem, soha nem lesz vége ennek a hétnek. :(
A gondok ott kezdődtek, hogy múlt héten úgy mentem dolgozni, hogy előtte héten táppénzen voltam, de tudtam, hogy muszáj melózni, így kiírattam magam. Egész héten rengeteg volt a meló, ráadásul a szombat-, illetve vasárnap délelőttöm is munkával telt. Aztán hétfőn a lányom erdei iskolába indult, ezért már vasárnap össze kellett készíteni a holmit, amit feltétlenül vinni kellett, vagy akart. A fiam csak szerdán indult 3 napos kirándulásra, kedden neki pakoltam. Hétfő óta minden reggel 5-kor kelek, mert fizikóterápiára kell járnom 2 hétig. Utána meló, aztán délután hullafáradtan haza...
Ezek után csoda, ha az ember lányának már nincs kedve a kedvenc hobbijával foglalkozni? Tény, hogy a héten minimális mennyiséget hímeztem, ez tőlem szokatlan. Minden nap hímezgetek, hol csak pár öltésnyit, hol pedig akár 1-2 órányit is. Most is olyan állapotban leledzem, hogy van is kedvem a hímzéshez, meg nincs is. Nem alkotói válság, csak a fáradtság vált ilyen szintűvé.
Ahhoz képest, hogy én nem szoktam egyszerre többet hímezni, muszáj volt elkezdenem egy újabbat. Az első számúról már csak a kontúrok egy része hiányzik.
A második egy madárkás kép, apukám szülinapjára kezdtem el, de a cél átlényegült, hamarabb fogja megkapni. Olyan szépen felkészítette az autónkat a műszaki vizsgára, hogy megérdemli! Imádja az állatokat, a madarakat képes hosszú ideig elfigyelgetni a kertben, ezért gondoltam madaras képre. Választásom egy V.Pfeiffer képre esett, nagyon jó volt hímezni. A szülinapjáról sem feledkezem meg, vannak még hasonló mintáim :) Itt mutatom a csipogókat.
Amint ez kész lett, nem vettem ám elő a kontúrozást folytatni az első számú képet, de nem ám! Már régóta készülök egy gyümölcskosaras kép kihímzésére, mert olyan szépséges színei vannak. Megvettem hozzá a fonalakat, és a hétvégén bizony el kellett kezdenem... Viszont nem túl sokat haladtam vele. Ha készen lesz, megmutatom.
6 megjegyzés:
Nagyon édesek a madarak! És szépek!
Köszönöm! :) Remélem, apukámnak is ez lesz a véleménye. Jó lenne még a héten kereteztetni, de nem tudom, lesz-e rá időm.
Nem tudom hogy van ilyen türelmed, na és szemed,hogy ilyen apró kockákat számolgass? Már próbálgattam én is az x szemeket varrogatni,de nem bírja a szemem követni! :(( Pedig gyönyörűséges a munkád és irigylésre méltó! :)
Türelmem végtelen, legalábbis a hímzés tekintetében ;) Amúgy szemüveges vagyok, és a szemem semmit nem romlott, amióta hímzek. Sőt!
Ez a minta Rico hímzővászonra készült, ez a 14-es aidának felel meg. Nagyon ritkán szoktam eltéveszteni, hová kell bökni, ráadásul fel-le bökögetve hímzek. Ha kicsit tekeredik a szál, akkor megigazítom. És ami még nagyon fontos, hogy a felső szálak mindig 1 irányba álljanak. Akkor lesz egységes az összhatás.
Nagyon szépek a többi munkáid is,azokat is megkukkantottam. :)
A kelim teritők és párnák lenyűgöztek.Azokat könnyebb varrni?
Én gobelint varrok,hímezni szoktam még és horgolni.
Köszönöm! :)
A kelimezést nem túl nehéz megtanulni, bár ismerek olyat, aki sehogy sem tudta megérteni, hogyan kell öltögetni. Én tizenévesen kezdtem művelni azt a műfajt, és könnyen ment.
A Keresztszemes Magazin két számában is volt cikk a kelimről, segítettem összeállítani. Szerintem elég jól sikerült megfogalmazni a lényeget. Igaz, hogy az egyik irányú öltés lerajzolásánál elszúrtam a számozást, de korrigálva lett pár számmal később.
A kelimezést egyébként anyukámtól tanultam, ő meg a szomszédtól. Gobelinezni is tudok, csak mostanában az xszemezés a szerelmem :)))
Megjegyzés küldése