2015. október 29., csütörtök

Befejezve


Na, ilyen is régen volt már, hogy valamelyik hímzésem végleges formát kapjon! :)
Tegnap este elővettem az anyagokat és nekiálltam összeállítani a pókhálót és a cicát kis és nagy dísszé. Jó sok időt eltöltöttem velük, míg elkészültek. Nem lettek életem fő művei, de így is nagyon tetszenek. :)







2015. október 26., hétfő

Pókháló másképp :)


Csak nem bírtam ki hímzés nélkül! Főleg, hogy egy orosz hölgy blogján megláttam egy Halloween mintát, amibe rögtön beleszerelmesedtem. Nem is értem, hogy történt, mert eddig az ilyesmi minták nem igazán villanyoztak fel. Tetszenek, nem erről van szó, de hogy én ilyet hímezzek? Úgy látszik, most jött el az ideje ennek. :)

Először nem is a pókhálót hímeztem ki, hanem egy picurka, cicás képecskét. Kis lógós dísz lesz belőle. Majd jött a pókháló, ebből nagy lógós dísz lesz. :D Már meg is vettem a hozzávalókat.

A cicás:


A pókhálós:

Nagyjából ez az eredeti anyagszín, olyan zöldes. A másik két fotó már villanyfénynél készült ma.



2015. október 21., szerda

Nem csak olvasok


Vasárnap - több hetes kihagyás után - ismét voltunk a piacon. Szeretek ott bóklászni, mert mindig találok valamit, ami számomra érdekes. Most leginkább egy könyvet kerestem, de sajnos sehol sem találtam, azt hiszem, kénytelen leszek online megrendelni.
Találtam azonban egy újabb, bontatlan puzzle-t, sikerült is az árából alkudnom, bár nem annyit, amennyit szerettem volna, de azt hiszem, ha az eredeti árához viszonyítom, még így is töredékéért sikerült megvennem.
Arról nem is beszélve, hogy a doboz felirata szerint 2x500 db-os kerek puzzle-t kapok ennyiért.

Vasárnap ebéd után a lányommal neki is estünk az egyiknek. Nem volt könnyű kirakni, de megbirkóztunk vele. Közben idétlen zenéket hallgatunk a Youtube-ról, melyeken igazán jól szórakoztunk. :) Ezt raktuk ki elsőként:


Aztán tegnap este a lányom ismét rávett, hogy játsszunk! :) Bár jobban vonzott a jelenleg olvasott könyvem, az ő kedvéért besegítettem. Mostanában úgyis olyan nehéz bánni a lánnyal, gondoltam neki is jót tesz, hogy együtt szórakozunk. Így hát elkészült a második kerek puzzle is - este fél 11-kor. :)


2015. október 19., hétfő

HAED - 8. lap - KÉSZ! :)


Tegnap este addig nem tettem le a hímzést, míg be nem fejeztem. Mindenképpen szerettem volna letudni már a 8. mintaívet. Nagyon kíváncsi voltam, milyen lesz végül a pókháló. Hát ilyen:


Tetszik. :) A teljes, azaz eddig kihímzett képet megint nem mutatom, mert nem veszem le a keretről, azonban azt a részt láthatjátok, amit a kereten le tudok fotózni.


Ezek után már csak 2 lap van vissza ebből a sorból, leginkább megint a rózsaszín függönyt kell hímezni, egyrészt unalmas lesz, másrészt viszont gyorsan haladós. Sok kihívás nem lesz ebben a két lapban, maximum még egy kevés részlet a fából. Alighanem még a pókhálóból is jutott arra a lapra...

Most viszont egy kis időre leteszem a hímzést, mert van nálam pár könyvtári könyv, amiket szeretnék elolvasni, és ebben a hónapban nem sokat haladtam velük. Tehát most olvasni fogok. :)

Update: Már megint jól elfelejtettem a HAED-del való haladásom statisztikáját megírni!

Nos, mostanra 71 színt használtam a 90-ből, és mire befejeztem a 8. lapot, már 39920 xszemet böködtem bele, ami a teljes kép 15,85 %-a. Egy lapnyi haladás majdnem 2 %-ot jelent. :)

2015. október 14., szerda

HAED - 8. lap - A pókháló


A múltkor mutatott "dalmaták" után színesedett valamelyest a kép. Egészen jól haladtam az utóbbi napokban, bár volt olyan, hogy valamelyik nap nem volt a kezemben a tűm.

Elérkeztem a várva várt részhez, ahhoz a laphoz, amelyen a pókháló van. Az alábbi képen ti is láthatjátok azt a pillanatnyi állást, amit akkor fotóztam le, amikor egyik este letettem a képet, és döbbenten néztem rá. Közelről, amikor hímzem, nem tűnt fel, csak amikor letettem, hogy mennyire kialakult a pókháló "fonala". Azaz, majd csak lesz, mert ez még mind csak az anyag színe. Igazából borzasztóan kíváncsi vagyok, hogy ha majd kivarrom azokat a részeket, mennyire fog látszani, hogy az ott egy pókháló. Sokat nézegettem a mintát, és nem nagyon tudtam eldönteni, hogy milyen színnel is kell hímeznem a pókhálót. Tulajdonképpen az a legvalószínűbb, hogy nem egy színe lesz, hanem több színből fog összeállni, leginkább szürkékből. Bár nekem furcsa, hogy viszonylag sok sötét szürke lesz, de majd kiderül, ha kész lesz. Lehet, ezzel is úgy járok, mint az éggel, az sem kék, hanem fehér inkább... Szóval csak remélem, hogy majd szépen kiemelkedik a háttérből az a pókháló. :) Annak ellenére, hogy milyen káosznak tűnt a mintája, nem is volt rossz hímezni eddig. :)

Alakul a pókháló.
Így kicsiben sokkal jobban látszik a lényeg, mint kinagyítva.

2015. október 3., szombat

HAED - 8. lap


Belekezdtem a HAED képem 8. mintaívébe is, a már megszokott ablakkeret nem okozott gondot. Még nincs is teljesen kész, ennek ellenére úgy gondoltam, hogy a "színesebb" résszel folytatom. A legsötétebb színt választottam ki, jelen esetben a feketét. Így most  az eddig elkészült részlet úgy néz ki, mint a 101 kiskutyában a dalmaták, olyan fekete-fehér foltos. :)

A 101 kiskutya részlete. :)))

Ez a füge idén már nem érik be. :(

Nóóóóórmális? Most virágzik a szilvafa.

Anyukám lila virágja.

2015. szeptember 28., hétfő

HAED - 7. lap KÉSZ!


Hát ez az idő is eljött, amikor elmondhatom, hogy a mintaív 7. lapjával is végeztem!

Nem volt rossz a fehéret hímezni, annál is inkább, mert jó volt látni, ahogy alakul a minta. Ugyanis a fehér szerintem lágyítja a színeket, értem ezalatt, hogy "elmossa" az éles határokat. Ahogy a fák lombja az ég kékjébe, akarom mondani jelen esetben a fehérjébe olvad... Még mindig nem vagyok kibékülve azzal, hogy az ég miért nem lehetett igazi kék? Hogy miért éppen ezt a semmilyen színű kéket kellett használni? Az eredeti képen szépen elkülönül az ég kékje a felhőktől, az én hímzésemen ennek nem sok nyoma fedezhető fel. De most már késő. Ha azelőtt észreveszem, mielőtt legelőször írok erről a "problémáról", biztos kibontom, más kéket keresek, de már akkor is késő volt, most meg még inkább. Így hát csak kesergek, hogy pont ez a szépsége veszett el a képnek...

De azért nem vagyok elégedetlen, mert összességében tetszik. :)

A 7. lap, ezen a színek közelebb vannak a valósághoz,
mint a tegnapi képen.


Ami eddig elkészült:


Ez pedig a következő, azaz 8. lap mintaívének egy részlete. Brutális!!!


Felettünk az ég:


2015. szeptember 27., vasárnap

Már csak a fehér szín...


... maradt, amit nem varrtam ki a 7. lapon. Elég unalmas lesz, azonban nem kell annyira figyelni, nehogy eltévedjek, vagy elnézzem a színt. Csak fehérrel kell hímezni...

A fa részlete elkészült, szép színes lett. 

Ez a fotó lámpafénynél készült.

2015. szeptember 26., szombat

HAED - még mindig a 7. lap!


Nem haladok lassan ezzel a lappal, mert ha sikerül a kezembe vennem, nagyon gyorsan megy. Múlt szombat óta, amikor még bontanom is kellett, rengeteget hímeztem. Alul a fa mind akkor készült, illetve a héten még egy este egy keveset hímeztem. Tegnap este is böktem bele pár xszemet, de nagyon elenyésző mennyiséget. Mutatom, hol tartok.


Ma valószínűleg kevés lehetőségem lesz a hímzésre, de megpróbálok bökögetni.

2015. szeptember 19., szombat

Bosszúság


Áááááááááááááá, ma nagyon csúnyát tudtam volna mondani, amikor pár óra bökögetés után rájöttem, hogy valamit nagyon elszúrtam.

Elővettem a HAED-et, hogy végre folytatom. Néztem, hogy melyik színnel is folytassam, melyik jelből van jó sok a mintaíven. Minimum kettő volt, amiből tényleg nagyon sok volt. Megnéztem, melyik színek tartoznak a jelekhez. Hát nem összecseréltem őket? Kivarrtam a lapon az összes "y" jelet aranybarnával, amikor a négyzet jellel akartam folytatni, akkor jöttem rá, hogy a négyzet jel lenne aranybarna, az "y" pedig sárga. Majdnem elsírtam magam. Kb. 300 xszemet varrtam ki barnával, és mindet ki kellett bontani, majd újra varrni sárgával. Már túl vagyok rajta, sőt, most tényleg a barnát hímzem. De már előrébb lehetnék...

Azért megmutatom, hogy mennyit kellett bontanom. Az összes aranybarnát, amit a múltkori állapot óta varrtam bele.