2016. március 26., szombat

Húsvét


Kellemes Húsvéti Ünnepeket
kívánok
minden kedves olvasómnak!


A kép innen származik

2016. március 25., péntek

HAED - 13. lap KÉSZ! :)


Most 1 hónapnál picivel kevesebb idő is elég volt ennek a lapnak a befejezéséhez, bár alighanem ebbe a betegségem is besegített. Meg persze az is, hogy ezen a lapon több volt az egy színnel hímezhető egybefüggő rész.

Megint nem vettem le a keretről a fotózás miatt, bár mindenképpen arrébb kell tennem, hogy a következő részt kényelmesen hímezhessem. Most viszont már nincsenek olyan fényviszonyok, hogy újabb fotót készítsek. Na, mindegy, azért megmutatom a 13. lapot készen. Tegnap este fejeztem be.



A teljes kép 25,63-a készült el, és 2 újabb szín is került bele, így már 73 színnel hímeztem.

Update: (2016. március 26.)

Ma levettem a hímzést a keretről, és lefotóztam, hogy néz ki az eddig kihímzett rész.


2016. március 20., vasárnap

Húsvéti nyuszis szív


Már március van, és rá kellett ébrednem, hogy eddig nem voltam túl aktív a hímzés terén. Azaz a HAED kép mellett egy árva nyuszit hímeztem csak.
Mivel jövő héten már húsvét lesz, ma délelőtt előszedtem a kellékeket a nyuszkó befejezéséhez. Szíveket vágtam kartonból és a tőlem már-már szokásos módon befejeztem.

Mostanában ritkán járok ki a bolhapiacra, de ha megyek, a ruhakupacokban a hímzéshez kiegészítésként használható anyagokat is nézegetek. Potom áron adnak 1-1 db-ot, úgyhogy érdemes figyelni! :)
Ősszel a lányom talált egy felsőt, ami nem a méretünk, azonban bőven tartalmaz csipkét. Gondoltam, ez majd jó lesz valamelyik hímzésemhez. Most jött el az ideje, hogy egy kis darabkát felhasználjak belőle a nyuszis szívhez. Az összeállítás egészen gyorsan ment. :)

Mutatom is, hogy milyen lett végső formájában.

Benti fényben készült kép.

Kivittem a napsütésre,
ez adja talán vissza az igazi színeket.

További szép, napsütéses, madárcsicsergős hétvégét kívánok nektek!

2016. március 9., szerda

Ajándékot kaptam!


Amikor láttam, hogy Beáta nekiállt egy cseresznyés kép hímzésének, és hogy gondjai akadtak a minta minőségével, egyből az jutott eszembe, hogy megpróbálok neki segíteni. Szerencsére a neten sok minden fellelhető, megtaláltam ezt a mintát is, és elküldtem neki. Meglepetésemre felajánlotta, hogy ha tetszik, elküldi nekem hálája jeléül azt a neszit, amit a blogján már sokan láttatok. És persze hogy tetszik a neszi! Nagyon szeretem a türkiz színt, csipkével pedig nagyon egyedi lett az egész.
Ma meg is érkezett az ajándék, készítettem fotókat is róla. Nem lettek olyan jók, mint Bea fotói, de a lényeg látszik.



Ja, és kaptam hozzá egy képeslapot is, amivel Bea jobbulást kíván nekem. :)

Múlt hét szerda déltől egészen szombatig az ágyat nyomtam, úgy elkapott valami vírus. Vasárnap már fel tudtam kelni, de még nem voltam igazán jól. Ma úgy éreztem, hogy jól vagyok, úgyhogy holnap megyek is dolgozni. Én még mindig jobban megúsztam, mint a gyerekeim (akik már nagykorúak mindketten), hiszen nekik kiütései is lettek. Elkapták a "kéz, száj, láb vírus"-t, ami sok-sok kiütéssel jár. Nekik a szájukban nem volt, viszont lett a hajas fejbőrükön, az arcukon, a kezeiken, lábaikon. És ami a legrosszabb, hogy nagyon fájdalmas ez a dolog.
Szerencsére, ezt én nem kaptam el (cseppfertőzéssel terjed), enélkül is épp elég volt a bajom. De már tényleg jól vagyok. :)

És ha már fényképezőgépet vettem a kezembe, akkor megmutatom a HAED képem jelenlegi állását, kb. a fél lap van készen a 13. oldalból.



Gondolom, most hogy újra megyek dolgozni, picit megint lelassul a hímzés, bár a hátralévő részben jó sok a fekete, és viszonylag kevés a "konfetti", tehát úgy látom, haladós is lesz. Szeretnék picit gyorsabban haladni, mint eddig, de hát a nap nekem is csak 24 órából áll.

Ja, és ha valaki azt hinné, hogy unom, hát téved! :) Nagyon szeretem hímezni ezt az óriási képet, egyre több érdekes részlet rajzolódik ki. Most persze megint a fa lombja következik, de aztán jön a kastély! A tető biztosan benne lesz majd a "sorban", és talán az emeleti ablakokból is lesz valami. Nem tudom, mert nem vizsgáltam meg a mintaíveket.
Szóval hajt a kíváncsiság is! :)

2016. február 27., szombat

HAED - 12. lap kész! :)


Ma délután elkészültem a HAED képem 12. lapjával is. Megint bejött a papírforma, 1 lap = 1 hónap.
Már 23,73 % elkészült, majdnem a kép negyede! A színesebb részeket jobban szeretem, mint a rózsaszín-fehér függönyt, viszont a színesnél jóval több a színváltás. Persze, azért lehet 1 színnel nagy részeket is hímezni. Még mindig nem használom a parkoló technikát, inkább színenként haladok. Kiválasztom, melyikkel lehet nagyobb részleteket hímezni, és úgy haladok a minél kevesebb színt használó részek felé.

Ezen a 12. lapon számomra is meglepetésként bontakozott ki a képen egy pókocska az ablakkereten. Nem is tudom, eddig hogy nem vettem észre. Vagy észrevettem, csak mire idáig jutottam, elfelejtettem... Mindegy.
Messzebbről jobban látszik, mint így közelről.

A 13. lapon megint leginkább sötét színek következnek, de középtájt ezt megbontja ismét az ablakkeret részlete. Még mindig szeretem hímezni, bár ezt kisebb-nagyobb szünetekkel művelem. Ez attól is függ, mennyire fáradtan jövök haza a munkából. És mostanában bizony nagyon fáradt voltam. Lehet, hogy ez a télnek tudható be, már alig várom, hogy szép, napsütéses idő legyen, tovább legyen világos.

De ha már ennyit beszéltem a képről, megmutatom, hogy hol tartok.

12. lap kész!

Részlet

Ezeket a fánkokat még múlt szombaton sütöttem. 22 db volt, de estére nem maradt belőle!


2016. február 21., vasárnap

Lopott mennyország


Tegnap filmezős délutánt tartottam. Egy olyan filmet néztem meg, amelyet szeretettel ajánlok nektek is. Alapja egy igaz történet, amely Héloise-ról és Abelard-ról szól, akik a XII. század leghíresebb szerelmespárja voltak. A "Lopott mennyország" c. filmben gyönyörűen dolgozzák fel szerelmüket, tragikus sorsukat.

Röviden (Forrás)

A XII. században Párizs leghíresebb filozófus-tanára Pierre Abélard volt, aki a Notre Dame Katedrális iskoláiban tanított. Párizs püspöke, Fulbert felajánlotta neki, hogy lakjon nála és tanítsa féltékenyen őrzött unokahúgát, Héloise-t. A kiváló tanítvány szenvedélyesen beleszeretett mesterébe, aki bár szüzességet fogadott, nem bírt ellenállni a lány varázsának. Abélard és Héloise a világirodalom egyik leghíresebb szerelmespárja. A valóságos történetet érzékenyen, szenvedélyesen dolgozza fel a híres angol rendező.

Kicsit több róluk ITT.



Sírjuk a Pére-Lachaise temetőben.

(Hát, ezért nem haladok a hímzéssel...)

2016. február 11., csütörtök

Nyuszi


Az elmúlt hét számomra nagyon fárasztó volt, fárasztóbb, mint a mostani, pedig most egy kolléganőm beteg, úgyhogy mindenképpen több munka marad rám.
Olyan voltam, mint egy mormota, állandóan aludtam volna. A munkahelyen ezt ugye nem teheti meg az ember - kivéve, ha valaki annyira szerencsés, hogy igen :), de én nem ezek közé tartozom.

Főleg szerdától volt kibírhatatlan ez a borzalmas álmosság, amint hazaértem lefeküdtem aludni. Szerdán pl. 5-kor lefeküdtem, és 8-kor ébredtem fel, de fél 11-kor már újra aludtam. Aztán szinte ugyanez volt csütörtökön és pénteken is. Aludtam, amennyit tudtam. A hét végére már jobban voltam. Annyira, hogy szombaton és vasárnap tudtam a HAED képemet is hímezni, valamint vasárnap hímeztem egy szösszenetnyi nyuszkót is. Ebből is szív lesz. :)

A minta free, ITT található!

2016. február 6., szombat

Telekom vicc és két másik :D


Az e-mail címemre telefonszámla kiállításáról kaptam értesítést. Egy részlete:


Ezek tudnak valamit... :D

Az alábbi egy 2015. decemberi újságcikk részlete (persze egy idő után észlelték a hibát, és javították, de nekem még időben sikerült egy képernyőfotót csinálni):


Én azért a calici vírus miatt nem járnék oviba. :D

És egy másik, a helyi rádiónk lejátszási listája. Mert úgy látszik egyszer "NEM ELÉG". :D


2016. január 31., vasárnap

HAED - 11. lap KÉSZ!


Pontosan 1 hónapja készültem el a 10. lappal, ahogy számolom, ha havonta 1 lapot tudok kihímezni, akkor 4-5 év talán elég lesz az elkészítéséhez! :D Sajnos, nem tudok gyorsabban haladni...

Ilyen lett ez a részlet. Nem sok különbség van az eddigi függönyrészletek között, úgyhogy talán nem is érdekes. Nekem is csak annyiból, hogy legalább már ez is le van tudva. A következő lap már nem lesz ennyire unalmas, már nem csak függöny lesz. :)


Eddig 55005 öltést hímeztem bele, a teljes képnek ez a 21,84 %-a, valamint 72 színt használtam a 90-ből.

2016. január 30., szombat

Téli Balaton


Ma egészen szép idő volt, délelőtt melegen sütött a nap. :) El is határoztuk, hogy ebéd után elmegyünk a Balatonhoz, megnézzük, mennyit olvadt a jég. Sajnos, múlt héten nem tudtunk elmenni korcsolyázni, mert szombaton szülinapoztunk, vasárnap meg esett az eső. Most alkalmasnak látszott az idő egy kis kirándulásra, sétára. Délutánra ugyan sok felhő takarta el a napot, de ez nem vette el a kedvünket.

A jégre már nem lehetett rámenni, bár voltak, akik megpróbálkoztak vele. Az egész jégréteg mozog, nem biztonságos. Látszik az olvadás, a jég már nem tükörsima. A sétánk végére már kicsit kezdtünk fázni, pedig kb. 8-9 fok volt a hőmérséklet.

Csináltam pár képet is, nektek is megmutatom. A képek Balatonalmádiban készültek.