Úgy illik, hogy megírjam, hogy mégis megérkeztek a hímzéseim Melindához pénteken. Erről a tényről vasárnap késő este kaptam értesítést. Örülök, hogy odaértek, kár, hogy ennyit kellett aggódnom. Azt azért nem tudom, hogy mi tartott a postának ilyen sokáig...
2015. június 30., kedd
2015. június 28., vasárnap
Egy napi haladás
Tegnap este óta szerintem megint sokat haladtam a hímzéssel. Befejeztem a tündér szárnyát, felvarrtam egy rakás gyöngyöt is. Egyszerűen nem tudok vele betelni. :)
A szárnyában a legvilágosabb szín egy világos lila gyöngyház színű DMC Effects fonal, a képen sajnos nem látszik, hogy milyen szépen csillog.
Most megyek, és folytatom tovább. :)))
Legyen szép napotok! :)
2015. június 27., szombat
Új hímzés
Nem, nem, nem léptem be a MUK-táborba! :))) De egy ekkora kép mellett, mint ez a HAED, nem csoda, ha elcsábul az ember. Múltkor az ajándék hímzések miatt (erről még majd írok), aztán meg egy Nora Corbett minta miatt. Ez utóbbit azért kezdtem el, hogy időben készen legyen majd, amikorra szükséges. Hát, úgy nézem, hogy nagyon is időben kész lesz, mert 1 hete kezdtem el, de szinte csak akkor teszem le, ha nagyon muszáj..., mondjuk menni kell dolgozni. :D Tényleg tiszta röhej már ez is, mert minden reggel van még kb. 20 percem addig, míg indulnom kell a buszhoz, még akkor is leülök hímezgetni. :) Ahelyett, hogy inkább kicsit később kelnék. :D Először, amikor nekikezdtem, úgy gondoltam, hogy 1 hétig ezt hímzem, 1 hétig meg a HAED-et, hogy az is haladjon. Azonban annyira tetszik ez a minta, és olyan szépen alakul, halad, hogy képtelen vagyok félretenni.
Néhány fonalam hiányzott hozzá, vasárnap lebeszéltem Judittal (xszemesbolt), hétfőn már postára is adta nekem. Sőt! Azt hittem, a Kreinik fonalak helyett csak egyszerű fonalakkal fogom hímezni, de ez is megoldódott. Juditnál ilyen számú Kreinikek ugyan nem voltak, de tudott nekem küldeni helyettük DMC Effects fonalakat. :) A Mill Hill gyöngyöket pedig miyuki kásával, illetve cseh gyönggyel helyettesítem. Lehet, hogy picit nagyobbak, mint amit a készlethez mellékelnek, de ez van, minden nem lehet tökéletes. :)
Jelenleg itt tartok, és ha ilyen gyorsan haladok, szerintem ma a szárnya is elkészül.
Hímzés közben hangoskönyvet hallgatok: Noah Gordon: Sámán c. művét. Egy trilógia 1. része, könyv formában már olvastam többször is.
Hímzés közben hangoskönyvet hallgatok: Noah Gordon: Sámán c. művét. Egy trilógia 1. része, könyv formában már olvastam többször is.
És akkor az ajándék hímzésről...
Hétfőn postára adtam a 3 hímzésemet, és sajnos a mai napig nincs hír a küldeményemről. Melindától érdeklődtem, csütörtökön azt írta, hogy aznap még nem kapta meg, és mindenképpen megírja, ha megérkezett. Eddig semmi...
Hát én azt mondom, hogy száradjon le annak a postai alkalmazottnak a keze, aki eltette a kis borítékot!
Nem is arról van szó, hogy akkora értéket képviselnének azok kis hímzett képek, de több estét dolgoztam velük, hogy örömet tudjak szerezni valakinek. Erre csak úgy eltűnnek a semmibe. Bosszantó! :(
Azért még reménykedem, hogy egyszer csak megérkezik az ajándékom.
2015. június 20., szombat
Hímzés ajándékba
MrsSamenek, azaz Melindának nemsokára kisbabája születik. Ő tett közzé egy felhívást, miszerint a babának keresztszemes hímzésekből összeállított falvédőt szeretne, sajnos ő maga nem tud keresztszemest hímezni. Néhányan jelentkeztünk a felhívására, én madarat és pillangót vállaltam hímezni. Még múlt héten elkezdtem, de csak a napokban készültem el. Madárból kettő lett, mert az egyiket elég kicsinek találtam, ettől függetlenül ezt is elküldöm, talán ezt is felhasználja Melinda, ha nem is a falvédőhöz, akkor valami máshoz. Remélem, tetszenek Melindának ezek a hímzések, ha minden igaz, akkor hétfőn tudom is postázni őket.
Mutatom, miket alkottam:
![]() |
| Egy színes pillangó |
![]() |
| Ez volt az első madárka. |
![]() |
| Egy kép részletét hímeztem ki. |
Tegnap este pedig újra visszatettem a HAED anyagot a hímzőkeretre, és újult erővel álltam neki hímezni. Érdekes, hogy ezek után az "aprókák" után mennyire más ezt hímezni. A pillangó és a madarak xszemei a 27-es hímzővásznon óriásinak tűntek a HAED xszemeihez képest. Furcsa is volt a vászonra bökögetni, pedig eddig általában arra dolgoztam.
A HAED-del a 6. lapon tartok, felül az ablakkeret már elkészült, most a felhők vannak soron. Ez a lap szinte csak felhőkből áll, egymástól a fehéret és a világoskéket lámpafénynél lehetetlen, nappali fénynél is alig-alig lehet megkülönböztetni. Úgyhogy egyáltalán nem lesz látványos ez a felhős rész. A lap jobb alján megint lesz némi fa részlet is, ez egy kis változatosságot fog hozni.
Majd megmutatom, ha lesz valami értékelhető, érdekes, bár az is lehet, hogy csak akkor mutatom, amikor a 6. lap teljesen elkészül.
Ja, és van egy másik tervem is! Úgy gondoltam, hogy ezzel párhuzamosan egy másik hímzést is el fogok kezdeni, egy kolléganőm nyugdíjba fog menni - bár addig még van vagy másfél év. De hát előre kell tervezni, nem igaz? Egyszer látta az egyik hímzésemet, a nyári tündért, amelyben gyöngyök is vannak, nagyon beleszerelmesedett ebbe. Azóta már többször is említette, hogy az milyen szééééép. Nos, hát úgy gondoltam, hogy hímzek neki is egy tündért, egy Nora Corbett mintára esett a választásom. Ha minden igaz, ez lesz az:
| Geranium |
Még anyagot kell hozzá keresnem, 32-es hímzővászon, vagy 16-os aida ajánlott hozzá, Na és persze különleges fonalak és Mill Hill gyöngyök is kellenének, de én úgy döntöttem, azokra nem fogok beruházni, majd máshogy oldom meg. Sok gyöngyöm van itthon, ha meg pont olyan színű és méretű nincs, majd nézek a kézműves boltban a képhez illőket. :)
Úgy gondolom, hogy ez a hímzés a méreténél fogva bevállalható, tudom hímezni a HAED mellett is. Ezt majd ráteszem a másik keretre, amit a férjem most gyártott le nekem. :)
2015. június 13., szombat
HAED - 5. lap kész! :)
Már csütörtökön este elkészültem az 5. lappal, de mivel ez késő este történt, nem fotóztam. Tegnap késő délután csináltam pár fotót, de azok sem sikerültek színhűre. Sajnos, meg kell elégednetek ezekkel a képekkel.
A falomb mellett már az eget, a felhőket is hímzem. Na, ez az, ami a képen végképp nem látszik. Nemhogy a fotón, de a hímzésen sem túl kék az ég, legalábbis nem az eredeti képnek megfelelő. A fehér felhők mellett látszik (látszana) az ég kékje, de mivel a legvilágosabb kék színnel kellett hímezni, alig tér el a tört fehértől. Bár e fehéret én választottam, mert attól tartottam, hogy a hófehérrel nem fog jól mutatni. Nem tudom, lehet, hogy hiba volt. Most már mindegy, ilyen marad...
És most jöjjön a statisztika! 25040 xszemet hímeztem eddig bele, ez a teljes kép 9,94 %-a. 53 színt használtam eddig, az 5. lapon csak 3-mal többet, mint amennyit a 4. lap befejezéséig.
![]() |
| Talán itt látszik valami a kékből, ami inkább szürkének tűnik... |
![]() |
| Az 5. lap is készen van :) |
Jucus, Anette és Ágnesördög blogján is láttam, hogy hímeznek 1-2 apróságot MrsSame-nek, azaz Melindának, aki még tavasszal kérte keresztszemest hímezni tudók segítségét. Én most olvastam csak a kérést, és nem is gondolkodtam azon, hogy vállalok-e pár apróságot. Ha valaki úgy gondolja, hogy szeretne segíteni, keresse fel Melinda blogját és válasszon hímezni valót, még van idő! :) Én egy madárkát és egy pillangót választottam, a madárka már kész, a pillangót is szinte már csak kontúrozni kell. Majd megmutatom ezeket is, ha elkészülök velük. :)
2015. június 5., péntek
HAED - 5. lap
Azt hittem, gyorsabban fogok haladni a HAED képpel most, hogy itthon vagyok. De nem. Lassan ment - eddig. Az volt az ok, hogy amikor még csak a 2. oldalon tartottam, áttettem a hímzőállványról a kis Q-snapre, mert kényelmesebb volt így hímezni. A Q-snapet azonban az 5. mintaív hímzése közben már egyre nehezebben tudtam tartani, sok az anyag, egyre több benne a fonal is.
A hímzőállványon nem volt tökéletes, túlságosan fájt a hátam, amikor azon hímeztem. A magasság beállítása jó volt, annyira közel húztam magamhoz, amennyire csak tudtam, mégis kényelmetlen volt. Aztán rájöttem, hogy a keretet forgatni sem tudom, nehéz volt a hátoldalon a szálak elvarrása. A férjem múlt héten picit átvariálta a keretet, már könnyebb volt rajta hímezni, lehetett forgatni is, de nem igazán tudtam megfeszíteni az anyagot rajta. De leginkább az volt a baj, hogy maga a hímzőkeret szélessége (az alsó és a felső rúd távolsága) tűnt túl nagynak. Ezért most új keretet készített az állványhoz, és ez most szuper!!! :) Annyira jó így hímezni, hogy abba se akarom hagyni. Újra megjött a kedvem, új lendülettel álltam neki hímezni! :)
Annyi hiányossága van az állványnak, hogy nem olyan széles, mint az anyagom (de hát az 1 méternyi!), így a két szélén szépen visszahajtogatom az anyagot, és alul is visszahajtom.. Ja, és nem tekerhető fel az anyag, de a rögzítését szépen meg tudom oldani úgy, hogy a Q-snap rápattintós rögzítőjét használom hozzá, az is megteszi.
Egy hét alatt, míg a hímzőkeret és az állvány miatt bosszankodtam, a hímzés helyett inkább olvastam, két könyvet is kivégeztem. Az egyiket nagyon tudom ajánlani elolvasásra: Kristine Barnett - A szikra. Egy autista kisfiúról, az érte való küzdelemről szól. A könyvet képtelen voltam letenni, mindig viaskodott bennem az olvasás és a hímzés iránti vágy, de most az olvasás győzött. Addig nem vettem tűt a kezembe, míg el nem olvastam a könyvet, ez kb. 2 nap volt. :)
Az ajánlók linkjei:
No és a HAED. Ha már azzal kezdtem ezt a posztot, akkor mutatok is fázisképet. :) Most nem számolgatom, hogy hol tartok, majd amikor kész lesz a lap, számolok.
![]() |
| 5. lap |
Egyébként meg nem hittem volna, hogy a szervezetem ilyen gyorsan tud regenerálódni. Kedden, két hét után voltam varratszedésen, minden rendben van, már nem fáj semmim. A sebhelyek is nagyon szépen gyógyulnak. Jövő csütörtökön mehetek dolgozni. Három hét... hihetetlen... Ettől függetlenül még próbálom kímélni magam, de érezhetően egyre többet tudok csinálni. :)
2015. május 28., csütörtök
HAED - 4. lap vége!
Tengernyi szabadidőm lévén, a napokban már tudtam folytatni a HAED képet. Képes vagyok már hosszabban üldögélni anélkül, hogy fájna a hasam, vagy kellemetlen lenne.
Ennek meg is van az eredménye, hiszen ma délután a 4. lapot is befejeztem! :) Nagyjából a feléig viszonylag gyorsan is ment, de onnantól... Rengeteg volt a fonalváltás, kész rémálom. Tudom, én választottam.
Eddig 20080 xszem került bele 50 féle színnel, a kép 7,97 %-a ezzel készen van.
A képek szokás szerint borzalmasak, azért a lényeg látszik.
![]() |
| HAED - 4. lap készen |
![]() |
| Egyben - sajnos nagyon gyűrött. |
![]() |
| Ennyi van készen. |
2015. május 22., péntek
Újra itt! :)
Majdnem két hete nem írtam ide. Először is azért, mert a HAED képem 4. oldala elég lassan halad. Mutatom hol tartok, bár szerintem semmi érdekes nincs rajta jelenleg. Látható a képen, hogy nagyon konfettis ez a rész, bár vannak még színek, melyekkel nagyobb részeket tudok hímezni.
Másodszor pedig azért nem írtam, mert sajnos kedden kórházba kerültem. Hétfőn már rosszul voltam, de végig dolgoztam a napot, aztán egész este és fél éjszaka azon vacilláltam, hogy be kellene menni a kórházba. Ennek ellenére megvártam a kedd délutáni háziorvosi rendelést, és persze ott rögtön megkaptam a beutalót a sürgősségire. Vakbélgyulladásom volt, tehát nem tűrt halasztást, a kórházba érkezés után 3 órán belül már a műtőben voltam. Rettenetesen féltem, de minden rendben ment, ma délelőtt pedig hazajöhettem. Most már sokkal jobban vagyok, bár a hasam még érzékeny, az is lesz még jó darabig. Remélem, azért hímezni majd tudok! :)
2015. május 11., hétfő
Naaaa? Hol jártunk tegnap?
Ígérem, most nem a HAED képpel foglak benneteket untatni. Még csak nem is a keresztszemezésről szólt a tegnapi napom. Kirándulni voltunk!
A képekről biztosan sokan tudni fogjátok, de aki még nem járt ott, annak elárulom, a Jeli Arborétumban voltunk egy szervezett kirándulás keretében. Az időjárás nagyon kegyes volt hozzánk, se nagy hőség, se hideg nem volt, éppen jó kirándulóidőnk volt.
Az illatok és színek kavalkádjában tobzódtunk, rengeteg szépséges rododendront láttunk. Épp a legjobbkor mentünk, szinte teljes virágpompában találtuk a kertet. Akit érdekel, 1-2 hétig még biztosan talál bőven látnivalót!
pár fotó
2015. május 6., szerda
HAED - 3. lap vége! :)
Nemrég fejeztem be a 3. mintaívet, már nagyon vártam, hogy a végére érjek, és megnézhessem, mutathassam egyben is az eddig kihímzett részletet.
Jó gyűrött az anyag, és már piszkolódik is kicsit (de csak a hátoldala), de nem hiszem, hogy ki fogom mosni, míg a teljes kép kész nem lesz. Vasalni sem fogom, mert félek, hogy a jelölő filcet ezzel "beleégetem" és nem fogom tudni kimosni belőle. Úgyhogy én is, és ti is kénytelenek vagytok beérni ilyennel, ami úgy néz ki, mintha a kutya szájából rángattam volna ki. De az vigasztal, hogy ezek a nagy munkák azoknál sem néznek ki szebben, akik nem nagy hímzőkereten varrják.
![]() |
| A 3. mintaív is elkészült. |
![]() |
| Egyben - és elég csúnyán így gyűrötten... |
A kép 6 %-a ezzel elkészült (15120 xszem), már csak 94 % van vissza! :D :D :D Eddig 46 színt használtam a 90-ből, és 2 hónapot töltöttem a bökögetéssel. Pontosan nem tudom meghatározni, hogy hány órát, mert azt már képtelen lennék számolgatni, épp elég azt nyilvántartanom, hogy eddig mennyit böktem bele - azt is csak kíváncsiságból írom.
A tempó most lassulni fog, hiszen holnap már megyek dolgozni, és ha munka után lesz időm bökögetni, akkor tudok tovább haladni, de egészen biztos nem ennyit, mint a napokban.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
























